Farcádi Botond
Most éppen Isten hajlékában, a templom udvarán, a székely zászló felvonása közben. Most nem a tüntetésnek van rendelt ideje, hanem az imának. De ugyanúgy: az együttlétnek, a közösen mondott vagy énekelt fohásznak. Most nem kint az utcán, daccal, erővel, mint decemberben naponta a kormányhivatal előtt – csak a kerítésen belül, a templom óvó falai mellett.
Szorosan egymás mellett, sokan, rengetegen, kicsinek bizonyul az udvar is, akadnak, kik még ki sem értek, ki sem férnek már a templomból, így hát bent, a lépcsőn, az előtérben is felcsendül, kit hol ér a fohász, ott áll vigyázzba, és szól minden torokból, visszhangzik a fal, nem vész el a szélben, nincs az a földi erő, mely elnyomhatná – ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?
Sepsiszentgyörgy hívő népe majd egy hete zarándokol minden este más-más gyülekezet otthonába, hogy Isten igéjét keresztyénhez méltó türelemmel, a vallásszabadságot a világon elsőként kimondó és biztosító Erdély szellemiségéhez, hagyományaihoz hű nyitottsággal más felekezetű lelkész tolmácsolásában is meghallgassa, magába szívja, a közösen mondott imából reményt merítsen, megtapasztalja, milyen biztonságot, milyen hatalmas erőt jelent az együttlét.
Az egyetemes imatized idejére esik idén is a magyar kultúra napja, Kölcsey Ferenc Himnuszának születésnapja. Különös eme egybeesés, még inkább annak fényében, ami a közelmúltban történt, amitől oly borússá vált számunkra a tavalyi esztendő vége. Amikor református egyházunktól iskolát vettek el, a visszaszolgáltatást elősegítő, munkáját végző magyar képviselőt elítélték, amikor a himnusz énekléséért büntetést rótt ki a kormányhivatal, amikor a kormánybiztosok ellenünk irányuló provokációiról beszélő sepsiszentgyörgyi polgármester ellen a terrorizmusellenes ügyészség vizsgálódik. „Bújt az üldözött, s felé / Kard nyúl barlangjában, / Szerte nézett, s nem lelé / Honját a hazában” – szinte nem is hisszük el, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban vetette papírra e sorokat, annyira találónak, annyira a mienknek érezzük ma is.
A magyar kultúra napján Háromszék templomaiban, de minden bizonnyal közösségi, művelődési eseményeink színhelyén, ünnepélyes díjátadáson is – ma nyílik meg a III. Székelyföldi Grafikai Szemle, és ma adják át a Háromszék Kultúrájáért Díjat – felcsendül majd a himnusz. S hisszük: amíg nemzeti fohászunk szól, áskálódhatnak ellenünk bármennyit Bukarestben, zúdíthatják a nyakunkba a legelvetemültebb kormánybiztosokat – mi bizony maradunk, s ha kell, hát teremtünk hont a hazában.
