Magyarországon az ellenzéki pártok vezetői mind-mind keményen és hősiesen harcoltak Putyin budapesti látogatása ellen. Ijesztgették gyerekeiket is azzal, ha nem eszik meg a spenótot, odaadják őket a rossz Putyin bácsinak. Valamit nekik is kellett mondaniuk. Az ellenzéknek az a dolga, hogy minden ellen tiltakozzék, amit a kormány akar, azért ellenzék.
Pedig az orosz elnök most is csak egy baráti látogatásra jött társaival együtt, de nem páncélozott szállítójárművekkel, tankokkal, ahogy régen, még 1956-ban a magyar nép nagy barátai, a szovjet katonák. Kissé sokáig maradtak Magyarországon, de aztán Orbán Viktor hazaküldte őket. Most Putyin szintén egy páncélozott járművel, egy Mercedesszel sétált Budapesten, de ezen nem volt lövegtorony. Emlékeztette a magyarokat, hogy milyen sok szovjet katona áldozta életét Magyarországon, és diszkréten megkoszorúzta az elesettek emlékművét is.
Biztos, ami biztos, a biztonságiak mindent megtettek, hogy a látogatás csendben, incidensektől mentesen bonyolódjék le. A házak tetejére mesterlövészeket telepítettek, de tűzharcra nem került sor. Putyin tanult a meggyilkolt Kennedy elnöktől, és nem furikázott nyitott személygépkocsin, mint Dallasban az amerikai elnök, akinek lelövéséhez nem kellett mesterlövész, azt egy amatőrnek mondható orvgyilkos is meg tudta tenni. Az orosz elnök egy kissé öregecske autóval jött, amely olyan háromszázmillió forintot ért valamikor, és még mindig kibír például egy kézigránát-támadást. De ennek ellenére kő-, illetve kézigránát-hajításnyi távolságra sem engedtek senkit közel hozzá. És neki volt annyi esze, hogy nem nyitotta le a kocsi tetejét, mint Kennedy. Azt nem értem, hogy az utcákon miért kellett lehegeszteni a csatornafedeleket, hiszen baj esetén, ahogy a filmeken is látni szoktuk, a megtámadott személyek a kanálisokon keresztül egész jól el tudnak menekülni.
Természetesen vigyázni nem árt, hiszen Európa-szerte gyarapodnak a terrorcselekmények, amelyeket főleg a bevándorlók utódai hajtanak végre. Magyarországra is egyre több bevándorló érkezik, amivel Orbán és így a kormánypártok sem értenek egyet. Annál inkább az ellenzék tagjai, akik igen szívesen látnák őket, és nem félnek a fél országnyi koszovóitól, szírtől, afgántól, mint ahogy féltek annak idején a kettős állampolgárságról tartott népszavazáskor a 23 millió bevándorló román munkavállalótól. Változnak az idők, változnak az emberek. Ezt most Gyurcsány Ferenc is megmondta. Elnök korában ő is szívesen parolázott Putyinnal, de most haragszik rá, mert – szerinte – megváltozott.
Sokaknak nagyon nem tetszik, hogy Putyin Magyarországra látogatott. Mert Putyint a nagy nyugati demokráciák vezetői nem hívják meg magukhoz Németországba vagy Franciaországba. Inkább a német kancellár, Angela Merkel és Francois Hollande látogatják őt Moszkvában, vagy például nemrégiben Minszkben.
Oda is békés szándékkal érkezett az orosz elnök, nem vitt magával atombombát, nem is fenyegetőzött vele, pedig még az is sok van neki. Mivel nem akar egyet sem bevetni belőlük, beleegyezett még egy tűzszünetbe, és az uránt inkább békés célokra akarja felhasználni. Ezért építenek Magyarországnak még két atomreaktort Pakson az orosz urán számára. Így a magyarok teljesen fel lesznek villanyozódva, a nyugati államfők meg sugározhatnak a boldogságtól.