– Románia történelmi régiói eltérő hagyományokkal rendelkeznek a közigazgatási-területi felosztást illetően. Havasalföld és Moldva megyékre, tartományokra oszlott, melyek – úgy tűnik – a falusi földközösségek és a völgyi kenézségek hagyománya alapján alakultak ki. Erdélyben is volt egy hasonló hagyomány, de 1000 után felváltották azt a magyar vármegyék, illetve a székely és szász székek. Erdélynek mindig is bonyolultabb közigazgatási rendszere volt, mint a többi régiónak, nagymértékben decentralizált rendszer volt. A hét vármegye: Bihar, Fehér, Hunyad, Kolozs, Doboka, Torda és Szolnok az erdélyi fejedelemnek voltak alárendelve, és Erdély nyugati részét foglalták el. Az említett hét vármegyéből négy a jelenlegi Kolozs megyét alkotja. A mostani Kolozs megye a fejedelmi fennhatóságnak alárendelt közigazgatási struktúra jelentős részét fedi le. Ebből a kezdeti helyzetből különféle közigazgatási reformok következtek, különösen a XVII. és a XVIII. században, hogy aztán az 1918-as egyesülés után megtörténjen a megyés közigazgatási-területi felosztás bevezetése, melyben a megyék kisebb-nagyobb mértékben megőrizték a régi szerkezetet. A korabeliek gyakran bírálták a két háború közötti közigazgatási rendszert, mert ezek a megyék nagyon kicsik voltak, és gazdaságilag nem min­dig voltak fenntarthatóak, de átfogóbb reformot csak II. Károly király hajtott végre az 1938 és 1940 közötti királyi diktatúra idején, amikor tíz tar­tományra osztották Románia területét. A kimondottan a székely régió elrománosítása érdekében bevezetett másik különlegesség az volt, hogy a jelenlegi Kovászna megyét Sep-siszentgyörgy várossal együtt Argeş megyé-hez csatolták. Ha összehasonlítjuk, a II. Károly bevezette reform eléggé hasonlít a fejlesztési régiókra vonatkozó jelenlegi javaslatra. Volt még néhány, a 40-es évek végén bevezetett felosztás, mely több módosítással 1968-ig működött. A jelenlegi közigazgatási felosztás 1968-ból való. A nagy régiók erős központok kialakulását segítik elő. Kolozs Régió műkö­dése alatt Kolozsvár megyei jogú város még nagyobb előnyre tett szert a környékbeli vá­rosokhoz képest.
– Jelenleg azt hangoztatják, hogy Kolozs megye egyesül majd Szilágy megyével, másrészt Kolozs több régióra osztásáról is szó van. Ön szerint melyik a jobb megoldás?
– A több megyét magában foglaló felosztásokat frusztrálónak tartották a Tordához vagy Déshez hasonló városok lakói, melyek elvesztették a megyeszékhelyi státuszukat. Ezek a bizonyos mértékű gazdasági és kulturális fejlettséggel rendelkező városok igényt tarthattak volna ilyen státuszra. A történelemben nem volt még példa arra, ahogy most a megyét fel kívánnák osztani, de ez segíthetné az urbánus központok fejlődését, és van némi köze a megye történelmi múltjához is. Egyes közigazgatási egységek Gyalu volt uradalmát állítanák helyre. Egy másik területi egység a Gyalu és Torda közötti régi középkori út nyomvonalát állítja helyre. Ez a legrégebbi közép­kori épített út Erdélyben. Amen­nyi­ben megtartják a jelenleg létező községek egységét, akkor ez nem lenne ellentétes egy normális történelmi fejlődéssel. Ennek ellenére minél kevesebb egységnek kellene megmaradnia. A 19 egységből kb. tíz régiót kellene létrehozni.
– Az ország jelenlegi fejlődési szakaszában van még jelentőségük Románia régi történelmi régióinak? Mit számítanak még az olyan elnevezések, mint Moldva, Havasalföld, Dobrudzsa, Bukovina, Erdély, Bánság?
– A köztük lévő kulturális különbségek eltörlésére rendszeresen felbukkant tendenciák ellenére továbbra is nagy jelentőségük van ezeknek a történelmi régióknak. Nem hiszem, hogy egyelőre kijelenthetnénk, nincs különbség Erdély, Moldva és Havasalföld között. Minden egyes történelmi régió jellegzetes identitása valószínűleg továbbra is megmarad, mert olyan régiókról beszélünk, melyek nagyon hosszú történelmi időszak alatt határozták meg ezt az identitást. Nem hiszem, hogy a román államnak feltétlenül az lenne a feladata, hogy megpróbálja erőszakkal eltörölni ezeket a regionális identitási különbségeket, sokkal inkább az összes régió minden szempontból kiegyensúlyozott fejlődését kellene biztosítania. Olyan regionális jellegzetességek is vannak, mint amilyen Bukovina vagy Máramaros esete, de ezek csak kisebb egységeket képviselnek. Ezeknek az egységeknek valószínűleg egy nagyobb struktúrába kellene bekerülniük, hogy könnyebben juthassanak forrásokhoz.
Amikor az ember létrehoz egy régiót, valószínűleg meg kell arról bizonyosodnia, hogy lakosainak van bizonyosfajta identitása. Nem tudom elképzelni, hogy Romániában lesznek majd olyanok, akik magukat északnyugatiaknak, vagy központiaknak fogják nevezni, továbbra is megmaradnak majd erdélyieknek, moldvaiaknak, bánságiaknak. Er­dély vármegyéi nem rendelkeztek elejétől fogva egy jól szervezett struktúrával, hanem hódítási vármegyék voltak. Nem feltétlenül voltak a legjobb szervezési formák, de nem kell visszatérnünk a múltba, a kérdéses változatokhoz. Bármilyen közigazgatási szervezési formá­nak figyelembe kell vennie minden egyes központ potenciálját.
– Vannak történelmi bizonyítékok, miszerint Székelyföldnek olyan történelmi múltja volt, mely indokolná autonóm régió létrehozását?
– A dolgok eléggé egyszerűek. Az utóbbi 800 évben beszélhetünk Székelyföldről a kérdéses területen, az 1150–1200-as évek környéke óta. Székelyföldnek az utóbbi 800 évben több mint 600 évig volt autonóm területi státusza. Itt szintén az illető régió lakói által vállalt identitásról van szó. Amennyiben egy bizonyos tartomány lakói képesek történelmi bizonyítékokkal alátámasztani egy identitást, valamint kulturális és nyelvi különbségekkel rendelkeznek a szomszédos területekkel szem­ben, akkor számíthatunk arra, hogy még sokáig megmarad ez a Székelyföld újbóli létrehozására vonatkozó óhaj.
– Meg kellene adnunk a székelyeknek a kért autonómiát?
– Azt hiszem, itt azoknak az érvei is nagyon fontosak, akik támogatják Székelyföld autonómiáját, de az is számít, hogy Románia lakóinak többsége milyen mértékben fogad el egy ilyen lépést. Tekintettel arra, hogy az egyik fél részéről megvan a határozott akarat egy többé-kevésbé különleges státusz visszaszerzésére, azt hiszem, ezeknek a lakosoknak az óhaja megérdemelné a kérdés megvitatását, még ha nem is kötelező feltétlenül figyelembe venni.
– És mi van akkor, ha arra ébredünk, hogy az ezen a területen évszázadok óta élő szászok is követelni fogják az autonómiájukat? Nekik is meg kellene adnunk ezt a jogot?
– Ha lenne elég szász Erdélyben, hogy többséget alkossanak egy bizonyos régióban, ami – sajnos – már nem így van, akkor valószínűleg ők is igényt formálhatnának egy ilyenfajta státuszra. Az Európai Unióban számos példa van a regionális autonómiára, és általában véve ezek nem veszélyeztették a kérdéses államok területi integritását.
– Hogyan nézne ki Erdély, ha a székelyek és a szászok elnyernék az autonómiájukat?
– A magyar közösségi kívánságok román társadalom általi elfogadásának mértéke az utóbbi húsz évben jelentős fejlődést mutatott. Ha 1990-ben valaki azt mondta volna, hogy autonómiát akar, nagyon kemény reakciókban lett volna része, 1989 előtt pedig le is tartóztatták volna. 1968 előtt a székelységnek volt autonómiája. A jelenlegi Maros, Kovászna és Hargita megye térségének Magyar Autonóm Tartomány volt a neve.

TIBERIU HRIHORCIUC
(Gazeta de Cluj)