Kihalna az emberi fajta,
ha a nők hallanák, milyen
hangon beszél a férfi nem,
milyen trágár röhejre kapva,
a percről, mely megadta, mit
oázis-forrásként kerestek
és térden tiszteltek, a testet;
mely köpőcsésze lett nekik!
Hányan voltunk igazán hívek,
megköszönni nővéreinknek
szövetségüket, azután,
hogy kivérezve csak hevertünk,
legázolt küzdők, túl az eltünt
hiten, reményen, vak csatán! – ?
