A Közlöny 1849. január 16-ai számában olvashatjuk, hogy Gábor Áron eladja birtokát, és annak árát az ágyúöntés céljára használja. Gábor Áron a saját megtakarított 400 váltó rénes forintját is leteszi „a haza oltárára”.
Gábor Áronra jellemző a takarékoskodás, mindent alárendelt a szabadságharc győzelmének. Amikor Ko­lozsváron az ágyúgyártás költségeinek csökkentése érdekében alkudozik, ha munkatársainak, Turóczinak is szűkön fizeti ki a költségeket, munkadíjakat, nem saját vagyonosodásáért teszi.
Gábor Áron nyíltan vallja: „a haza mindenekfelett”, a haza szabadságáért folytatott küzdelmekből nem szabad hasznot húzni. Turóczi a pénzt szűkön mérő Gábor Áron debreceni útjáról írva egy szót sem ejt Gábor Áron nagyváradi hadigyárban végzett tanulmányairól, a röppentyűkészítésről.
Gábor Áron Debrecenből május 12-én indul, Nagy­váradon van 15-én, május 27-én megy tovább, Belényesen keresztül haza. Útközben még meglátogat néhány vashámort, köztük Vaskoht, Kristyort, tanulmányozza a fegyvergyártást. Szeben, Brassó és Kézdivásárhely útvonalon érkezik haza május utolsó napján, legkésőbb június elsején. Nem ül tétlenül. Júniusban az események felpörögnek. Tanulmányozza a röppentyűket, szervezi a műhelyek bővítést, az ágyúgyártást.
Sajnos, Gábor Áron nagy tervei a székely fegyvergyártás fejlesztésében csak részben valósulnak meg, mert az orosz betörés miatt táborba kell szállnia. A gyárak továbbfejlesztése abbamarad. Amikor „a Muszka sereg Brassónál (…) bejött, rögtön mennie” kellett, és „többet nem láttuk” – írja Turóczi Mózes.
Az első székely tüzérek
Miután Sepsiszentgyörgyön Kiss János harangöntő és kerekesmester műhelyében felszerelik a Bodvajban öntött ágyúkat és november 28-án kipróbálják azokat, Gábor Áron hozzáfog a tüzérképzéshez. E munkába bevonja a tüzéri ismeretekkel rendelkező Semsey Tamást és Jancsó Mózest.
Gábor Áron nem eléggé ismert a székely tüzérség megszervezőjeként, mert ágyúöntő híre elhomályosítja – írja Imreh István. Az első önkéntes jelentkezőkből lesznek később a legkiválóbb tüzértisztek – jegyzi le Orbán Balázs. A bodvaji ágyúk Sepsiszentgyörgyre való szállítása utáni órákban már többen jelentkeznek tüzérnek. Az első tüzérek, „a (magyar)hermányi Barabás Lajos (Dávid fia), Baló András (György fia), Damokos János rokon legények tüzérnek indulnak utánuk, Zalánon mennek, (…) itt még két fiatal csatlakozik hozzájuk, melléjük választ még ki Gábor Áron az ágyúk mellé további tizenöt diákot, városi mesterlegényt és vidéki erős testű jelentkezőt”. Az első húsz tüzér kiképzése már az önvédelem kimondásának napján, november 28-án elkezdődik. Gábor Áron azt tapasztalja, hogy a legkönnyebben a diákok sajátítják el a technikai ismereteket.
Az első teljes üteg felállítására Gábor Áron „szakértő intézkedése és felügyelete alatt” Uzonban kerül sor 1849. január 22-e táján. A Gábor Áron által „öntött 6 ágyú tüzérszemélyzete önkéntes, többnyire képzett mivelt fiukból, kiknek élére hadnagyi ranggal Bodola Lajos lépett; a többi lelkes fiuk – s azok között e sorok írója (Nagy Sándor,  a szerző megj.) – nem hogy versenyeztek volna az elsőség fölött, hanem a legnagyobb készséggel fogadták a legutolsó altüzéri rangot is; elsőséget adtak az egy pár régi fegyverviselő székelynek, a kikbe inkább is bizott Gábor Áron, míg később meggyőződést nyert, a mint többször nyilvánitotta, hogy »egy deáktüzér többet ér 12 osztrák szellemben nevelt székely határőrnél«”.
Nagy Sándor az első ágyúüteg tüzéreiről írja, hogy önkéntesek „s többnyire felsőbb iskolát végzett és tanult”, elszánt székely fiatalok. Több diák nevét ismerjük, közülük megemlítünk néhányat, jelezve származásukat és az iskolát, ahol végeztek. Többségük a nagyenyedi kollégium diákja volt, mint például a márkosfalvi Bodola Lajos, a gidófalvi Nagy Sándor, az árkosi Benkő György, a szemerjai Bora István, a sepsiszentgyörgyi Császár Samu, a gidófalvi Ferencz András, a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc, a zabolai György Tamás, az eresztevényi László Zsigmond. A barátosi Balogh István és az alsócsernátoni Mihályfalvy István a székelyudvarhelyi kollégium diákja.
Az első harminchat tüzér nevét Szabó Sámuel egykori tüzér főhadnagy is feljegyzi, köztük Bartók Károly, Márk Lajos, Zsigmond Ádám enyedi tanulók nevét. A diákok, a kollégiumot végzettek mellett a tüzérek közé kerülnek olyan értelmesebb fiatalok is, mint például a kézdivásárhelyi gyógyszerészsegéd, Horváth József. Az első tüzérüteg parancsnoka Bodola Lajos bölcsész és jogász, később főmérnök.  Bodola Gábor Áront mint első tüzért említi, de kijelenti, hogy rangban „én vagyok a második”, mert „Gál Sándor engemet nevezett ki az első székely üteg parancsnokává”. E kinevezésre 1849. január végén kerül sor, amikor a székely csapatok – a csíki és a háromszéki – még nem egyesültek Bem seregével. Ekkor kapja a hadnagyi rangot. Bodola büszkén írja, hogy „az első üteget és a szolgálati személyzetet én hoztam össze S.-Szentgyörgyön”. A hat lövegből és harminhat tüzérből álló egységével hamar keresztülesik az első tűzpróbán. A fél évszázaddal később írt visszaemlékezésében beszámol az első orosz–kozák csatáról. Érthető módon székely vereségről beszél. Valójában ez kényszerű és rendezett visszavonulást jelent. Ugyanezt teszi az ellenség is. A legnagyobb veszteséget az általa vezetett tüzérség szenvedi el. A harminchat tüzérből ketten – köztük a kézdivásárhelyi Jancsó Mózes – hősi halált haltak, és tizenhatan megsebesültek. Bodola Lajos, a tüzérparancsnok, látva a tüzérei közti pusztítást, leszáll lováról, hogy segítsen a kevés számú tüzérnek, s egy újabb kozák rohamkor „az ellenségtől üzött egyik ágyura történt erélyes ugrásával” menti meg életét.
A váradi tüzéroktatók
1849. január 2. és 4. közti időből származó nyugták szerint – az Udvarhelyről érkező „gyalog szabad lovagokkal” együtt – a „tüzérséget tanuló egyének” Bagoly hadnagy vezetésével Szentgyörgyön gyakorlatoznak. A tüzérséget hetvenöten tanulják. Január folyamán százhárom tanulóval Kézdivásárhelyen is beindul a képzés. Gál Sándor azt tervezi, hogy április derekára a kiképzésen részt vevő újoncok számát 600–800-ra emeli. A tüzéroktatók biztosítására – 1849. március elején – rendelettel egy szakasz képzett tüzért irányítanak Nagyváradról Kézdi­vásárhelyre. Március derekán 32 fős szakasz indul Pap Sándor tüzérhadnagy irányításával oktatói szolgálatra. Az ekkor még tizedes, később tüzér főhadnagy Szabó Sámuel visszaemlékezésében leírja, hogy szekérrel egy szakasz tüzér mennyi idő alatt jut el Kézdivásárhelyre. A tüzérek útvonalát Kolozsvártól ismerjük. Itt szekérre ülnek, és március 20-án megszállnak Tordán, ezt követően Me­zőzáhon, majd két nap után Marosvásárhelyen. Innen egy nap Erdőszentgyörgyig, március 24-én Székely­ud­varhelyen, 25-én Szentegyházán szállnak meg. A Tolvajos-hágón március 26-án kelnek át és délután háromkor érkeznek Csíkszeredába. Ez azt jelenti, hogy egy szakasz tüzér szekérrel Kolozsvárról Csíkszeredába egy hét alatt jut el. A városban bő két napot pihennek, mert március 29-én Gál Sándor ezredessel, a székely hadak parancsnokával kell találkozniuk. Gál beszédében kitartásra buzdítja őket, elmondja, hogy „szép hivatás vár rájuk”, mert ők fogják Erdélynek és Székelyföldnek biztosítani a „kitanult tüzéreket”. Március 29-én délután Csíkkozmásra indulnak, 30-án Kászonújfaluban szállnak meg, és 31-én délután érkeznek Kézdivásárhelyre. Ez azt jelenti, hogy szekérrel Kolozsvárról Kézdivásárhelyre, a kétnapos szeredai pihenőt leszámítva tíz nap alatt el lehet jutni.
Április 2-án a Kiskatonai Növelde épületébe szállásolják el a Kézdivásárhelyre küldött tüzéroktatókat. Itt „uri módon” gondoskodnak róluk. Az újoncok első csoportja április 11-én érkezik. A tüzéroktatók maguk is fiatalok, köztük nagy számban 16 és 18 év közöttiek is. Feladatuk „az ifju székely” újoncok kiképzése. E fiatalok közt vidám és kedélyes hangulat uralkodik. „Nevetve, játszva tanulták meg az öntőműhelyekből kikerülő és gyorsan felszerelt gyalog és lovas ágyuk mellett a szolgálatot; időnként czélt lőttünk künn a mezőn, vagy töltényeket készítettünk ágyuba és gyalog fegyverekhez valót is. Ezekhez a szükséges apró készülékeket mi készitettük emlékezetből, ugy miként Pesten, az Ujépület közelében működő tölténytárakban tanították.”
Az újoncok száma fokozatosan emelkedik, már nem az önkéntesség alapján, hanem sorozással rendelik őket. Gál ezredes parancsára a tüzér újoncok egy részét Csíkszeredába küldik, hogy ott utászkart állítsanak fel. Oktatóknak a Nagyváradon képzett tüzéreket rendelik három ágyúval.