Küzdelem a túlélésért a harcok sújtotta Kelet-ukrajnai térségben„Nincs pénzem, valószínűleg éhen halok”

2015. február 12., csütörtök, Világfigyelő

Az ukrajnai fegyveres konfliktus kirobbanása óta százezrek menekültek a harcok sújtotta területekről Oroszországba vagy éppen a kijevi hatalom által ellenőrzött területekre. Sokan nem akarják vagy nem tudják elhagyni otthonukat a folyamatos harcok, a gyakori ágyúzás, az akadozó energia- és élelmiszer-ellátás ellenére sem – állapította meg helyszíni riportjában a CNN amerikai hírtelevízió.

A legutóbbi kijevi jelentés szerint a kelet-ukrajnai harcokban 1200 civil és 5400 katona vesztette életét. Ez nagyjából tizede annak, amit a német hírszerzés közölt, a BND ugyanis ötvenezerre teszi a halottak számát.
A rengeteg polgári áldozat között van a Sztepanivka településen élő, hatvanhét éves Jurij Poznyicsenko fia is, akit 2014 júliusában lőtt le az ukrán nemzeti gárda egy mesterlövésze, mert azt hitte, oroszbarát szakadár. Az ifjabb, 36 éves Poznyicsenkót akkor érte a halálos lövés, amikor a harcok közepette biztonságba akarta helyezni kocsiját. „Később bocsánatot kértek, és egy katona segített őt eltemetni” – mesélte az idős férfi. Sztepanivka aprócska falu Donyeck megyében, 48 kilométerre a stratégiailag fontos tengerparti kikötővárostól, Mariupoltól. Egy hónappal Poznyicsenko fiának halála előtt a településen még zöldelltek a szántóföldek, és bár az ott élő emberek szegények voltak, mindig volt munkájuk és élelmük. Mára a település nagy része romokban. Egy lövegtorony nélküli harckocsi hever az út szélén, leszakadt villamosvezetékeket lenget a szél, és húsznál is több ház dőlt romba. Poznyicsenkóék otthona is elpusztult. Az idős földművelő és felesége rokonai már rég elhagyták a falut, családjukból csak ketten maradtak. Ők is mennének, mert nincs áramszolgáltatás, és kevés az élelem, de nem tudják, hova. Sztepanivka térségét jelenleg az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság ellenőrzi. Ígéretet tettek az áramszolgáltatás visszaállítására, s bár közelednek a fagyok, egyelőre nincs jele annak, hogy hozzáfogtak volna a munkához.
A január közepén kiújult és azóta tartó harcok Sztepanivkán kívül több más kelet-ukrajnai településre is pusztítást hoztak. Sok helyen ugyanaz a látvány tárul a CNN riportere elé: töltényhüvelyek csillannak a téli napfényben, elhagyott lövészárkokat vesznek körül a fedezéknek épített homokzsákok, és rozsdásodnak a hátrahagyott tankok, katonai járművek. Romba dőlt házak megégett téglákkal, betört ablakokkal, élelem után kutató kóbor kutyák.
A szeptemberben aláírt minszki tűzszüneti megállapodás csak lassítani tudta a harcokat Ukrajnában, és több helyen erre sem volt képes. A 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság miatt megépített donyecki repülőteret a kialakult patthelyzetben több száz ágyúlövedék érte, teljesen tönkretéve a több millió euró értékű épületet. A repülőtér irányítótornyát olyan sok találat érte, hogy nem lehet helyreállítani – állapította meg az amerikai hírtévé haditudósítója.
A Donyeck és Luhanszk között fél úton, a fontos utak kereszteződésében található Debalceve városnál nagyjából harminc, Kijevből érkezett ukrán önkéntes katona védi állását az ellenségtől. Sokan közülük már két hónapja ott vannak, és a csípős hideg elől egy földbe vájt búvóhelyre húzódnak be. Azt mondják, mindennap éri őket támadás, de egy komolyabb offenzívát nem tudnának visszaverni, ugyanis ehhez nincs megfelelő támogatásuk és eszközeik.
A béke reménye halványnak tűnik, a tűzszünet nem szilárd, és a felek retorikája egyre ellenségesebb. Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök kijelentette, hogy nem fognak közvetlenül tárgyalni a szakadárokkal, akiket Moszkva zsoldosainak tart. Petro Porosenko ukrán elnök elrendelte minden állami szolgáltatás megszüntetését a szakadárok ellenőrizte területeken, nincs nyugdíjfolyósítás és állami szociális támogatás, nem kapnak fizetést az orvosok és a tanárok. Igor Plot­nyickij, a luhanszki köztársaság miniszterelnöke pedig párbajra hívta ki Porosenkót, „régi szláv törzsfőnökök és dicső kozák atamánok példáját követve”.
Miközben a harcoló felek vezetői egymást okolják a lakosság nehéz életkörülményeiért, az acélmágnás Rinat Ahmetov – Ukrajna egyik leggazdagabb embere, a Donyec-medence egykori legbefolyásosabb embere, aki nem támogatja a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok törekvéseit – rendszeres élelmiszer-támogatást küld a térségbe a Kijev által ellenőrzött országrészből. Minden második héten érkezik szállítmány, a segélyért sorban állók zöme idős ember. A CNN azt írta, hogy a donyecki lakosok mélyen megvetik a kijevi vezetést. Az állami szolgáltatások megszüntetése a tél közepén rengeteg embert kilátástalanságba taszított. Az ukrán nemzeti gárda gyűlölt ellenség, amely a lakosság szerint találomra ágyúzza a várost. De nem csak a kijevi kormányt éri kritika. Sokan zsörtölődnek a szakadár vezetés tehetetlensége és szervezetlensége miatt is. A Donyecki Népköztársaság azt ígéri, hogy saját kifizetési rendszert hoz létre, ám vészesen kevés a közigazgatási tapasztalat. Szuvenírnak saját bögréket viszont már árulnak, és jelképesen bevezették a kijevitől eltérő moszkvai időzónát – jegyezte meg a CNN riportere.
A donyecki autóbusz-állomáson hosszú sorokban kígyóznak az emberek, hogy kijussanak a városból. Szinte minden bank zárva, és nem működnek a bankautomaták sem. Miután az ukrán kormány megszüntette az állami szolgáltatásokat, sokan a Kijev fennhatósága alatti településeken próbálják lakhelyüket bejelenteni, hogy megkaphassák nyugdíjukat, a számlájukon lévő pénzt. A kelet-ukrajnai helyzet eldurvulásával az emberek a túlélésért küzdenek, nincs módjuk az erőszak elkerülésére. „Nincs semmi pénzem, valószínűleg éhen fogok halni” – fakadt ki a CNN riporterének egy 83 éves, hajlott hátú néni az utolsó, még működő ukrán bank előtt.

Európa vezetői Minszkben
Tegnap este a fehérorosz fővárosban tárgyalóasztalhoz ült a német, a francia, az orosz és az ukrán államfő, a normandiai négyes találkozója lapzártánkig nem ért véget. A résztvevők – Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande fran­cia elnök, Petro Poro­senko ukrán államfő, valamint Vla­gyimir Putyin orosz elnök – a minszki Függetlenségi Pa­lotában ültek tárgyalóasztalhoz, hogy megpróbálják előmozdítani a kelet-ukrajnai válság rendezését. A találkozót óriási várakozás előzte meg, sokan sorsfordító eseménynek nevezték, mely az utolsó lehetőséget jelentheti a válság politikai rendezésére. Tegnap esti hírügynökségi jelentések szerint az oroszbarát szeparatisták két vezetője is váratlanul Minszkbe utazott. A csúcs előtt Petro Porosenko azt is kilátásba helyezte: ha nem sikerül tűzszüneti megállapodást kötni, Ukrajna készen áll a hadiállapot kihirdetésére az ország egészében.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 804
szavazógép
2015-02-12: Közélet - :

Rádióamatőr klub alakul (Röviden)

Újjáalakul a Puskás Tivadar Szakközépiskolában működő rádióamatőr klub – tájékoztatott Csáky Ernő szaktanár. Az elektronika, rádiótechnika és számítástechnika iránt érdeklődő fiatalokat összefogó szervezet már korábban működött, most Újfalvi István, illetve Demeter Dávid, korábbi és mostani igazgató támogatását is sikerült megnyerniük a kezdeményezőknek.
2015-02-12: Világfigyelő - :

Orbán Ukrajnába utazik (Röviden)

Orbán Viktor magyar kormányfő pénteken rövid munkalátogatást tesz Ukrajnában – jelentette be tegnap Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. Közölte: a miniszterelnök Kijevben megbeszélést folytat Petro Porosen­ko ukrán államfővel.