Január 11-én elhunyt az Aranycsapat még életben lévő utolsó tagja, Buzánszky Jenő. Többször láttam játszani. Személyesen az Olimpiai Akadémia dombóvári vándorgyűlésén találkoztam vele, ahová mint a város szülöttje volt hivatalos.
Hosszasan elbeszélgettünk, természetesen labdarúgó-pályafutásáról, nyugdíjaséveiről, a mai magyar labdarúgásról, helsinki emlékeiről (itt nyert a magyar válogatottal olimpiai aranyérmet), a berni világbajnokságról, arról a sokat vitatott ezüstéremről, a londoni 6–3-ról, negyvenkilenc válogatott meccséről, na és erdélyi látogatásairól. Egy alkalommal egy fülkében utaztunk Budapesttől Csíkszeredáig, volt időnk bőven a beszélgetésre. Nagy szeretettel mesélt Hargita megyéről, külön Csíkszentdomokosról, a székelyek nemzeti tudatáról, barátságáról. Sajnálta, hogy oly erősen elszaladtak felette az évek, s nem jöhet Székelyföldre edzőnek. Szívesen adta volna át minden focitudását, tapasztalatát a székely labdarúgóknak.
Buzánszky Jenő igazi magyar érzelmű sportember volt. Távozása mély sebet ütött a sportvilág és a nagyvilág magyarjainak szívében, lelkében. Nyolcvankilenc évesen (1925. május 4-én született Dombóváron – 2015. január 11-én hunyt el Esztergomban) hagyta ránk az Aranycsapat emlékét.
Isten veled, Jenő bácsi, nyugodj békében. Az Aranycsapat és a Te emléked örökké őrizni fogjuk.
Á. K.
