Történelmünk ugyancsak telis-tele van orotásokkal, de akkora pusztítást sohasem tudott végezni a népveszedelem, hogy ne maradjon írmagja azoknak, akik immár ezernél több éve magukénak mondják ezt a földet. Így van ez Miklósvárral is. Várai elpusztultak, de azok ivadékai, akik Szent Miklós várát, a Tortogóvárat építették, a régi közösség sarjai.

Araszol a történelem
Ebben a falás faluban sok a história. Egy részét látni lehet: templom, iskola, kastély, temetőkápolna, másik részét csak akkor, ha levéltárak-könyvtárak könyvmolyaként rakjuk ki a letűnt évszázadok mozaikját, az első ízben 1211-ben írásban is említett Miklós­várt. Az iskola előtt márvány emléktábla adja tudtunkra, hogy 804 évvel ezelőtt is létezett itt település! Persze, van úgy, hogy nem előre, hanem éppen hátrafelé araszolt a történelem: ha 1910-ben 697 volt a falu lakóinak száma, 2012-ben ez 442-re apadt!
Falufejlesztésre, ivóvízre és szennycsatornára  kellene pénz elsősorban – magyarázták, s hogy ijedtükben inkább fordítva sült el az elvárások sora: előbb ravatalozót kértek! Sebaj, mit mondhatnánk egyebet: művelik a helyiek a régi földet, ad még bőven fát, vadat az erdő, nyugdíjat állam bácsi, fizetést a Lefrumarin-cég, lelkierőt és hitet az örök Isten.
– Írja azt, szerkesztő úr, amit a falufelelős mond – felelte a telefonban Lázár-Kiss Barna András baróti polgármester –, mert amiben nem segítettünk, azt nem mondhatja, s amit egyre gyakrabban emlegetnek, a ravatalozó, az úgyis szóba kerül!  Néhány éve új kultúrotthont kapott a falu, s remény lehet, mint minden városunkhoz tartozó településen, az infrastruktúra kiépítésére is.
– Igaza van a polgármester úrnak – toldta hozzá Berszán Loránd, a helyi  RMDSZ elnöke, katolikus egyházgondnok. Az új kultúrotthon azonban Nagy István polgármestersége idején épült, és kezdünk meggyőződni arról, hogy a városhoz tartozó falvak közül tényleg mi esünk legtávolabb Baróttól.
– Valóban fontos a ravatalozó építése a faluban – emelte ki Pál Ferenc falufelelős. – A katolikus egyháznak van erre megfelelő helye a temető közvetlen közelében, ez nem gond. Igaz, hogy egyelőre még csak az ígéreteknél tartunk. Éppen most akarjuk összeállítani az idei stratégiai programunkat, amelyben első helyre került a ravatalozó, ezt követi a víz-, a kanálisrendszer, a Petőfi utcabéli híd felújítása-kicserélése, s fel akarjuk vetni a Székátalyi Büdösvíz valamilyen formában való értékesítését-rendezését is, mert a szakemberek szerint – hiszen Ön is hangsúlyozta sok írásában – ez a vidék egyik legjobb lúgos gyógyvize. Valamikor az öreg gróf is be akarta vezetni a kastélyba – mesélték a régiek. A forrás mellett – ami községi tulajdon – szeretnénk kialakítani egy nyári szórakozó-, piknikezőhelyet.
Közügyekről beszélgetve került szó arról is, hogy az I–IV. osztályos iskola épületét – mint egykori katolikus felekezeti iskolát – visszakapta az egyház. S mert annak bérét az önkormányzat fizeti, a bevételből kicserélték az összes nyílászárót – tájékoztatott a gondnok. Egyelőre nem tudni, hogy mikor lesz majd ivóvize Miklósvárnak, de az iskola vízgondját meg akarják oldani. A beszélgetésből az is kiderült, hogy egyre több udvari kút kiszáradt a faluban, csak nagyobb esőzések idején jelenik meg bennük valamennyi víz. Ezért is lett valós igény Miklósváron az áhított jó minőségű vezetékes vízre. A konyha fontos, de a jószág is, amelyet naponta többször itatni kell!

Gyenge iskolai utánpótlás
Meglepetésünkre Gyenge Imre nevét pillantottuk meg az iskola épületének homlokfalán. Hosszú harc folyt 2011-ben, hogy ki is lehetne az iskola névadója. Ke­resztes Zoltán volt plébános Gyenge Imrét (1771–1856) javasolta, akinek ebben a faluban ringatták bölcsőjét, s aki buzgó és nemes katolikus családból származott. Káplánként kezdte Kézdi­szent­ke­reszten, 1799-től Székely­zsomboron, 1800-tól Ká­szon­jakab­fal­ván, majd Csíkszent­ta­máson (1810–14), Orosz­hegyen (1829–35) folytatta. Kanonok-plébános lett Gyulafehér­váron (1842-től), s ezt követően a Gyulafehérvári Ka­tolikus Gimnázium és a Batthya­neum igazgatója, majd püspöki titkár.
– Ez nem az iskola neve, csak az épületé – világosított fel helyben a tanítónő –, de hát így is jól van! Ez a Gyenge Imre Ház!
Összesen tizenöt tanuló jár az öt osztályban – tájékoztatott Ilkei Ildikó Izabella tanítónő, aki Vargyasról ingázik Miklósvárra. Osz­tályában csend és fegyelem honolt, tisztelettudó tanulói vannak. A nyáron meszeltek az osztályokban, tűzifájuk van – a víz és a beépített illemhely a legnagyobb hiány. Kézmosási lehetőségről gondoskodtak, és tiszta ivóvizet is kapnak a gyermekek. Saj­nos, gyenge az utánpótlás, az óvodába csak hatan járnak, s néhány kisiskolás Nagyajtára ingázik. A hangulat egyébként jó, a megkérdezett szülők egyelőre nem érzik az iskola felszámolásának veszélyét. Az óvoda külön épületben működik, ahol a baróti önkormányzat új fásszínt építtetett a régi helyébe.
Egyébként a hitélet is sarjad-újul a zömében katolikus Miklósváron, hiszen ifj. Kádár István sze­mélyében új lelkész érkezett a plébániára Gyergyó­alfaluból. Tavaly a plébánia épületén újítottak, idén – miként a gondnok mondta – a templom külső falát szeretnék meszeltetni, s mint más szomszédos településeken, este reflektorfénnyel világítanák meg az impozáns épületet. A miklósvári templom ugyanis az Olt magas folyóteraszán trónol, s bizonyára egyfajta fénypontja lesz majd az Olt-folyosó e szakaszának.
– Vettünk kaszálógépet, takarítottunk a temetőben, van temetőfelelősünk is. A küzdelmet újabb küzdelem követi – folytatta a gondnok –, mert újra belevágunk az erdőharcba. 150 hektárnyi egyházi erdőnket használja az állam, s az új lelkésszel megpróbáljuk ismét felmutatni igényeinket.

Búcsút intettek a farsangnak
– Kosaras bált szerveztek Miklósváron. A falusi nőszövetség jó előre megkezdte a készülődést, nekünk is járt egy kis vigadás a farsangban. Az asszonyok saját maguk tanulták be a színdarabot, nem kellett semmi segítség – mondta Csíki István, akinek feleségét kerestük, de nem találtuk otthon: kürtőskalácssütésre indultak Brassóba. – A kultúrotthonban terítettek, jelen volt vagy ötven pár, eszem-iszommal és élőzenével mulattak.
– Többedmagammal munkanélküli-segélyre tettek a vágóhídtól – búsulja –, s egyelőre azt sem lehet tudni, valamikor visszavesznek-e.
A környék más egységeiben is csökkentette alkalmazottjainak számát a szecselevárosi székhelyű Lefrumarin vállalkozás, pedig a múlt esztendőben is harmadik helyen tüntették ki a Brassó megyei élelmiszer-ipari cégek között. A vállalat miklósvári egységénél Elek Tünde fogadott. Itt a cég uniós vágóhídja működött-működik, ahonnan a feldolgozóegységekhez szállítják a nyersanyagot. Csökkent a vágások száma, ami a cég más egységeiben is maga után vonta a létszámcsökkentést. Csíki István már munkába kezdett, fát szállítanak az erdőből. Amíg egészség van és erő, a székely ember nem hátrál meg a munka előtt – hangzott a derűlátó biztatás.
– Valóban szállítják a fát – tudtuk meg Vajda Imrétől, a helybeli Somoság erdő-közbirtokosság elnökétől. Már érkezésünkkor hallottuk, hogy sikeresen működik a birtokosság, hiszen a hely­beliek is jelezték: épületet vásároltak, amelyben irodahelyiséget és raktárt ala­kítottak ki.
– Mit jelent egy ilyen bir­tokosság a tagság számára? – kérdeztük az elnököt.
– Nekünk 257 hektár összterületünk van, s ebből csu­pán 16 hektár legelő. 214 tagunk kap osztalékot. Henczéke és a Szél­víz-erdő a mi tulajdonunk. Ne gondolja, hogy télen csendes és kihalt az erdő. Már az idei bélyegzéseket is elvégeztük, a műfát eladtuk, s a tűzi­fa is berakva, 370 méter, amit a na­pokban kezdünk osztani a tagoknak. Egy hektár erdőbirtok után mindenki kap két méter fát. A baróti magánerdészethez tar­tozunk.
A hen­czéki legelőt a falu jószágai használják. Nem nagy a terület, de rendesen megkap­ták az utána járó területalapú támogatást. Ebből a pénz­ből végezték minden évben a legelőtakarí­tást, a tavaly 25 zsák műtrágyát is rászórtak a gyep­re. Értékes a legelő – emelte ki Vajda –, amelyen 200 éves tölgyfák adnak árnyékot is a marháknak. Egyelőre nem nyúlnak a magfákhoz. 2017-ben meg kell majd újítaniuk üzemtervüket.

A fehéripar sem alszik
Így is nevezik a szakmában a vendégforgalmat. Igazából a melegebb évszakokban keresik a szabad természetet Erdővidéken és Miklósváron is, ahol gróf Kálnoky Tibor már bebizonyította, hogy a munkával és anyagi kiadással megteremtett vendégházlánc, ha késve is, de kifizetődővé válik. A három rusztikus miklósvári vendégház még eggyel szaporodott, ahol Erdővidék minden kézművestermékéhez hozzájuthat az ide érkező turista: a felsőrákosi szőttestől az újsütetű kézimunkákig.
– Haladtunk a Kálnoky-kastély rehabilitációs munkálataival – tájékoztatott Kálnoky Tibor. Továbbra is a Norvég Alap finanszírozására várunk, s ha felmelegedik az idő, megkezdjük a kastély külső javítását, tatarozását, meszelését. Erdővidék aránylag érintetlen tájai télen is vonzzák a kirándulókat, s ez a téli bevételek forrása. Sikeres a vendéglátás most is, folytatódnak téli lovastúráink. Most érkezett öt svájci vendégünk, akik egy hétig tartózkodnak Miklósváron, s lóháton ismerkednek Erdővidék látnivalóival, érdekességeivel.