A nemzetek életében vannak különös, meghatározó jelentőségű napok, amelyek mint felkelő nap a lángban égő tengerből, kiemelkednek a história fölé, magukban hordozva és kiteljesítve mindenkori előzményeiket, meghatározzák a közelítő jövőt, új, néha meglepő irányt szabva a dolgoknak.
A magyarság történetében ilyen március 15., amikor Petőfi és társai, a márciusi ifjak gyújtó versekben, lázító szónoklatokban hirdették meg az ország életében elkerülhetetlennek látszó szociális fordulatot, s adtak nyomatékosan hangot a nemzeti önrendelkezés kuruckor óta kísértő ábrándjának. Petőfi Sándor akkori verseiben, a Nemzeti dalban vagy az Akasszátok fel a királyokatban, a dicsőséges nagyurakat fenyegető, éles hangú, szarkasztikus költeményben nyomatékosan tetten érhetőek a márciusi ifjak célkitűzései: a reformkor egyenes folytatásaként, de radikálisan számolni fel az országot béklyózó feudális igazságtalanságokat, s ugyanakkor kikiáltani bármi áron, ha kell, fegyveres harc árán is kivívni az ország áhított függetlenségét. A nap kimered a magyar történelemből, sugárzik, mint egy csillag. Jelentőségét azon nyomban, minden rendelkezésükre álló eszközzel — ami az akkori viszonyokat tekintve nem is volt kevés! — tudatosították a márciusi ifjak, de jól látták a nap sugárzó jelentőségét későbbi dacos lényeglátók is, hogy itt csak Ady Endre egy ifjúkori, kevésbé ismert, A márciusi naphoz című verséből idézzünk: ,,Márciusi nap, nagy a te hatalmad / S magyar márciust, magyar forradalmat / Nem gyújtottál ránk ezer évig mégsem: / Ültünk örökös, jeges senyvedésben…" A költő hosszú, a magyar sorsot fölpanaszló versében világosan kimondja: ,,Petőfi szavánál van szükség jobb szóra: / Mindent meglátóra, mindent felrúgóra, / E fényes Március csatasorba állít: / Végre talán eljut bús Magyarországig." Igen, 1848. március 15-én a jakobinus eszmék bűvöletében élő, a közelgő forradalom lázától nyűgözött márciusi ifjak, felismerve a történelmi lehetőséget (kísértet járta be akkortájt Európát, a forradalom kísértete!…), kierőszakolták a fordulatot. S már nem volt visszatérés. Azóta is minden március 15-én hol rendőrkordon szorításában, gumibotoztatva, hol szabadon, a napra emlékeztető kokárdával a mellen őket, elszántságukat, bátorságukat ünnepeljük. Petőfi dacos árnya, orosz dzsida ütötte sebbel a mellén időnként megjelenik a Kárpát-medence felett, jelenlétével is figyelmeztetve, hogy Európa még csendes ugyan, de korántsem zúgtak el forradalmai!
