Ez a háromszéki csapatok hétvégi mérlege az élvonalbeli futsalbajnokság 18. fordulójában. A KSE veresége majdhogynem borítékolható volt, hiszen a kézdivásárhelyiek a bajnoki címvédő Dévai Autobergamót látták vendégül; a Sepsi FC călăraşi-i döntetlenje picit meglepő, ha azt vesszük figyelembe, hogy Farkas Attila tanítványai a bajnokság előző körében a Marosvásárhelyi City’US-t győzték le...
A felső-háromszéki együttes egygólos hátrányban zárta a szombati találkozó első félidejét, a második játékrészben az újabb három dévai találat eldöntötte a mérkőzést. A KSE erejéből csak egy szépítő gólra futotta: Dîrstaru lövését a vendégek kapusa és az egyik játékos ügyeskedte be a hálóba. A végeredmény: KSE–Déva 1–4 (0–1).
A megyeszékhelyi zöld-fehérek a hatodik helyezett Călăraşi otthonában vendégeskedtek, s számítottunk a szentgyörgyi csapat sikerére. Sajnos, nem hoztuk el a három pontot a Duna menti városból, de az egy pont is több a semminél annak tükrében, hogy a játékvezetők részrehajlóan bíráskodtak.
– Tudtuk, hogy kemény meccsünk lesz Călăraşi-on, hiszen jó csapat ellen kellett bizonyítanunk, és a gumírozott borítású pályán nagyon nehéz játszani. Lassan szoktunk hozzá a pályához, így az első tíz percben gyengén futballoztunk, és egy pontrúgás után gólt is kaptunk. Az játékrész felénél lassan összeállt a játékunk, és négy perccel a szünet előtt Rivera révén egyenlítettünk. A második félidőt már sokkal jobban kezdtük, több ziccerünk is kimaradt, majd következtek a bírói tévedések. Előbb Pânzarut állították ki jogtalanul, de nem adtuk fel és harcoltunk. Kivédekeztük a kétperces emberhátrányt, majd a győztes gól megszerzését hajszoltuk. Időközben kigyűlt a hazaiak öt csapathibája, akik a folytatásban többször is szabálytalankodtak ellenünk, de a játékvezetők nem ítéltek semmit. Így maradt a döntetlen... – nyilatkozta Farkas Attila, a Sepsi FC edzője. A végeredmény: Călăraşi–Sepsi FC 1–1 (1–1).
A hetedik fordulóval folytatódik az utánpótlás-bajnokság (U19), amelyben a megyeszékhelyi zöld-fehérek ma 17 óráról az FK Székelyudvarhellyel játszanak a Vadász utcai sportteremben. Az etap másik meccsén a Marosvásárhelyi City’US 12–3-ra nyert a Segesvári Pro-Tineret ellen. (tibodi)