Rendkívül alacsony, a tavalyi költségvetés 27 százalékát kitevő büdzséből kell gazdálkodnia idén Uzon község polgármesteri hivatalának. Ha nem kapnak kiegészítést, augusztusban, szeptemberben lakat kerülhet az intézményre. Új munkálatok megkezdéséről szó sem lehet, a megkezdetteket sem tudják folytatni – tudtuk meg Ráduly István polgármestertől.
Tavaly a megyei tanácstól és a pénzügyi igazgatóságtól 1,721 millió lejt kapott a községháza, idén az összeg – amit most Bukarestből osztanak vissza – alig éri el a 440 ezer lejt. A Nemzeti Gazdaságkutató Intézet nemrég nyilvánosságra hozott felmérése szerint Románia 2861 községe közül Uzon az előkelő 122. helyen áll a fejlődési és gazdasági-szociális teljesítőképesség szempontjából. Érthetetlen, hogy épp a további fejlődés, az előrehaladás lehetőségét vágták el az új módon leosztott költségvetéssel – fogalmazta meg rosszallását a polgármester. Kifejtette, a költségvetés jelenlegi formájában öt hónapig elegendő a fizetésalap biztosítására, valamint hat hónapig a működési költségek – villany, telefon stb. – fedezésére. Ha minden pénzt a fizetésalapba utalnának, akkor is csak október-novemberig jutna pénz a bérekre. Nem panaszkodik, de elfogadhatatlan a költségvetés-elosztás jelenlegi képlete, igazságtalan, ezért Bukarestben, az illetékesektől kéri a megváltoztatását – szögezte le.
Ráduly István szerint az rendben van, hogy minden községnek legalább 1,5 millió lejes működési keretet biztosítanak, de az már nincs, hogy nem veszik figyelembe, hány településből áll egy-egy község. Uzonhoz még hat tartozik, lényegesen több utat kell javítaniuk, költségesebb a közvilágítás, nagyobb a községháza személyzete, mint az egy-két településből álló községekben – mutatott rá. A pénzügyminisztériumhoz, a kormányhoz már elküldte panaszlevelét, a válaszok is megérkeztek, de semmi érdemleges nincs bennük.
A korábbi évek bevételeit figyelembe véve készítette el idei munkatervét a községháza. Viszont a pénzhiány miatt nem építhetik meg a sportpályát Bikfalván (az előző években Uzonban, Szentivánban, Lisznyóban épült hasonló), nem biztosíthatnak pénzt az uzoni ravatalozó építésére, nem készülhet járda Szentivánban, ivóvízhálózat Bikfalván, Lisznyóban. Nem folytathatják a mezőgazdasági területek felmérését, nem tudják visszafizetni az uniós pályázatok finanszírozására felvett kölcsönöket, nem újíthatják fel a községháza pincéjét – sorolta a meghiúsult terveket Ráduly. Több megkötött szerződésüket fel kell függeszteniük, a vállalkozók akár perbe is foghatják a tanácsot. Leader-pályázaton 288 ezer lejt veszítenek a 9000 lejes önrész hiánya miatt, a pályázatok esetében nemcsak a kétszázalékos önrész vész oda, de a lehívott 98 százalék is.
Lesújtónak nevezte a községvezető a tanintézmények helyzetét is. Az igényelt 68 ezer lejes költségvetés helyett 20 ezer lejt tudtak elkülöníteni, még az iskolabusz-javításokra sincs pénz. A sport sincs jobb helyzetben, míg eddig 17–18 ezer volt a tevékenységi keret, idén 7000 lej maradt erre a célra.
Bízik benne, hogy év közepén nem kerül lakat a községházára (ahogy az történt 2005-ben, igaz, más okból), megértésre talál Bukarestben, javítják a pénzvisszaosztás igazságtalan képletét – nyomatékosított a községvezető.