A rendszert védi a nemzeti bank

2015. január 31., szombat, Közélet

A Román Nemzeti Bank (RNB) ellenzi, hogy a politikai döntéshozók a frankhitelek eredeti árfolyamon való lejre vál­tásáról alkossanak jogszabályt, mert egy ilyen beavatkozás a bruttó hazai termék 0,8 százalékát kitevő veszteséget je­lentene a bankoknak – jelentette ki Mugur Isărescu. A RNB kormányzója első ízben lépett a nyil­vánosság elé, amióta a svájci frank – az euróval szembeni árfolyamgát eltörlése nyomán – váratlanul megerősödött, ami Ro­má­niában 75 ezer frankhitelest sodort nehéz helyzetbe.
 

Isărescu tegnapi sajtóértekezletén elmondta: a konzultációk során arról próbálta meggyőzni a politikusokat, hogy ne akarjanak közös megoldást rákényszeríteni a bankrendszerre a bajba jutott frankhitelesek védelmében. Azt mondta: több testreszabott módszer is létezik a terhek méltányos megosztására, de szerinte ezekről a bankoknak kell megállapodniuk ügyfeleikkel. Hozzátette, hogy az RNB nem a bankokat, hanem a bankrendszer stabilitását védi.
Isărescu szerint a frankhitelesek által követelt átváltás 5,7 milliárd lejes veszteséget jelentene. Egy ilyen beavatkozás viszont valamennyi devizahitel eredeti árfolyamon való lejre váltását is felvetné, ami már 9,8 milliárd lejes (a GDP 10,4 százalékát kitevő) veszteséget okozna a bankoknak. Romániában a lakossági hitelek 50 százalékát euróban, 40 százalékát lejben, 8 százalékát svájci frankban vették fel az emberek. A kormányzó arra figyelmeztetett: az érintett bankok kártérítési pereket indítanának az állam ellen, Románia pedig eltávolodna az euró bevezetésétől. Úgy vélte: kár lenne most „elrontani mindent”, amit Románia eddig tett a közös pénzhez való felzárkózás érdekében.
Isărescu kifejtette: akik most csak a hitelesek érdekeit tartják szem előtt, azt kockáztatják, hogy a betéteseknél is pánikot idéznek elő, márpedig a bankrendszer stabilitása a betétesek bizalmától függ.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 775
szavazógép
2015-01-31: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Rezervátumok fáit is feldolgozzák (Válaszra kényszerítették a Schweighofert)

Több mint egymillió megtekintést gyűjtött be az a Facebookon tavaly év végén közzétett felvétel, mely arra kényszerítette az osztrák Holzindustrie Schweighofer társaság vezetőségét, hogy reagáljon rá – közölte a România Curată portál.
 
2015-01-31: Közélet - :

Polgármester nélkül Gyergyószentmiklós

Nem rendelte el Mezei János előzetes letartóztatását a Marosvásárhelyi Táblabíróság, viszont kiegészítette az ellene alapfokon elrendelt korlátozá­sokat, éspedig két hónapra eltiltotta a polgármesteri tisztség gyakorlásától – közölte a Székelyhon a táblabíróság tegnapi, jogerős döntését.