Kézdivásárhelyen a keményítőgyár is (felvételünk) elbocsátotta alkalmazottait, alig pár ember maradt... Milyen kétségbeejtő visszagondolni az előző évek siralmasan átélt mozzanataira: csavargyár, fakitermelő és -szállító vállalat, bútorgyár, tejgyár, szerre ,,adták be a kulcsot", és szemünk láttára, szívünk fájdalmára rongálódtak földig az előző évtizedekben többezernyi felső-háromszéki családnak munkalehetőséget, kenyeret biztosító cégek és székhelyeik.
A kilencvenes évek elején még a ruhagyárban is jobban fizettek szegény asszonyoknak, akiknek vállalniuk kellett a családfenntartó szerepet, hisz férjeiket leépítették a sorra megszűnt gyárakban, és legjobb esetben a mezőgazdaságban tevékenykedhettek. A 2000 utáni évek, a pityóka leáldozóban levő reménysége, a ruhagyárak romló fizetőereje általános riadalmat keltett környékünkön.
A pár magáncéget kivéve — ahol csak kevesen helyezkedhettek el, és főleg fiatalok — nincs már állandó munkalehetőség a középkorosztály számára. Valami okból (mindnyájan tudjuk, miért!) a nyugati befektetők is elkerülnek, az országos mutatók is a legrosszabbak itt, valamennyi megye közül az életszínvonal a legalacsonyabb nálunk.
A fiatal generáció, amely egyetemet végzett, már nem tervezi a letelepedést városunkban, de még az országban sem. Esetleg a nagyobb városokban, ha kedvező munkalehetőséghez, emberibb javadalmazáshoz jut.
A diákok már elemistakorukban egyértelműen Nyugaton kívánnak megvalósítani egy jobb életet — jobbat, mint a szüleiké. Mi lesz a jövővel? Csak fogyunk, egyre morzsálódik a székely ifjúság. Olyan család már nincs is itt, ahol egy-két gyermek ne enné a külhonba vándorlás keserű kenyerét. Hisz ott sincs kolbászból a kerítés, de legtöbbje menekül az itthoni kilátástalan jelen elől, remélve, hogy majd egyszer itt is kialakul valami, amit annyira szépnek álmodnak a honvágy könnyeitől nedves párnáikon... Akkor majd érdemes lesz hazajönni! Nem gondolják meg, hogy nélkülük nehezen lesz szebb világ, nekik is tenniük kellene valamit azért, hogy változzon paradicsommá a Székelyföld. Tegyen már valaki valami nagyot vagy apránként kicsit azért, hogy megmaradhassunk ezen a drága földön, hogy szeretett városunk felébredjen, legyen jövője, teremtődjenek munkahelyek, mert úgy tűnik, ez a város meghalt...
Hol vagytok TI, március 15-én büszkén felvonuló, gyönyörű gyermekeink, gyertek most is ki, mutassátok magatokat! Tegyétek ünnepnappá hétköznapjainkat jelenlétetekkel, segítsétek tetteitekkel, erőtök szerint szülővárosunk feltámadását!
Isten segítsen Benneteket!
Fülöp Magdolna, Kézdivásárhely
