A civil—katona viszony sarokköve azonban az volt, hogy a katonák közül az arra érdemeseket mi módon engedélyezték bekapcsolódni az igazságszolgáltatás vagy más törvényhatósági intézmény munkájába, ugyanis ez a katonai karrier ideiglenes felfüggesztéséhez vezetett, és mivel a huszárrészen szolgálatot teljesítők folytonos létszámhiányban szenvedtek, a katonai parancsnokság a polgári hivatalok betöltésében részt venni vágyók esetében csak az igazán indokolt eseteket vette figyelembe.

1794-ben kézdimartonfalvi Czell Lajos huszár a francia háborúban rokkanttá vált, és a katonai szolgálat alól napi három krajcár obsittal felmentették. Kemény fizikai munkára alkalmatlan, viszont szép írása és jogi ismeretei által a székgyűlések jegyzőkönyvének vezetésére megfelelőnek találja magát, ezért kéri a főkirálybírót, alkalmazzák az írnoki feladatok ellátására. Az ilyen és hasonló esetekben az ezredparancsnokság a harci szempontból használhatatlanná vált katonát felmenti a regiment befolyásától, anélkül azonban, hogy ez végérvényes szabadulást jelenthetett volna. Így történt 1807-ben is, amikor a nyugállományú szentkirályi huszár káplár Farkas Györgynek engedélyezik az ülnöki tisztség betöltését.

1806-ban viszont, amikor a miklósvárszéki törvényszék mellé huszárezredben szolgáló assesorokat kerestek, az ezredparancsnokság mereven elzárkózott az erre pályázó személyek engedélyezésétől, mondván, hogy őket nem vehetik ki a katonai szolgálatból. A guberniumig eljutó panaszra a főhatóság a Főhadivezérséggel egyetértve arra az álláspontra jutott, hogy a civil igazgatás előzőleg egyeztessen az ezredparancsnoksággal az ülnökök személyét illetően, és lehetőleg olyanokat válasszanak, akikre a katonaságnak kevésbé van szüksége. Bölöni Kandal Jánosnak nem engedélyezték ülnöki posztja betöltését, mert a katonai szolgálatra még alkalmas lévén, és a szolgálatot átörökölhető korú fia sem volt, visszaparancsolták a huszárok közé. Az ezred eligazító magyarázkodásában ez áll: ,,nemcsak a granitz regulamentum, hanem az udvarnak most közelebbről költ rendelései köteleznek minden granitz familiát, vagy maga szemé­lyében őfelségét szolgálni, vagy pedig maga helyett egy szolgáló embert állítani, ezen rendelésnél fogva a mostani regiment commando megparancsolván a fluger comandans úrnak, hogy minden familiát, ahol effectivus katona nincsen rátartani, hogy vagy a maga költségén egy effectivus katonát állítani, vagy pedig ahol a fakultás gyengébb, mikor a szolgálat sora követi maga helyett egy embert fog adni. Kandal János, aki még csak 41 esztendős hadi szolgálatra való ember és még csak 12 esztendős fia van, amellett igen tehetős gazda". A gubernium 1807. december 17-i leiratában a Kandal-ügy jó irányú végkifejletéről tájékoztatja a szék vezetését, mely szerint ülnöki minőségében mégis meghagyták.

1807-ben albisi Barabás Péternek sem engedélyezik a törvényszéki ülnökséget, mert hamis vallomást tett, ahol elhallgatta, hogy elhalálozott András testvérének három fia van, kettő belőlük tanult ember, egyik Marosvá­sárhelyen kancellista, másik Magyarországon tanult, a legkisebb pedig tízesztendős. Két lehetőség előtt állott Barabás Péter: vagy hazarendeli a két idegenben tartózkodó rokona egyikét, vagy továbbra is köteles lótartásra és fegyverviselésre.

1808-ban kovásznai Szőcs Mihály huszárt számfeletti assesornak választotta meg a háromszéki universitas, az ezred azonban csak akkor volt hajlandó elengedni, ha helyébe más valakit állíttat. A kialakult vitába a gubernium is belekeveredett, kinyilatkoztatta azon véleményét, hogy mindenkor a katonai igazgatással egyetértésben cselekedjenek. Igaz, hogy Szőcs Mihály megválasztása a katonai rész tudtán kívül történt, de mint utóbb kiderült, a hivatal betöltésére sem alkalmas, ezért tehát más hozzáértő személy választásáról hoztak határozatot.

Szotyori Farkas György és rétyi Székely György mint számfeletti assesorok 1796 és 1807 között minden szolgálattól felmentést nyertek. 1809-ben viszont Teleki főhadnagy katonai feladatokkal bízta meg őket. Civil részről kérik számukra a törvénykezésben való háborítatlan részvételt. Székely György esete eltér az általánostól, noha egyedüli férfi volt a családban, szolgálatra még sem erőltették, csak egy dolgot kértek tőle, hogy egy katonalovat tartson, mely feltételhez igazodott, azonban utóbb azzal zavarták, hogy a lovát minden héten járassa meg. A feladat teljesítésére szolgát kellett fogadnia, arra is számíthatott ettől fogva, hogy újabb katonai megbízatásokban lesz része, ordináncnak (küldönc) vagy várdára (őrszolgálat) fogják erőltetni. A civil igazgatás közbenjárását kérte további katonai felmentését illetően.

1810-ben Simon Józsefnek assesorság betöltésére vonatkozó kérését jóváhagyás végett fel sem terjesztették a Főhadvezérségnek, mert a családban az egyetlen katonai szolgálatra alkalmas személy ő volt, és ilyen esetekben az ezrednek nem állt módjában a felmentést indítványozni.

1816-ban a már előzőleg felmentést élvező Barabás Pétert is azzal marasztalták el, hogy lovát nem járatja rendszerességgel, ugyanakkor a márkosfalvi századparancsnokság katonai szolgálatra erőltette. Ozsdolai Lázár József huszárt a regiment civil hivatalra kiadni nem engedélyezte, mivel ő effectivus statusban volt, és az ilyenek számára a szolgálat elkerülhetetlen. 1818-ban lemhényi Ladányi Józsefet sem mentették fel addig a szolgálattól, ameddig maga helyett megfelelő helyettest nem szerzett. 21 éves fia Brassóban tanult, hozassa haza, állíttassa saját maga helyébe, és akkor szabadon vállalhat civil megbízatást — üzenték felettesei.

Olyan példák is vannak, amikor különösebb gáncsoskodás nélkül engednek. 1822-ben Kocsis Gáspárt, 1824-ben nagyborosnyói Bartha Benjamint ülnöki tisztség betöltésében pártfogolták. 1828-ban felsőcsernátoni Kölönte Jó­zsefnek is engedélyezik az assesorság vállalását.

1828-ban lisznyói Szotyori Mihályt a közönség vádaskodása következtében az ülnökség gyakorlásából felfüggesztették az ellene folyó pereskedés befejezéséig. A gidófalvi századparancsnokság viszont Szotyorit úgy tekintette, mint akinek megszűnt a civil foglalkozása, és katonai szolgálatra erőltette. Szotyori hivatkozott az 1791-es országgyűlés 25. cikkelyére, amely ilyen esetben nem elbocsátást, hanem ideiglenes felfüggesztést írt elő.

Azért hoztunk fel több olyan esetet is, amikor a huszárkatonák a polgári életben valamiféle civil tisztség vállalásával kívántak beilleszkedni, hogy érzékeltessük, mennyire bonyolult kapcsolatrendszer szabályozta a katonák kiválását a szolgálatból.

Béke idején

A leginkább megterhelő feladat béke idején a gyakorlatozás, a fegyverforgatás fortélyainak megismerése, a lovas harcászat legapróbb részleteinek elsajátítása volt. Heti rendszerességgel ismétlődött a század által előírt és általában a vasárnapi templomozás utáni foglalkozás. Minden hónapban a század összevont felkészülésen vett részt, amely akár néhány napig is eltarthatott, és általában a századparancsnoki székhelyen történt. Ezenkívül időnként az ezredparancsnok is hadiszemlét tartott a század állománya felett, ahol nemcsak a harci jártasságot ellenőrizték, hanem a felszerelést alkotó tárgyak állapotát is megvizsgálták. Étfalva falujegyzőkönyvében 1802-ben róttak be ezzel kapcsolatos tudnivalókat: ,,minden embernek a fegyvere, szíjú szerszáma, patrontára, kardja, csákója, nadrágja, csizmája, mundérja, szőrnyakravalója a legjobb tisztaságban tartassék, hogy kirukkoláskor előállhassanak".

Határőrezredről lévén szó, természetes, hogy a határzóna őrzését is végezni kellett. Ezzel kapcsolatosan Ozsdola falujegyzőkönyvében 1788-ban a következőket vezették be: ,,nemcsak az ordinatiaba, hanem a várdába és másféle szolgálatokra is a huszárok a gyalogosokkal egyaránt tartoznak szolgálni, amint a faluban tartózkodnak, akár huszár, akár gyalog legyen, a huszár karabinnal, ha vagyon, ha pedig nincsen, addig mástól adni kell, a gyalog pedig a maga fegyverével s töltéseivel álljon elő a határokra, várdákra, aki fegyverrel szolgálhat, az azzal tegye".

Általános hadgyakorlat

Az eddig felsorolt elfoglaltságokat csak tetézte az évenként ismétlődő és általában egy hónapra tervezett általános hadgyakorlat, amikor a közös felkészülés jegyében az egész ezred állományát összevonták. A katonaélet terheit nemcsak a besorozott lakosság szenvedte, hanem a civileket is különféle szolgáltatásokra kényszerítették. A hadgyakorlatok idején elsősorban az ellátás és elszállásolás tekintetében számítottak az adózó nép segítségére. A hadgyakorlatokat tavasz végén vagy nyár elején szervezték, a lakosság igénybe vétele tehát éppen a legnagyobb mezőgazdasági munkák idejére esett, és megzavarta ezek normális menetét. A huszárkatonák esetében a gazdálkodásból való egy hónapos kiesés nehezítette meg a család többi tagjának életét.

1816-ban az összevont fegyver-gyakorlással kapcsolatban a következő ezredparancsolat érkezett: a fegyvergyakorlás és lovaglás a Főhadikormányszéktől kiadott új szabályzat szerint történjen, melynek elsajátítását nem túl nagyszámú katonasággal végezzék, akiknek aztán feladata lesz a többi bajtársaikat is felkészíteni. A gyakorlatozás helyéül Gidófalvát, Fotost és Martonost választották. Ide kellett összegyűjteni mintegy 150 embert április végére.

1819-ben az évi fegyvergyakorlat helyszíne Szentkatolna és Hatolyka térsége volt, s 28 napra tervezték, május 4—31. között. Az elszállásolás a katonai rész mellett szükség esetén a civil igazgatás alá tartozókat is érintette. Naponként szálláspénzre katonánként egy krajcárt fizettek. A rendelkezésre álló időt két részre osztották, az elején a jelzett falvakban elosztva laktak a huszárok, míg a gyakorlatozás második felében 14 napig terjedően a szabadban tartózkodtak, és zöld leveles ágakból készített sátrakban háltak. Nemcsak nagy mennyiségű sátorfát kellett az erdőből hozatni, hanem a közös étkezéshez szükséges tűzifát is előkészíteni. 1819-ben a tavaszi hadgyakorlatot még egy őszi is követte szeptember 18-tól október 15-ig terjedően.

1827-től kezdődően az összevont gyakorlatozásokat Sepsiszentgyörgyre és a környékére tömörítették. 1827-ben Sepsiszentgyörgyre, Szemerjára, Fotosra, Martonosra, Gidófalvára, Kőröspatakra, Árkosra, Kilyénre, Uzonra és Sepsiszentivánra esett a választás. Más években Sepsiszentgyörgyön, Gidófalván, Árkoson és Szemerján gyűltek össze.