A közös ágyúöntés, együttműködés kora január végétől március derekáig tart. Gábor Áron áprilisban alig néhány napot tölt Kézdivásárhelyen, májusban pedig egyetlen napot sem. Június első dekádjában a röppentyűgyártással kísérletezik, majd június 18-a után – a tüzérség parancsnokaként – táborba száll. Ha a Kézdivásárhelyen töltött időt vesszük alapul, megállapítható, hogy az ágyúk túlnyomó többségét Turóczi Gábor Áron nélkül önti.
A köztudatban elterjedt mítosz felszámolásával, miszerint az ágyúkat Gábor Áron önti, az ő érdemei nem csökkennek. Természetes az is, hogy tisztelet illeti a kézdivásárhelyi mestereket, akik Turóczi Mózes vezetésével az ágyúkat öntik és felszerelik. Turóczi mellett jelentős a szerepe Dummel Ferdinándnak és Végh Antalnak is. Egy korabeli dokumentum, amely a Bizonyítvány nevet viseli, és amelyet több hajdani negyvennyolcas, hadiiparban dolgozó mesterember írt, egyértelművé teszi, hogy a Kézdi­vásárhelyen öntött ágyúk Gábor Áron útmutatásai alapján készültek. Megtudjuk azt is, kik azok, akik 65 ágyút öntöttek és felszereltek. A szöveget három olyan személy írja alá, akik az ágyúgyártásnál Turóczi mester segédei voltak. Eszerint „az 1848-ik és 1849-ik évekbe mint segédek K[ézdi]vásárhelyt a Turóczi Moyzes úr saját udvarán” állították fel az ágyöntő „katlant, s ottan a Gábor Áron úr által kiadott mértékek szerént Turóczy (!) Moyzes úr vezetésével” öntik az ágyúkat. A Bizonyítványt megbízható tanúk aláírásukkal erősítik meg. Mindnyájan kapcsolatban álltak az ágyúgyártással. A tanúk közt találjuk Gábor Áron hadsegédét, Nagy Sándort, Boda Sámuelt, Pántzél Istvánt, Orbán Dénest, Kovács Dánielt, Pais Antalt, Benkő Sámuelt, Benkő Lajost, Majori Sámuelt.
Bodor Ferencz vagy Turóczi Mózes?
A Jókai Mór által szerkesztett Hon napilap 1870. december 23-ai számában megjelent, Egy azok közül, kiket elfeledtünk című rövid írás beszámol arról, hogy a miniszterelnökségi hivatalba Bodor Ferenc nevű szerény technikus kérvényt nyújtott be támogatásért. Ebben azt írja, hogy 1848-ban ő öntötte az első székely ágyúkat, feltalálta a lyukasan öntött ágyút. „Ilyen ágyut 60-t öntött.” Később lőporgyárat épített, „minden vagyona oda­veszett”. A szabadságharc után börtönben sínylődik, most meg „nyolcz gyermekével kenyér nélkül maradt”. 
Bodor Ferenc szerepét a bodvaji ágyúk gyártásában elfogadjuk, mert egyre inkább bizonyított, de a kézdivásárhelyi ágyúöntésnél nem vett részt. A kézdivásárhelyi ágyúöntő munkások és Turóczi öntőmester jogosan háborodott fel. Az említett Bizonyítványban egyértelműen kijelentik, hogy „1848-ban Bodor Ferencet nem látták, s még a nevét sem hallották”. Turóczi Mózes 1881-es visszaemlékezésében is leírja: „Pesten egy Bodor Ferenc nevű ember” azt állítja, hogy „ő öntötte a székely ágyúkot” akkor, amikor „talán soha itt K[ézdi]vásárhelyen se járt”. Panasszal fordul Pap Lajoshoz, Kézdivásárhely országgyűlési képviselőjéhez, jegyzőkönyvekkel, nyilatkozattal igazolja, hogy a kézdivásárhelyi ágyúkat nem Bodor öntötte. Kérését, hogy a Hon napilapban cáfolatát közöljék, nem teljesítik. Amikor Tu­róczi személyesen tárgyal Pap Lajossal, ő elmondja, hogy az illetékes miniszternek is bemutatta a bizonyítékokat.
A miniszter elámult, de tekintettel arra, hogy Bodor nagycsaládos, és ha kiderül az igazság, akkor támogatás, segély nélkül maradhatnak, nem javasolja a közlését.
Turóczi Mózes, miután igazát nem bizonyíthatta, visszaemlékezésben írja: „mégis azon öntudat vigasztalt, hogy nemzetemnek az isten engem segített volt szolgálni”. A további kutatások, új dokumentumok bővíthetik ismereteinket. Dr. Süli Attila hadtörténész a Csány-levéltárban rátalált egy olyan feljegyzésre, amely felsorolja azok nevét, akik a legtöbbet tettek a kézdivásárhelyi hadiipari termelésben. E névsorból hiányzik Gábor Áron neve. A dokumentum az ágyúöntésnél Turóczi Mózes nevét említi, a lőporgyártásban Szacsvai Jánosét, míg a gyutacskészítésben Gabriányi József és id. Jancsó József gyógyszerészekét, a salétromkészítésben pedig Baka Mihályét.
Gábor Áron, Eiben vagy Bodor Ferenc?
Az nem vitás, hogy a sepsiszentgyörgyi négy ágyút a Kiss-féle harangöntő műhelyben ki öntötte, hisz a Kiss család három nemzedéke ismert harangöntőkből áll. Amikor Gábor Áron elindul Bodvajba ágyúk öntésére, Kiss Jánost is magával szeretné vinni, mert tudja, hogy kiváló öntőmester.
A bodvaji ágyúkat a felvidéki német Eiben mester önti. Az ágyúöntésben szerepe volt Bodor Ferencnek, a bodvaji vasmű műszaki vezetőjének is. Eibent Gábor Áron említi Turóczinak 1849 januárjában, Bodorról egyre inkább bebizonyosodik, hogy szerepe az ágyúöntésnél jelentős.

Erdőfüle vagy Bodvaj?
Az 1848-as önvédelmi harc kimondásában jelentős szerepük van a Bodvajban öntött ágyúknak. Az ágyúöntés beindítását Rauber Ferdinánd földbirtokos erdőfülei vasgyárában tervezik. Miután Gábor Áron felméri a lehetőségeket, úgy dönt, Bodvajban indítja be az ágyúgyártást. A hámor tulajdonosa, Zakariás Antal régi jó ismerőse, támogatja az ágyúöntést. Így válik az erdőfülei vasmű helyett a bodvaji vashámor ágyúöntő műhellyé. Mivel Gábor Áron az ágyúöntés sepsiszentgyörgyi bejelentése alkalmával tévedésből az erdőfüleit említi, később Orbán Balázs és Nagy Sándor könyvei révén ez kerül be a köztudatba. Mi­vel Bodvaj Magyarhermány határában található, a szakirodalomban gyakran olvashatunk Magyarhermányt is.

A bányatelep
A bodvaji vasmű felépítésére 1828. szeptember 14-én az örmény származású, képzett bányaszakértő, Zakariás Antal kap engedélyt. A Zakariás család 1816-tól bérli a Csíkszent­do­mokos fölötti Balán-havason található rézhámort is. A bodvaji kohóra az egyik munkása, a kisbaconi Gál Samu hívja fel Zakariás figyelmét. A bodvaji vasmű megnyitására 1831-ben kerül sor. A szakembereket Balánbányáról telepítik át, de foglalkoztatnak környékbelieket is. Számuk 1848 végén 60–70 főre tehető. Amikor 1849. január 7-én az osztrák katonaság szétrombolja a vashámort és a vaskohót, a telepnek száz lakója van. A felkérésre Gábor Áron lóháton indul Bodvajba, de útközben tudomására jut, hogy az agyagfalvi székely tábor felbomlott, így hazatér. Időközben Berde kormánybiztostól felhatalmazást kap az ágyúöntésre, Bodvajba készül. Dobay Károly ezredes melléje rendeli Bene József hadnagyot és Monoki Antal tizedest. A kis csapat tagjait – Gábor Áront, Forró és Monoki tizedeseket, Bakó közvitézt, Kisst és Benét – a sepsiszentgyörgyi „székház elől a huszárezred fogata viszi Erdővidékre, este 8 után érnek Hermányba”. Itt „a bíró, Kalári Pető János és felesége, Heléna vendégül látná őket”, de Gábor Áron ragaszkodik a továbbinduláshoz. A katona­bíró Baló Samu és társai hozzájuk csatlakoznak saját fogatukkal. Bodvajban Bartalis Sándor vezető mester fogadja őket, aki jól ismeri Gábor Áront, és hamar megérti jövetelük célját.
Bán Attila hadtörténész írja, hogy Gábor Áron, amikor kis csapatával elindul Sepsiszentgyörgyről, tervszerűen jár el. Olyan szakembereket visz magával, akikre az ágyúöntéskor szüksége lehet: „a csapat összetétele árulkodó: maga Gábor Áron tudott öntőmintát csinálni, a harangöntő [Kiss János] jól ismerte a harangokéhoz hasonló technikát kívánó öntőforma elkészítésének fogásait, vas olvasztását és öntését érző szakember pedig [Eiben, a német öntőmester] volt Bod­vajban. A kerékgyártó mesterember jelenléte azt sugallja, hogy a csöveket a helyszínen kívánták felszerelni, tehát lövegtalppal és lövegmozdonnyal ellátni.”
Az 1848/49-es székely ágyúgyártás kiváló kutatóját, Süli Attilát idézem: „Turóczi Mózes visszaemlékezése és a vonatkozó szakirodalom alapján úgy véljük, hogy az első székely ágyúk gyártásának kezdeményezője, mozgatórugója és főszervezője a későbbiek folyamán Gábor Áron lett.” Állítólag még az agyagfalvi székely tábor előtt készült egy „fatokba béborított rézcsövű” ágyú, melyet Berry Károly udvarhelyszéki nemzetőri százados öntött.

(folytatjuk)