Erről pár perces sétával bárki meggyőződhet: messziről is látszik, hogy az öreg fenyők egy-egy oldala, alsó vagy felső része száraz, közelről nézve pedig apró lyukak tucatjai éktelenkednek a törzsön. A kéreg könnyen lejön, kopogtatásra üresen kongó hangot ad a fa, a betűzőszú (Ips typographus) ugyanis szivacsosra rágja a belsejét, és emiatt az egész elpusztul – magyarázza a városgazdálkodási igazgatóságot vezető Bíró László, aki már a tavaly-tavalyelőtt ültetett kis fenyőfákat is félti.
Egyelőre ugyanis senki nem találta meg a védekezés módját: a városi kertészet kertészmérnöke, erdészek, növényvédelmi szakemberek is tehetetlenek az egész Székelyföldet sújtó, agresszív rovar ellen.
Néhol több hektárnyi fenyvest, egész hegyoldalakat letarol, és a sepsiszentgyörgyi parkban is alig akad olyan régebbi fenyő, amely épnek mondható. Van, amelynek csúcsát, ágait a decemberi ónos eső törte le – jóformán csak néhány tűlevelű pamacsot hagyott meg – , mások pedig a lábukon száradnak el; ez tavasszal lesz nagyon feltűnő, mikor a nedvkeringés újraindul, és a betűzőszú is feléled.
Bíró szerint a következő négy-öt évben a nagy fenyőfák mind eltűnnek a parkból, és örülhetünk, ha a kisebbek megmenekülnek. A nyugati államokban alkalmazott helikopteres permetezés drága, és a városközpontban nem is megengedett, más eljárás pedig csak az, ami a nagyapáinkról maradt: a fertőzött fa kivágása és elégetése. Ez mindenkinek fáj, de az önkormányzat igyekszik pótolni a kiesést: a tavaly háromezer csemetét ültettek el szerte a városban, és ha nem is él meg mindegyik, azért a sok friss növendék is „dolgozik” annyit a levegőtisztításon, mint az egyre kevesebb árnyékot adó régiek. A parkban is több szemet gyönyörködtető fenyőfacsemete nődögél már, habár veszélyes szomszédság számukra a fertőzött öregeké.
Tavaly hét-nyolc nagy fenyőfát kellett kivágni a parkban, az idén eddig egyetlen, háromnegyed részben elszáradt ezüstfenyőből lett tüzelő, de még legalább kettőre ugyanez a sors vár. Az egyik a játszótér sarkánál áll, már csak a tetején van némi zöld, szemmagasságban azonban nagyon kong, és veszélyesen bedőlt a hinták fölé: bármikor letörhet, nem kockáztathatják vele a gyermekek, szülők, nagyszülők épségét. Mellette a társai sem néznek ki sokkal jobban, de egyelőre maradhatnak, ahogy a park másik sarkán, a színházi hirdetőfal mellett levő erdei fenyő is kegyelmet kap még, noha ugyancsak viharvert, nem éppen szép példány. A tó és a székely zászló melletti fenyők állapota is elkeserítő, hosszú ideig ezek sem húzhatják... Közben egy kibelezett szemetes zacskót is megcsodálunk az egyik pad mellett, pár lépésre a kukától – a parkőr felszedi, de előbb elpanaszolja, hogy nyáron sokkal több van, és ez ellen sincs védelem...
A park tervezett átalakításáról – a már jóváhagyott terv szerint a színház és a Mikó előtti utcából az autós forgalom kitiltásával ismét sétatér lesz, a prefektúra és a megyeháza előtt zöldövezet, a képtár és a színház által közrezárt helyen pedig autómentes főtér – Bíró László elmondta: a jelenlegi taxiállomás mellett eddig a már említett ezüstfenyő mellett három, szintén beteg akácfát és néhány tuját vágtak ki (mindegyikről van az állapotát igazoló fénykép). A tujákat szintén az ónos eső rongálta meg (három utánfutónyi letört ágat vittek el csak a parkból), és mivel nem számítanak értékes növénynek, lemondtak róluk. A közelükben levő juharfa ép, azt beépítik az új térbe – meleg időben kellemes lesz alatta üldögélni –, és a magnólia is sértetlen marad. A díszcserjék mozgathatók, azokat áttelepítik. Minderre engedély van, és szakemberek irányításával dolgoznak, de külső segítségnek is örvendenek, ámbár eddig még senki sem jött olyan ötlettel, ami megmentheti a fertőzött fenyőfákat.
Pár évvel ezelőtt ugyanez történt a gesztenyefákkal: egy másik fertőző betegség, az egész Kelet-Európában elterjedt tűzelhalás miatt kényszerültek a park felső sétányán ki- vagy visszavágni őket, de hasonlóan nagyméretű, és ugyanolyan távolságra ültetett platánokkal – egy kevésbé érzékeny, remélhetőleg hosszú életű fajjal – pótolták a megtizedelt fasort. Évekbe telik, amíg megnő, de elkerülhetetlen volt, aki nyitott szemmel jár, megfigyelheti, hogy a meghagyott gesztenyefák már nyár közepén lesárgulnak.
Ezek után óhatatlanul felmerül a kérdés: melyik lesz a következő fafaj? És a ráépülő élővilággal mi lesz? Olyan megoldandó feladat ez, ami nem csupán a városházára és a környezetvédőkre tartozik...