Pedagógusok, nevelők, sikerkovácsok, műhelyvezetők, nevezhetjük bárminek őket, tény, hogy ők állnak sportmozgalmunk kevésbé napos, inkább árnyékos oldalán. Ott, ahol a munka dandárja zajlik, ott, ahol megtervezik a jövőt, ott, ahol millió verejtékcseppel áztatják a kivitelezés, a beteljesülés útját, ott, ahol a munka fáradalmát nyugtázó zokszó veri fel a csendet. Testnevelők ők, sportéletünk szürke eminenciásai.
Mihály Zsolt
,,Gyerekkoromban mindig az orvosi, a tornatanári pályáról álmodoztam, végül az utóbbi mellett döntöttem, mert erősen megszerettem a kosárlabdát, a labdarúgást, a síelést, egyáltalán a mozgást. Mindig fitt voltam, jókedvű, s tudja ég, a betegségek is elkerültek. Rájöttem, ez nem véletlen, ebben nagy szerepet játszott a mozgás, a sportolás. Túl a betegségek megelőzésén, a jó erőállapoton az is számított, hogy a sport révén újabb és újabb kapcsolatokat tudtam kötni, így közelebb kerültem embertársaimhoz."
Névjegykártyája
Sepsiszentgyörgyön született 1983. október 1-jén. Édesapja, Albert traktorista, édesanyja, Klára háziasszony, bátyja, Albert asztalos, húga, Tímea kereskedő. Nőtlen. Az I—IV. osztályt Aldobolyban, az V—VIII. osztályt Illyefalván végezte, a Mikes Kelemen Főgimnáziumban érettségizett, a brassói Transilvania Egyetem testnevelési és sport karán szerzett tornatanári oklevelet 2006-ban, utána pedig beiratkozott a Babeş—Bolyai Tudományegyetem közigazgatási karára, jelenleg másodéves. 2007 szeptemberétől a Gödri Ferenc Általános Iskola testnevelő tanára.
Sportpályafutását az Illyefalvi Lendület futballcsapatában kezdte, majd kosárlabdázott a Mikes Kelemen Főgimnázium és a Transilvania Egyetem csapatában. Részt vett az egyetemi országos bajnokságon. Mint testnevelő tanár sokat nem érhetett el, hiszen ez iskolai évben kezdte munkáját.
,,Örökös küzdelem, harc az élet, s ha nem küzdesz, elveszel. Ezt pedig nem akarom. Inkább vállalom a kemény harcot s a küzdelmet kitűzött céljaim eléréséért. Nem a fellegek közé helyeztem a célt, minden, amit magam elé kitűztem, az emberi. Kemény munkával, szorgalommal, kitartással elérhető."
Zsolt a kitartás, a küzdelem embere. De ez nem jelent csörtetést, ,,csak én, más nem számít" hozzáállást, hiszen, mint mondja, túl jószívű, pedig erre sokszor ráfizetett. Akárcsak a szókimondóságára. Mi tagadás, ,,ami a szívemen, a számon, megmondom a véleményem, de jóindulatból, segíteni akarásból mondom észrevételeimet, aztán van, aki elfogadja, s van, aki nem. Ez utóbbiak vannak többen, ért is már több kellemetlenség... Egyébként szigorú vagyok magammal is. Talán túl szigorú.
A megye sportélete? Zuhanóban, annak ellenére, hogy van egy bajnoki címre törő kosárlabdacsapatunk, hiszen a kézilabda a kihalás küszöbére jutott, a labdarúgás talán már meg is halt. És a birkózáson kívül az egyéni sportok sem remekelnek. Lehet, hogy nincs pénz, de egyéb is hiányzik sportéletünkből, mindenekelőtt a kellő szakirányítás. Vonatkozik ez a megyei labdarúgásra is. Mert jó, hogy van egy nagyszerű zágoni csapat, de ezzel vége...
Az iskolai sportélet a diákolimpiával megmozdult, zajosabb lett, hangosabb, egyre több a gyerekek versenylehetősége, s ez jó. Nekünk, fiatal tanároknak van, ahol bizonyítanunk.
A terveim? Mesterizni, véglegesítőzni akarok, aztán szeretnék egy állandó katedrát, lehetőleg itt, Szentgyörgyön. S ha ez nem jön össze... Azért végzem a közigazgatási egyetemet, hogy növeljem a munkavállalási esélyeimet. Mondtam már, küzdelem, harc az élet, s én nem adom fel."
Sok sikert e küzdelemhez, Zsolt!
