A múlt hétGyalázgatnak, gyalázgatnak...

2015. február 24., kedd, Nemzet-nemzetiség

Szombaton múlt egy hete, hogy meggyalázták az aradi Szabadság-szobrot. Lefestették az aradi vértanúkat piros-sárga-kékre, és még rá is pingáltak néhány keresetlen szót. Vártam egy hétig, hogy tudósít-e róla a román közszolgálati média vagy a hírtelevíziók, de nem. Gondolom, a CNN-t vagy más, nagy európai tévétársaságokat sem foglalkoztatott az eset.

Nem olyan nagy ügy a tizenhárom aradi vértanú kivégzésének és az 1848-as forradalomban elesett több tízezer magyar szabadságharcosnak is emléket állító szoborcsoport megbecstelenítése. Ez itt, a román sajtóban nem hír.
Az viszont bejárta a világsajtót, és nálunk is mutatták a múlt héten, hogy az elzászi Sarre-Union zsidó temetőben körülbelül 200 sírkövet borogattak fel valami huligánok. A francia belügyminiszter rögtön elítélte a gyalázatos cselekedetet, és a francia elnök, Francois Hollande tüstént oda is látogatott, bátorítva a zsidókat: „Az állam minden erejével megvédi önöket. Mert önökön keresztül a köztársaságot támadják, annak értékeit, elveit, ígéreteit. A sírgyalázással minden vallást megsértenek”… stb. Az öt fiatalkorú elkövetőt már őrizetbe is vette a rendőrség.
Az Aradon történt gaztettről csak a romániai magyarok és a magyarországiak szereznek tudomást. Ha más nem is, de a magyarok szorgalmasan elítélik itt és ott is, aztán feledésbe merül az egész. Megszokhattuk volna eddig, hiszen sok magyar emlékművet és szobrot megcsonkítanak, lefestenek. (Most csak a Segesvár melletti ispánkúti Petőfi-emlékművet említem.) De ezekből a történésekből nem lesz hír nálunk. Ha viszont egy román emlékművet mázolnának piros-fehér-zöldre, akkor a román köz-, és hírtelevíziók, a rendőrség, csendőrség legalább egy hétig foglalkozna vele. Az aradi szoborgyalázókat nem veszik őrizetbe, mert fényes nappal cselekedvén, nem tudják azonosítani őket. A belügyminiszter nem ítéli el a barbár cselekményt, az államelnök nem megy Aradra és nem tesz a francia elnökéhez hasonló nyilatkozatokat.
A német kancellár asszony, Angela Merkel, a nemrég történt párizsi lövöldözés után, melyet iszlám szélsőségesek követtek el, megvédte a Németországban élő békés iszlám közösséget, mondván: az iszlám Németország része. Kis különbség van, ugyebár, az első vagy második generációs bevándorló iszlám vallásúak és az ezer éve itt élő magyarok közt. Őket a német vagy más európai országok részének tekintik, míg minket Románia nem. Mi nem férünk bele Romániába, hiszen az egységes nemzetállam.
Ezt az aradi szoborgyalázást nagyon rosszul tálalta a magyar sajtó. Azt kellett volna kiemelni, hogy a szent román nemzeti színeket magyar szabadságharcosokkal gyalázták meg, és akkor rögtön kézre kerítették volna a tetteseket, és a sajtó is mindjárt felkapta volna a hírt. Mert a nemzeti színeket és az egységes román nemzetállamot mindig meg kell védeni. Miként a székely zászló ellen küzdenek hős prefektusaink, s a cluj-napocai polgármester az ellen, nehogy magyarul is kiírják a város nevét, vagy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román vezetősége a magyar karok ellen harcol.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 721
szavazógép
2015-02-24: Nemzet-nemzetiség - Hecser László:

Könyv Dobón át egész Erdővidékről

Nem fukarkodott a dicséretben a Csíki Székely Múzeum munkatársa, Botár István vargyasi művészettörténész Fehér János legújabb, Dobó – Egykori település a Kormos mentén című könyvének szombati bemutatóján. A fiatal régész ajánlásában úgy fogalmazott, a kilencszáz oldalas, több jelentős levéltár adatait felhasználó kötet nemcsak Erdővidék és Háromszék, de Erdély történelmének jobb megismeréséhez is hozzájárul.
 
2015-02-24: Nemzet-nemzetiség - Nagy D. István:

Az esélytelenség krónikája (Trianonról Sepsiszentgyörgyön)

A trianoni békeszerződés előzményeivel, a magyar nemzet számára tragikus végkifejlethez vezető út állomásaival ismerkedhettek meg szerda este az érdeklődők a Magyarország Kulturális Központja szervezésében lezajlott, A magyar nemzet története című előadás-sorozat újabb állomásán. A Székely Nemzeti Múzeumban dr. Zeidler Zoltán egyetemi docens sorolta a tényeket, melyek kétségtelenné tették: az első világháborút lezáró párizsi béke legnagyobb vesztese a magyarság volt, vezetői 1918 nyarától számítva tulajdonképpen teljes esélytelenségben próbálták menteni a menthetőt.