Korlátoznák a szólásszabadságot

2015. január 19., hétfő, Kitekintő

A franciák 42 százaléka szerint el kellene kerülni a Mohamed-karikatúrák közlését, és a megkérdezettek fele a szólásszabadságot is korlátozná az interneten – derül ki az Ifop közvélemény-kutató intézet felméréséből, amelyet tegnap tett közzé a Journal du Dimanche című lap.
 

Arra a felvetésre, miszerint „egyes muzulmánok sértve érzik magukat a Mohamed-karikatúrák publikálása miatt”, 57 százalék azt válaszolta, hogy nem kell figyelembe venni ezeket a reakciókat, és továbbra is közölni kell az ilyen típusú karikatúrákat, míg 42 százalék szerint jobb lenne elkerülni a publikálásukat. A megkérdezettek 50 százaléka korlátozná a szólásszabadságot az interneten és a közösségi oldalakon, míg 49 százalék szerint ez nem szükséges. A január 16-án és 17-én 1003 nagykorú francia állampolgár megkérdezésével készült felmérés szerint a franciák leginkább (81 százalék) abban értenek egyet, hogy azokat a kettős állampolgárokat, akiket Franciaországban terrorcselekmény miatt elítéltek, meg kellene fosztani francia állam­polgárságuktól, 68 százalék szerint pedig meg kellene tiltani azon francia állampolgárok visszatérést Franciaországba, akik gyaníthatóan terrorcsoportok által ellenőrzött ré­giók­ba vagy országokba utaztak harcolni.
Két másik felmérés szerint a tizenhét áldozattal járó párizsi terrortámadások jelentős hatással voltak a politikusok megítélésére: a kormánypárt képviselőinek népszerűsége ugrásszerűen megnőtt, míg az ellenzék nem tudta a maga hasznára fordítani az eseményeket. A BVA közvélemény-kutató intézet felmérése azt mutatja, hogy François Hollande államfő tetszési mutatója tíz százalékkal ugrott meg: az eddigi 24-ről 34 százalékra nőtt. Az elmúlt héten Hollande-nak sikerült megtalálnia a franciák szemében a gazdasági stagnálás miatt elvesztett elnöki tekintélyét. Manuel Valls miniszterelnök is sikeresen szerepelt a tragikus időszakban. A nemzetgyűlésben elmondott beszéde egyöntetű elismerést aratott, s a franciák 44 százalékának van jó véleménye a kormányfőről, ami hatpontos javulást mutat decemberhez képest. Egy másik, az Odoxa által készített felmérés szerint a franciák 58 százaléka jó miniszterelnöknek tartja Vallsot, ennél az intézetnél 13 százalékot javult december óta a mutatója.
Az ellenzéki politikusok az elmúlt napokban elhangzott javaslataikkal viszont nem váltak népszerűbbé. Nicolas Sarkozy volt államfőnek, a legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Népi Mozgalom Uniója elnökének és Marine Le Pennek, a szélsőjobboldali Nemzeti Front elnökének a népszerűségi mutatója semmit nem változott az elmúlt héten, ahogy az általuk vezetett pártoké sem.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Please log into this webpage.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 801
szavazógép
2015-01-19: Kitekintő - :

Izrael elzárná a pénzcsapokat (Nem fogadják el a nemzetközi büntetőbíróság vizsgálatát)

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök ismét abszurdnak nevezte, hogy a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság ügyésze előzetes vizsgálatot indított a palesztin területeken történt esetleges háborús bűnök ügyében. Izrael válaszul a bíróság költségvetésének megnyirbálásáért lobbizik – értesült az izraeli média.
 
2015-01-19: Sport - Tibodi Ferenc:

Alexandria–Sepsi-SIC 57–72 (Női kosárlabda, Nemzeti Liga)

(10–32, 16–16, 15–17, 16–7)
Alexandria, városi sportcsarnok. Mintegy 800 néző. Vezette: Csender Andrada Mónika, Alexandra Dincă. Alexandria: Coffey, Arnold 8/3, Stroman 21/3, Sipoş 2, Miteva 5–Ispas, Chivu 14/9, Ghizila, Teodorescu, Mihai, Voicu (Rus) 2, Webb 5/3. Edző: Mădălin Piperea. Sepsi-SIC: Harrison 13/9, Paşcalău 8/6, Părău 6, Murphy 21, Jeffery 16/6–Marshall 8, Cutaş, Kilin, Debreczi, Kokovay, Kelemen, Lovász. Edző: Zorán Mikes. Mezőnybeli dobószázalék: 21/64 – 33 százalék, illetve 27/60 – 45 százalék. Büntetők dobószázaléka: 9/15 – 60 százalék, illetve 11/13 – 85 százalék. Lepattanók: 32–45. Legtöbb lepattanó: Stroman, Miteva 8–8, illetve Paşcalău 12. Legtöbb gól­passz: Arnold 3, illetve Părău 9.