Megyénk keleti szomszédját, a városi rangot viselő, festői völgyszorosban fekvő gyógyhelyet, Slănic Moldovát látogattuk meg, amelyet a vidék csángó lakossága Szaláncként emleget.
A gyógyulni vágyók Mekkáját Moldva Gyöngyeként is emlegetik. Illik rá ez a jelző, mert túl azon, hogy ó-harmadkori kárpáti homokkő sziklák szorításában fekszik – amelyekből a legkiválóbb gyógyvizek törnek a felszínre –, a letűnt századokban épült és felújított gyógyszállók fejedelemkori hangulatot kölcsönöznek a városnak. Jellegzetes műemlék épülete a városi kaszinó, amelyet 1894-ben építettek. Az már mellékes, hogy a kis lakosságú gyógyhely úgy lett város, hogy hozzákapcsoltak két szomszédos települést, Cerdákot és Cireşoaia-Templomfalvát. Így a szintén városi rangú Aknavásár (Tîrgu-Ocna) Szaláncfürdővel lett határos. Ott a sóbánya, itt a gyógyító vizek a keresettek. Lakói között a moldvai csángók vannak többségben, de mára nagyon kevesen beszélnek magyarul. Megérkezésünkkor a minket magyarul üdvözlő Sabău nevű csángó nagy lelkesedéssel kalauzolt a városban. A Nagy Sándor- és a Nemere-csúcsról jól látni a várost, amelynek nyugati szélén haladt az ezeréves Magyarország határa. Az erdők és a Zsíros nevű legelők tetemes részét visszaigényelték a szentföldi települések, a város nyugati kijáratának közelében terül el Kézdivásárhely erdőbirtoka. Kísérőnk elmondta, a város nyugati szélén levő romos kempinget nem tudják kijavítani, mert a terület, amelyen fekszik, már Kovászna megyei települések birtokában van.
Szaláncfürdő homokkő sziklákból előtörő lúgos-kénes, gyengén sós gyógyvizét már 1801-ben emlegették, kémiai összetételét azonban csak később kezdték vizsgálni. A legkülönfélébb gyomor-, bélbántalmak ivókúrás kezelésére alkalmas víz a párizsi és bécsi világkiállításon aranyérmet nyert, s méltán vetekedik Karlovy Vary és Vichy természeti kincseivel. Fürdőkúrában is használják mozgásszervi bántalmak és érrendszeri rendellenességek tüneti kezelésében, a palackozott lúgos kémhatású ásványvíz kapható a kereskedelemben is. Mi a 10-es gyógyforrás vizét kóstoltunk, és igen kellemesnek találtuk, szén-dioxid-tartalma miatt kitűnően iható. Érdekes, hogy ebben az övezetben egy természetes szén-dioxidos mofetta is létezik. Az itt feltörő gyógyvíz a Kárpát-koszorú belső felén is jelen van. Összetétele alapján ehhez hasonlíthatjuk a Lemhény határában lévő Farkas-pataki kénes gyógyvizet, amely sajnos teljesen kihasználatlan. Lemhény felől e vidék felé irányult az a Sóösvény is, amelyhez a Gyepár tetején lévő egykori őrvár és a pojáni tragikus sorsú balladahős, Balog Józsi emléke kötődik, aki életével fizetett, mert a megélhetés, a sócsempészet az akkori törvények előírásaiba ütközött.
Idézzük fel a vidéket jól ismerő és leíró sepsiszentgyörgyi geográfus tanár, néhai Gazda László emlékét, aki a hetvenes évek elején pionírexpedíciókkal tanulmányozta a szlaniki csángók életét. Szerinte a sóbányákban magyarok dolgoztak, ezért elterjedt a nézet, hogy a csángó név a sóvágó elferdítéséből: sovagău, şalgău, csángó keletkezett, majd az egész moldvai magyarság népnevévé vált. Nicolae Iorga román történetíró országjáró körútjáról írt könyvében cáfolta ezt az eredeztetést, megállapítva, hogy „valójában a szalancvölgyi magyarok bejövetele sokkal régebbi, mint a vállalkozók (sóbánya-kitermelők) kora. Már a XIII. század elején leereszkedtek a kunok katolikus püspökségének területére, elérve ezen az úton egészen a Szeret folyóig.” Jerney János Keleti utazás a magyarok őshelyeinek kinyomozása végett című művében Szalánc Eszlenek néven szerepel. Az 1840-es években 400 magyar lakosa volt; Kovács Ferenc útinaplójában (1868) 484 magyar lakost említett, Domokos Pál Péter 180 magyar családot írt össze. Weigand székelyeknek, a többi szerző magyar nyelvűeknek írta le őket. A hagyomány s az emlékezet szerint Mária Terézia idején hét gazda jött ide Magyarországról. „Csihán Pista volt az első telepes. 40-en vótak eljőve összesen. Nagy erdők vótak akkor itt. Akkora helyet foglalhattak, amennyit bé tudtak keríteni lóháton. Az mind az övék vót. A régiek oknások, szalinások (sóbányászok) vótak. Fiákerekkel vitték be a sót Galacig.” 1800-ban Sardaru Mihai Luca felfedezte az első borvízforrást, a helyi lakosság azonban már régen ismerte a forrásokat, amit a helynévadás is bizonyít (Borvíz-hegy, Borvíz-oldal). Az első három forrás vizét 1830-ban Zotta orvos és Ábrahámfy gyógyszerész vegyelemezte Kisseleff generális rendeletére. 1853-ban két orvos, Stenner és Schnel részletesebb vegyelemzést készített. Régen az egész szalanczi völgy a sóbánya birtokában volt. A fürdő szomszédságában tőzeget is bányásznak, a völgyben mészkőbányával és mészégető kemencékkel is találkozhat az arra járó. A Pláj nevű fennsíkon kőolajszondák emelkednek, az 1920-as években degedtes kutak is voltak.
