Minden percben lőnek valahol a világban és robbannak a bombák. Az imaginárius európai karácsonyfa alatt az ajándékok mellett gyűlnek a fenyegetések is! Nem jut nyugvópontra az ukrán helyzet, noha az uniós és amerikai szankciók nyomán nemcsak a bojkottált Oroszország, hanem Ukrajna is példátlan pénzügyi válságba került, ami senkinek sem jó. De más fenyegetések is lapulnak az elképzelt karácsonyfa alatt, az Iszlám Állam nem is annyira képzelt bombái. Az Iszlám Állam hadserege folytatja menetelését élethalálharcban a hősiesen védekező kurdokkal, a megszállt területeken pedig tovább folynak a lefejezések, a csonkítások a tereken. Mi pedig várjuk a szeretet ünnepét, a karácsonyfát, az ajándékokat a fa alatt. Az ünnepet a kommunista állam eltörölte, illetve a karácsonyfát télifával, az angyalt Télapóval cserélte fel, de tájainkon ez akkor sem változott. Mi vártuk az angyalt, hogy vállon üt és elvarázsol, akkor is, azóta is. Mostanában egyre többször rémlenek fel ama régi ötvenes-hatvanas évekbeli fehér karácsonyok, amikor az akkori Szentgyörgyön, az isten háta mögötti kisvárosban is csilingeltek a lovas szánok. Azóta megszokottá vált a fekete karácsony, eltűntek a régi nagy havakkal együtt a lovas szánok is. De a karácsony megmaradt, a megváltó születésének napja, a szeretet ünnepe. Kétezer egynéhány esztendeje született meg Isten fia, egy jászolban és Betlehem felett világított egy csillag. Clarke, a nagy fizikus, az Űrodisszeia szerzője egy elbeszélésében megírta, azért fényeskedett olyan erősen, mert valahol a végtelen Univerzumban akkor robbanhatott fel egy csillag, ha bolygói is voltak, és valamelyik bolygóján értelmes lények is éltek, ha nem tudtak időben elmenekülni, a napjukkal együtt pusztultak el. De megszületett a mi Megváltónk, a világmindenség eseményei párhuzamosan sokszorozzák egymást, Jézus élete és vállalt halála más irányt szabott a történelemnek. Sok mindent hagyott ránk, a legfontosabb a szeretet.