Iskolában a köpeci óvodások

2015. január 8., csütörtök, Közélet

Tegnaptól az iskola épületében tanulnak, játszanak a köpeci óvodások, a két csoport számára felújított termekben minden kényelem adott a kicsik számára.
 

  • Az iskolának otthont adó Hoffmann-kúria. Albert Levente archív felvétele
    Az iskolának otthont adó Hoffmann-kúria. Albert Levente archív felvétele

Zajzon Csaba, a pénzügyi központ, a baróti Gaál Mózes Általános Iskola igazgatója lapunknak elmondta, hogy a hozzájuk tartozó köpeci óvoda átköltöztetése az iskola épületébe elsősorban pedagógiai szempontból fontos, mert a művelődési háznak és az orvosi rendelőnek helyet adó épület, ahol a kisdedóvó eddig működött, nem felelt meg a célnak, az udvart sem használhatták a kicsik, az óvodának nem volt külön illemhelyisége. Az iskolában a gyermeklétszám csökkenése miatt osztályokat kellett összevonni, így vált üressé két terem, amelyek felújítását és a gyermekek korának megfelelő vécék kialakítását a pénzügyi központon kívül a baróti önkormányzat is támogatta. Zajzon igazgató úgy véli, az óvoda átköltöztetésével sok minden megoldódik, többek között az óvónők internetközelbe kerülnek, használhatják a fénymásolót, a gyermekek pedig megszokják az iskolai környezetet, és könnyebb lesz ugyanott kezdeniük majd az előkészítő osztályt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 816
szavazógép
2015-01-08: Közélet - Iochom István:

Kilakoltattak két beteg embert

Ismeretlen helyre vonult a kemény fagy elől két kézdivásárhelyi hajléktalan. A Gyárak utcai, a Gosp-Com Kft. ügykezelésében lévő  szociális tömbházból 2014. november 26-án lakoltatták ki az ötvenhat éves Kövér Gyulát és élettársát, az ötvennyolc esztendős Bálint Irént, mindketten betegek. Az érintettek korábban nem éltek azzal a lehetőséggel, hogy hajléktalanszállóba költözzenek, ugyanakkor úgy tudjuk, november és április között senkit sem lehet utcára tenni.
 
2015-01-08: Közélet - :

A harmincéves Mohos Fotóklub tárlata

Változatosság, sokszínűség jellemzi a sepsiszentgyörgyi Mohos Fotóklub tegnap este nyílt éves tárlatát. A Lábas Házban húsz fotográfus mintegy hatvan képet állított ki, ennyien egy alkalommal sem sorakoztak fel az elmúlt években hagyományossá vált rendezvényen.