Nem a Székely Nemzeti Tanács vezetői tétlenkednek: ők vívják mindennapossá vált harcaikat a marosvásárhelyi hatóságokkal, a polgármesteri hivatallal, a helyi rendőrséggel. Körmönfont, a megmozdulást magyar–román ellentétként beállító érveléssel vagy éppen abszurd, hazug vádakkal szembesülve szinte nem is marad más út, mint a jogorvoslat keresése – egyelőre azonban nem tudjuk, a romániai igazságszolgáltatás miként viszonyul a felvonulás tiltásához.
Nem maradt el a biztatás, a támogatás az SZNT stratégiai partnere, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács részéről, kiállt az ügy mellett az Erdélyi Magyar Néppárt is, de ez valahogy még mindig aránytalanul kevésnek tűnik ahhoz képest, hogy mekkora jogfosztásról van szó. A tiltakozó felvonulás engedélyezésének elutasítása ugyanis a demokrácia alapjait, a véleménynyilvánítás szabadságát, a gyülekezési jogot veszi semmibe, efölött pedig mintha túlságosan könnyen átsiklana még az erdélyi, székelyföldi magyar társadalom egy része is – a román közösség vélhetően nem is tud róla. Pedig nemcsak kötelessége volna szót emelni e jogsértés ellen minden magyar pártnak, hanem kiváló alkalom is demokráciadeficitként felmutatni a magyar közösség követeléseit: elvégre milyen jogállam az, ahol véleményt nyilvánítani, milyen demokrácia az, ahol tüntetni sem szabad?
Mindezek ellenére hallgat a magát jobboldalinak valló, de egyelőre skizofrén állapotba jutott Magyar Polgári Párt, s ami ennél jóval súlyosabb: hallgat az RMDSZ is. Amely pedig jelen van Románia parlamentjében, tagja az Európai Néppártnak, a FUEN kisebbségvédelmi ernyőszervezetnek, európai parlamenti képviselői vannak – egyszóval minden eszköz rendelkezésére áll, hogy felhívja a demokrácia iránt elkötelezett román pártok, szervezetek figyelmét a jogtiprásra, és hogy nemzetközi partnereit is tájékoztassa a romániai demokrácia jelenlegi állásáról.
Ehelyett egyelőre csend van. Nyomasztó csend.