Néhány éve új kifejezéssel ismerkedik a gazdasági szféra, és nem csak. A klaszterek koncepciója ugyan korántsem ennyire fiatal, de a szerveződések gyakorlati hozadékát csak mostanában kezdik ízlelgetni a résztvevők. A kívülállók pedig gyanakodva nézik, vagy legyintenek, mondván: ez is egy újabb lufi, amitől közvetlen hasznot, netán gazdasági fellendülést nem várhatunk.
Pedig a „fürtösödés” (az eredeti angol szakszó, a clustering fordítása) olyan folyamat, amely némileg meghaladja a civil, de a gazdasági szférában is már bevált szövetkezést. Hogy milyen folyamat indult be ezen a téren szűkebb és tágabb pátriánkban, melyek az elért eredmények, illetve milyen lehetőségek rejlenek, hogy miként tudjuk ezeket kihasználni – nos, ezekről a kérdésekről a sokak szerint is „klaszterek atyjának” nevezhető Vajda Lajossal, az Asimcov igazgatójával beszélgettünk.
Együttműködés
– Először is tisztázzunk néhány alapfogalmat. Hogyan lehetne egy mondatban összefoglalni a klaszter lényegét?
– Nem kell föltétlen egy mondat, mert egy szóban is meg lehet fogalmazni: együttműködés. A globalizálódó, individuális világban kezdtük elfelejteni ennek a fogalomnak az igazi lényegét. Ebben az esetben nem csak a gazdasági élet szereplőinek, vagyis a cégek együttműködéséről van szó, hiszen azt szakmai szervezetnek lehet nevezni. Abból az alapelvből kiindulva, hogy mindig valami újjal kell jelentkezni a piacon, csakis az lehet sikeres, a cégek mellett egy klaszterben nagyon fontos elem a kutatás, az innováció. Van egy adott vagy éppen több szakterület vagy földrajzi körzet, ahol a cégek együttműködnek, de ehhez társul a kapcsolat az akadémiai, illetve a nonprofit közeggel. Továbbá a harmadik szereplő, a közigazgatás, az önkormányzatok, de a központi közigazgatás is. Ez utóbbi kapcsolat hozzájárul ahhoz, hogy ne egy irodában találják ki a fejlesztési politikákat, hanem a gazdasági szereplőknek legyen lehetőségük befolyásolni a döntés előkészítését.
Körkörös gazdaság
– Az újítás tehát mindenképpen alapgondolat. De manapság egy sor olyan dolog kerül ismét a figyelem középpontjába, ami valójában régi, jól működött, akár termék, akár szervezés, csak épp elfelejtettük alkalmazni.
– Az értékek megőrzése mindenképpen a klaszterek sajátja, főként ami a régebb jól működő rendszereket illeti. Annyi azért változott, s ehhez alkalmazkodni kell, hogy valamikor elegendő volt jó minőséget termelni, könnyű volt eladni. Ma már ez nem elég, ezért nem csak termék-, hanem rendszerinnovációról is kell beszélnünk. Mondok egy példát: minden területen egyre hangsúlyosabban merül fel a hulladék kérdése. Mi történik a rengeteg hulladékkal? A modern gazdaság körkörös modellben gondolkodik, a lineárist el kellene felejteni. Mert a természeti erőforrásokat felhasználva, a legújabb technológiákat alkalmazva, minél kevesebb humán erőforrást használva állítjuk elő a termékeket, sokat termelünk, keressük a piacot, s erre egy sor marketingeszköz áll rendelkezésre. Vagyis a lényeg: minél több terméket eladni, de minél többet el is dobni...
– A fogyasztói logika egyenes következménye...
– Igen, ráadásul ez minden területen érvényesül. A körkörös gazdaságban a leendő hulladéknak már a ciklus kezdetén adott a hasznosítása a következő ciklusra. Erről szól elsősorban az újítás, nem beszélve arról, hogy a hulladék kezelésével már szociális gondokat is lehet kezelni, az alacsonyabban képzett munkaerő éppen itt alkalmazható a leginkább. Itt jön be a klaszter szerepe, a termelő cégek nem biztos, hogy érdekeltek a hulladék hasznosításában, de induló fiatalok akár erre szakosodott vállalkozásokat hozhatnak létre, csak erre a lehetőségre fel kell hívni a figyelmet, meg kell teremteni a környezetét. Így nemcsak a szociális gondok, hanem a környezetvédelem, a fiatalok helyzetbe hozása is megvalósítható. Mindezt egyedül egyetlenegy cég sem tudja megoldani, sőt, egy klasszikus értelemben vett szövetség sem.
Hagyomány és innováció
– Közelebb kerülve szűkebb pátriánkhoz, hogyan működik egy ilyen szerveződés?
– Érdekes, hogy a rendszerbe foglalt értékteremtésnek nálunk hagyománya van – gondoljunk csak a régi faluközösségekre –, a globális világ, amibe ezt be kell illeszteni, nem az értékteremtést, hanem a pénzt tartja fő mozgatórugónak. Az egymásrautaltság bennünk van, így a rendszer sokkal könnyebben érthető nálunk, mint a Kárpátokon túl. Mégis ebben a GDP- és exportvezérelt világban nagyon nehéz ezeket a rendszereket felépíteni és főleg működtetni. Nem azért, mert nem akarnánk, hanem mert mindenki a pénzre hajt. Számunkra a legfontosabb modell az ausztriai, mert ott a vidék él, szervezett, működik. Nem véletlen, hogy Székelyföldön, elsősorban Háromszéken és Hargita megyében sikerült az új szervezési formákat beindítani, és nem véletlenül egyfajta klaszterközpontnak néznek a középrégióban, de az országban is. Egyébként a középrégió fejlesztési stratégiáját vettük alapul, így elsőbbséget élvez az erdőgazdálkodás, (az osztrák típusú) mezőgazdaság és élelmiszeripar, a vidékfejlesztés, balneológia, ökoturizmus. De nem zárható ki olyan iparág sem, mint a textilipar. Az egységes megjelenés nemcsak a marketingköltségek lefaragásában jelentkezik, hanem egyfajta arculatot is ad. Például ott van a Székely gyümölcs program Udvarhelyen: bevonva az ottani lakosokat, nagyszerű termékek kerülnek piacra, de ezek a jobbára manufakturális termékek a vidék arculatának megjelenítését is szolgálják. De más, akár egyesületi kezdeményezések is vannak, ezek működését kell továbbgondolni, az együttműködéseket pedig értékláncokba szervezni.
Türelem és rendszerépítés
– Mi valósult eddig meg?
– Nálunk eddig hat területen jött létre klaszter: zöld energia, élelmiszeripar, faipar, textilipar, csomagolástechnika és dizájn, valamint IT. A középrégióban klaszterkonzorciumot is létrehoztunk, hiszen nem ágazati rendszereket, hanem komplex értékláncokat kívánunk működtetni. Jó példa az együttműködésre az a program, amelyben mind a hat klaszter „bedolgozott”, és kulcsrakész megoldást nyújtanak vendéglők, hotelek és panziók berendezésére, vagyis bútortól a számítógépes hálózatig mindent megkap a megrendelő.
– Milyen esélye van ennek a gondolkodásnak a megvalósulásra? – hiszen a gyakorlatban sokkal nehezebben kivitelezhető az ilyen széles körű együttműködés épp a sokérdekű szereplők miatt.
– A türelemtől, az innováció iránti nyitottságtól függ minden. Mert lehet erőltetni, de ha minden szereplő nem érti meg a lényeget, akkor nem biztos, hogy működik. Ebben a tekintetben nagy szerepe van az oktatásnak, az egyetemi szférának – a Sapientia, a brassói egyetem, a BBTE nem véletlenül szerves része a rendszernek –, a középszintű szakoktatásnak. Itt valójában folyamatosan megújítható rendszerépítésről beszélünk, amihez ráadásul uniós forrásokat lehet igénybe venni.
