Id. Máthé János a korabeli feljegyzések, naplók alapján összeállítja a bodvaji ágyúöntésben résztvevők névsorát. Megemlíti Zakariás Antal tulajdonost, a nagybaconi Bardócz László üzemvezetőt, Barabás Lajost, Baló Ferencet, Monoki Antal tizedest, aki a huszárezred kerekesműhelyéből, Sepsiszentgyörgyről érkezik. A szentgyörgyi Bene József  hadnagyot a magyarhermányi Pető Pál (becenevén Honvéd Pali) mellett és a hámorban dolgozó munkások, Ilyés Pető Mózes és Zsigmond József nevét. A helybeli származású Bartalis Sándor volt a vezetőmester, de itt szorgoskodik Tincsák János (akiről Benedek Elek A vén hámoros című elbeszélését írja), Bruder János, Bedő István (Pista). A sor folytatható. Bodor Ferencről, a csíkszentdomokosi mérnökről azonban nem tesz említést, melynek magyarázata bizonyára az, hogy a Bodorra vonatkozó forrásanyag valóságtartalmát nem fogadja el. Mivel a Bodor Ferenc szerepéről kialakult vitát egy nemrég megjelent tanulmánykötet ismerteti, erre nem térünk ki. Bözödi György úgy véli, hogy Bodor az öntési munkálatok előkészítésében jelentős szerepet vállalt magára. Nem zárhatjuk ki annak lehetőségét, hogy Bodvajban az ágyúk öntésénél több öntőmester működött együtt. Természetes, hogy az öntésnél Gábor Áron, Eiben öntőmester és Bodor Ferenc is jelen volt. Süli Attila hadtörténész úgy gondolja, hogy „az első székely ágyúk gyártásának kezdeményezője, mozgatórugója és főszervezője” Gábor Áron.
Az ágyúöntők
Bodor Ferenc Naplójában kijelenti, hogy ő tervezi és önti a bodvaji ágyúkat. A Ki öntötte az első ágyúkat? vitában, dr. Száva Tibor műszaki szakíró úgy véli, hogy Bodornak jelentős szerepe volt az első ágyúk kivitelezésében. Szilárd történelmi tény – írja –, hogy 1848 őszén az ágyúöntés egyik értelmi szerzője s nagyrészt kivitelezője Gábor Áron volt, de ehhez nagyban hozzájárul Zakariás Antal és Bodor Ferenc is. Állítása szerint Bodor javasolja az ágyúöntés helyeként a bodvaji vasművet, mert itt látja biztosítva a „megfelelő szakmai tudást, felszerelést és nyersanyagkészletet, amelyet maga a tulajdonos, Zakariás Antal ajánlott fel Gábor Áronnak”. Alapi Gyula 1925-ben a Századokban közölt írásában azt állítja, hogy Gábor Áron Bodor Ferenctől tanulta az ágyúöntést. A bodvaji vasműben Bodor jelenlétében készült az első három hatfontos ágyú, mely során nemcsak öntötte, de „az öntést be is tanította”. Süli Attila szerint a bodvaji ágyúk öntésénél nem lehet kizárni Bodor Ferenc szerepét. Idézem: „Bodor működését erősíti még az a tény, hogy (…) november végén Kováts Áron asztalosmester a hatfontos ágyúk öntéséhez szükséges ágyúformákat készítette el. Az erről szóló nyugtakifizetést maga Gábor Áron ellenjegyezte”. Ennek alapján valószínű, hogy az ágyúkat nem a Gábor Áron faragta formába öntik, és újra is öntik. Emellett szól az, hogy a lyukasra öntött ágyúk elkészítéséhez nincs szükség három hétre. Márpedig tudjuk, hogy Gábor Áront november 4-én Turóczi Mózes és Végh Antal Bodvajban találja az öntőformák készítésével foglalatoskodva. Süli Attila szerint amennyiben Bodor november 20-án útra kelt Bodvajba a háromszéki bizottmány felkérésére, ahogy Bodor írja, elképzelhető, hogy az ágyúkat az új ágyúformákba újraöntik.
  Egyed Ákos elismeri Bodor 1849-es szerepét, de tagadja az 1848 őszi munkásságát. Turóczi visszaemlékezésében írja, hogy az első három bodvaji ágyút – Gábor Áron saját bevallása szerint – öntette, az öntőmester „egy német volt”. Egyed Ákos jogosan következtet arra, hogy az ágyúöntő nem Bodor Ferenc, hanem Eiben, a felvidéki német mester. A Bodvajban készült ágyúformát Gábor Áron faragja. Gál Sándor ezredes 1861-ben kiadott emlékiratában említi, hogy Gábor Áron 1848-ban Bodor Ferenc segítségével önti az ágyúkat. A mérnöki felkészültségű Bodort 1849 februárjában nem véletlenül nevezik ki a Csíkmadarason felállított lőporgyár igazgatójává.
Id. Máthé János leírása
Id. Máthé János a bodvaji ágyúöntést ismertetve elmondja, hogy három napba telt a csőformák elkészítése. „Elsőnek a csőmintát kell kidolgozni, aztán a háromfontos gyalogágyú méreteit elkészíteni. Acélfúró nem lévén a csöveket lyukasan kellett önteni, ezért a formát már az esztergán egy leleményes hosszú lyukfúróval az öbnagyságnak megfelelően kifúrták, helyébe egy finoman kidolgozott agyaghengert kellett beállítani, és azt egy háromágú vastámasszal a fenékrészhez rögzíteni, ami az öntés után a csőben maradt”. November „19-én kora reggel megnyitották a kohót, két nagy cső ömlött a formákba. Jelen volt a vezérkar minden embere, várakozni kellett, amíg mozgathatóvá váltak. Dél felé az öntöde előtt állványra tették, Gábor Áron a torkukba nézett, csak annyit mondott: Jók. (…)”.  A vaságyúk első próbalövésére Bodvajban kerül sor. „Bene a katonabírótól kirendelt lovas futár útján kér (…) 30 font lőport, ezzel Tana huszárőrmester másnap délelőtt meg is érkezik. Fel a patak mellett próbálják ki az első két hatfontos ágyút, 400 lépésre, a malomházon felüli kis emelkedésre állítják az ember alakú céltáblát. A lőpad mögé földhányást emelnek, az útban álló fákat kivágják, rengeteg az önkéntes segédmunkás. A céllövés sikeres.”  
Amíg a formák készülnek, Gábor Áron gondoskodik a következőkben szükséges szerszámokról is. Mivel nagyobb teljesítményű reszelőket csak Brassóból, az ellenséges tábor városából lehetett beszerezni, ezért Gábor Áron és az üzemvezető két élelmes és ügyes önkéntest, a késmárki származású Bruder Jánost és Bedő Pistát bízza meg a vásárlással. Őket egy ismert idős brassói szász kovácsmesterhez irányítják. Brudernek és Bedőnek sikerül vásárolni egy nagy menetvágót és reszelőket. A szász lakosságú Prázsmárnál azonban csak a véletlen szerencse menti meg őket attól, hogy ne kerüljenek az ellenséges járőrök kezébe. Bátorságukért Zakariás Antal jutalomban részesíti őket.
A háromszéki hadiipar kezdeti szakaszát a székelység hazafias lelkesedése, a népi leleményesség hozza létre. Az első ágyúöntés kérdése még nem lezárt.
A júniusi orosz betörés
Gábor Áron a június 17-ei levelében, melyet Czetz János tábornoknak küldött, írja, hogy a június 16-ára tervezett ágyúküldést „tanátsosabbnak” tartja elhalasztani, mert az ellenséges támadás a küszöbön áll. Nem téved, másnap, 18-án az oroszok megindulnak Erdélybe. Az első csatára Háromszék védelmében Kökösnél kerül sor. A június 23-ai csatában a tüzérség legfőbb irányítója Gábor Áron. A Hasford (Gaszford) Gusztáv vezette orosz erők túlnyomó erejét látva a székely tüzérség visszavonul Eresztevényre, majd Kézdivásárhelyre, Tusnádra és Koz­más térségébe.
Június 24-én az oroszok elfoglalják Sepsiszentgyörgyöt, 25-én feldúlják a kézdivásárhelyi Turóczi-féle ágyúöntödét, elpusztítják Gábor Áron személyes holmiját, köztük értékes szakkönyveit. Úgy tűnik, hogy ez is hadicél volt, az orosz hírszerzés ismerte e könyvek és Gábor Áron szerepét.
Gábor Áron összeesküvést emleget
Gábor Áront már június 26-a táján aggasztja a tisztek egy részénél tapasztalható Gál Sándor-ellenesség, felismeri a bomlás jeleit, mely később a július 5-ei Epres-tetői csatában nyilvánvalóvá vált. Erről Nagy Sándor, Gábor Áron segédtisztje számol be. Nagy, amikor jelentkezik Gábor Áronnál a Nyerges-tetőn, azt észleli, hogy az nagyon dühös, minden szembejövőt nemcsak megfigyel, de szigorúan ki is kérdez, „mord haraggal mondá: »árulókkal van bajunk, s fájdalom, azok köztünk vannak«”. Név szerint nevezi meg „a Gál Sándor ellen versengő alvezéreket”. Összeesküvést, „komplotot” emleget, és megjegyezi, hogy „két kardjának egyikét ezeknek tartja, ha a csaták tüzében valamelyik (…) megkísérelné a fegyelem megtörését”.
Miután az orosz csapatok visszatérnek Brassó irányába, a székely tüzérség 30 ágyúval megindul Kászon­újfaluból Kézdi­vásárhely felé, innen Eresztevény felé haladnak, ahol június 30-án este letáboroznak. Július elsején szorgosan készülnek a hamarosan sorra kerülő csatára.
(folytatjuk)