Érthető tehát, ha nagy volt az érdeklődés nemcsak a szurkolók, hanem a résztvevők körében is, hiszen két olyan jeles szakember volt jelen, mint a nyolcdanos spanyol Antonio Oliva Seba és az ötdanos magyar Kovács S. Ádám karatemester, akiknek előadására több határon túli és hazai sportegyesület – az ország minden sarkából, minden tájáról –, valamint megyei (kézdivásárhelyi, kovásznai, sepsiszentgyörgyi) klub hozta el karatékáit a szemináriumra a Székely Mikó Kollégiumba. Jó volt látni azokat a figyelő szemeket, a mindenre kíváncsi tekinteteket, amelyekkel kicsik, nagyok, tanítványok, mesterek igyekeztek elsajátítani az itt elhangzottakat, az itt látottakat.
Az első napon, pénteken a kicsik, azaz a 14 éven aluliak nyitották meg a háromnapos programot. Nyolcvan karatéka melegített, majd hallgatta végig Antonio Oliva mester védekezésről szóló elméleti előadását, s azért a védekezésről, mert „ez az általános hiányosság a mai karatékák sorában” – így Oliva mester –, aki aztán a védekezés alapelemeit (alapállás, kezek, csípő, lábak korrekt tartása, használata) mutatta be, hogy aztán Kovács mester ezen elemek gyakorlatba ültetését mutassa be.
Aztán következtek a 14 éven felüliek – kereken 102, köztük 23 edző –, akik fokozottabb ritmusban végezték a gyakorlatokat. Nem egynek homlokára kiültek a villanyfényben csillogó verejtékcseppek. Egy kézmozdulat, s már csak az „emlékük” maradt... A napot az edzők szemináriuma zárta, melynek témája: Az edző és tanítvány közötti kapcsolat, illetve kommunikáció a verseny előtt, közben és után.
A lelkes hozzáállás, a tudásszomj, a tanulni vágyás jelen volt a következő két napon is, függetlenül attól, milyen téma szerepelt a programban, Az érem megszerzéséhez vezető út... vagy a Taktika, technika és stratégia a bajnoki címszerzéshez..., vagy éppen Az aktuális felkészültség és az itt tanultak alkalmazása...
Külön figyelemmel kísértem a mieink – a kézdivásárhelyiek, a kovásznaiak, de különösen szentgyörgyiek – hozzáállását, munkáját, és természetesen egymáshoz való viszonyulását (és persze a vendégek iránti barátságukat). Remek látványban volt részem. Nyoma sem volt az irigykedésnek, a „rémhírcsatornán” keringő, ellenségeskedésükről szóló mendemondáknak. Olyan természetesen közeledtek egymáshoz, mintha ősidők óta testvérek volnának. Őket nézve Wass Albert szavai jutottak eszembe: „Szeresd magyar testvéreidet, mint tenmagadat. Fegyvert rájuk ne emelj, s nyelveddel ne vétkezz ellenök. Tartsatok össze, segítsétek egymást, és az Úr szeretete, az Úr védelme és az Úr ereje veletek lészen.”
Nagyszerű háromnapos rendezvényben volt részünk. A tanulságok sokasága sorakozott fel előttünk, s intett arra, hogy íme egy példa, mely érdemes a követésre, a karatén túl a többi sportágban is. Köszönet ezért a rendezvény megálmodójának, Vass Hunornak, klubtársainak, segítőtársának, Préda Csabának, a többi támogatónak, segítőnek, mindazoknak, akik nemes tettükkel hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. (áros)