Az Igazi Csíki Sör készítője második gyár felépítését fontolgatja, hiszen akkora a kereslet a termék iránt, hogy nem tudnak eleget tenni a piac igényének. Híradások szerint órákon belül felvásárolják a boltokban a sört, olyan üzlet is akad, ahol listára iratkoznak a vásárlók. Lehet, ez csupán a reklám része, mifelénk még egyelőre az elárusítók hívják fel a figyelmet az új portékára, melyet diszkréten a kasszagép mellé helyeznek, igazán jól látható helyre. És az árucikk fel is kelti az érdeklődést, fekete-piros címkéje elüt a többi sörétől, s ha a magyar felirat rajta már nem is oly vonzó, mint jó néhány esztendőkkel ezelőtt, amikor végre megjelenhettek mifelénk is a magyarországi termékek, a fekete címerpajzsból visszaköszönő fehér nap és hold mégis szívet melengető. És ha még kézbe is veszi a kíváncsi vásárló a félliteres üveget, akkor lepődik meg igazán. A második, avagy hátoldali (de lehet-e egy hengernek hátoldala?) címkén a csíki sörfőzés története olvasható – magyarul! Eszerint Csíkországban a serital előállítása legalább 1584-től eredeztethető, ami igazán szép teljesítmény, különösen, ha más, jól bejáratott sörökkel vetjük egybe: van, amelyik az 1700-as évek végét, másik az 1800-as évek elejét tünteti fel a gyártás kezdeti évének. Érdekes módon e nagy múlttal büszkélkedő márkák mindenike erdélyi. Ezt a jelenséget nevezi Raffai Ernő történész sörmanipulációnak: a szóban forgó, de nevükön nem nevezett italmárkák fogyasztóiban azt a képzetet keltik a címkéken feltüntetett évszámok, hogy már akkor is román országban gyártották azokat. Nem más ez, mint történelemhamisítás, még ha csak marketingfogásként alkalmazva is.
De térjünk vissza a mi folyékony kenyerünkhöz, annak is a második címkéjéhez. A csíki sörfőzés történetében a tizenhatodiktól idefelé minden évszázadból kiragadva egy év, 1727-ből például felsorolva a csíksomlyói kolostor sörfőzdéjének leltára, ahol is a tárgyak közt található volt „viricses kád”, valamint „viricses tekenyő” is. A kádat és a tekenyőt – utóbbit teknő formában – érti a mai ember, a virics azonban kiveszett már az élő nyelvből. A szótár szerint jelentése: általában (a szőlő kivételével) a növényekből vagy azok magvaiból, gyümölcséből kifőzött, kisajtolt lé, „különösen a székelyeknél Bucy szerént a pálinka- vagy serfőzéskor azon nedv, mely az illető anyagból legelőször csepeg ki; Kriza J. szerént pedig pálinka tisztáláskor az üst fenekén való maradék. Mindenik jelentésében gyöngébb erejű nedv, ital.” Ha csak e gyönyörű szó felelevenítésével kedveskedne az Igazi Csíki Sör gyártója, már az is méltatásra érdemes lenne. De az egész címke tartalma hasonlóképp kedveskedő az itteni embernek, különösen az a kijelentés, miszerint „Ez egy igazi székely sör!” Amúgy a tenyérnyi papiroson románul csak a legszükségesebb információkat tüntetik fel, de úgy tűnik, annyi is épp elég ahhoz, hogy a terméket forgalomba lehessen hozni. És az már nagy dolog, hogy ezt is megértük! Emlékeznek még talán néhányan, bő másfél évtizede az akkor még magyar tulajdonú borvíztöltöde literes üvegén magyar k-val jelent meg a Bodok felirat, lett is miatta nagy felzúdulás, országféltés, miegymás...
A palack tartalmáról is illenék szólni. Nem vagyok sörkritikus, az ízt nem tudom leírni szakszavakkal, csak annyit mondhatok: nem rossz. És aki ért székelyül, tudja, ez mit jelent. A főcímkén olvasható jelmondat szerint az Igazi Csíki Sör „Üdít, táplál és felvidít!” Üdítésre ilyenkor, hóban-fagyban nem nagy a szükség (de csak megeszi majd a kutya a telet), a táplálás annál jobban fog, a felvidításról meg a hatszázalékos alkoholtartalom minden bizonnyal gondoskodik. A testi szükségletek kielégítésénél azonban olykor fontosabb a szellemi elégtétel, és az én lelkemet nagyon-nagyon üdíti, táplálja és felvidítja az Igazi Csíki Sör, melynek hirtelen ívelő sikerét a külső és belső tulajdonságok mellett autonómiaigényünk kézzel fogható, sőt, jó ízzel fogyasztható bizonyítékában is látni vélem.
És meggyőződésem: a székely ezentúl igazi székely sört iszik!