Több, a Victor Ponta-kabinet ellen irányuló lépésre is készül a Nemzeti Liberális Párt a következő hónapokban. Február végéig elkészül a liberálisok kormányprogramja, a parlament tavaszi ülésszakán pedig bizalmatlansági indítványt terjesztenek be Ponta kormánya ellen. Ezekről Alina Gorghiu, a jobbközép ellenzéki erők egybeolvadása nyomán létrejött gyűjtőpárt társelnöke számolt be tegnap.
Gorghiu szerint az NLP előrehozott választásokon szeretne kormányra kerülni, viszont elismerte: nehéz lesz teljesíteni ennek alkotmányos feltételeit. A 2016 őszén esedékes parlamenti választást akkor lehetne előrehozni, ha Klaus Johannis államfő feloszlatná a parlamentet.
Az alaptörvény szerint az elnök akkor oszlathatja fel a törvényhozást, ha az két egymást követő alkalommal nem hajlandó bizalmat szavazni az államfő által kormányalakítással megbízott miniszterelnök-jelöltnek. Johannisnak nem áll módjában leváltani Pontát, ugyanis a miniszterelnököt csak a parlament buktathatja meg. Kétséges viszont, hogy tavaszig átrendeződnek-e a parlamenti erőviszonyok, mivel Ponta decemberben még kényelmes többséget szerzett átalakított kormánya beiktatásához.
Vasile Blaga, a párt másik társelnöke cáfolta, hogy az ellenzék már árnyékkormányt is alakított volna. Mint mondta, nem miniszteri posztokat osztogatnak, hanem politikai alternatívát akarnak kidolgozni, amelyet február végén a civil társadalommal is meg akarnak vitatni. A társelnök megerősítette, hogy az alakulat miniszterelnök-jelöltje Cătălin Predoiu korábbi igazságügyi miniszter. Az NLP szakpolitikusai az ő vezetésével dolgoznak az ellenzék kormányprogramján.
Mint ismeretes, az új Nemzeti Liberális Párt két ellenzéki erő – a liberálisok és a jobbközép Demokrata Liberális Párt (DLP) – összefogásából jött létre 2014-ben. A két párt közben hivatalosan is egyesült: az új jobbközép párt az NLP nevét és a DLP európai néppárti tagságát tartotta meg.