A múlt héten Johannis elnökünk a német kancellár asszonynál, Angela Merkelnél járt vizitában. A feleségét is magával vitte, nehogy félremagyarázzák udvariassági gesztusát. A nagykövetségen, ahol németországi románokkal találkozott, a himnusz intonálásakor szívére tett kezével csillapította honvágyát. A sajtótájékoztatón újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy Romániában nincs magyarkérdés.
Nem mondhatta, amit Sztálin 1944-ben, amikor felmerült, mi legyen a csehszlovákiai magyarokkal (akikről azt állították Benešék, hogy destabilizálják Csehszlovákiát), hogy tudniillik: „A magyarkérdés vagonkérdés.” Romániában már németkérdés és zsidókérdés sincsen, azokat ugyancsak vagonokkal oldották meg, némi fejpénzes útiköltség ellenében. Nem bocsátkozhatott hosszú magyarázkodásba, mert előbukkant volna a vagonkérdés, amit viszont ma lehetetlenség lenne életbe léptetni, lévén hogy nálunk az államvasutak nagy részét már magánosították vagy épp most magánosítják. Egy magáncég dolgaiba márpedig nem szólhat bele még az államelnök sem. Ráadásul a vagonok nagy részét leadták ócskavasnak, és már nem is divat vasúton távozni Romániából. Pedig a magyarkérdés legkézenfekvőbb megoldása Románia számára is ez lenne. Ha így nem megy, akkor oldja meg mindenki, ahogy tudja. Ha Johannis azt válaszolja, hogy magyarkérdés igenis létezik, az újságírók rögvest azon kezdenek lovagolni, és a magyarázkodásra rámegy a sajtótájékoztató szűkre szabott időkerete.
Amúgy is elég baj, hogy Magyarországot egyáltalán foglalkoztatja a romániai magyarok helyzete. Elnökünk nyilatkozta is, hogy szokatlanul nagy érdeklődés tapasztalható magyar részről a határon túli kisebbségekkel kapcsolatban, de Romániában nem érzik úgy, hogy ez „fenyegetettséget” jelentene. Johannis úr lehet, hogy így is gondolja, és nem fél, pedig a legújabb közvélemény-kutatás (Inscop) szerint is úgy néz ki, a románok némi fenyegetettséget éreznek magyar részről, s emiatt nem nagyon szeretik Magyarországot. Nála jobban csak Oroszországot utálják, amely viszont fenyegetettséget jelet nemcsak Ukrajnára, hanem az egész térségre. Ráadásul ez a két ellenséges ország (Magyarország és Oroszország) még barátkozik is egymással. Azt nem értem, hogy a hőn nem szeretett országok közül miért következik harmadikként Ukrajna, amikor az ukránokat is fenyegetik az oroszok. Viszont a németeket imádják, ami érthető is, hiszen épp német elnökünk van, akit most szintén nagyon szeretünk. Utánuk az angolok következnek, pedig róluk aztán igazán nem mondható, hogy valami nagy véleménnyel lennének Romániáról, a románokról, legutóbb is egy tévécsatornából (4-es) öntötték rá a szennyet.
Az RMDSZ elnöke nem kommentálta Johannis berlini nyilatkozatát. Ugyanakkor azt is hozzáfűzte, hogy a magyarságnak számos gondja van, melyekről többször tárgyalt az államfővel. Vajon ha Berlinben azt kérdezték volna elnökünktől, hogy vannak-e gondjai a romániai magyaroknak, arra mit válaszolt volna? Bizonyosan azt, amit sokadszor hallottunk már: hogy Románia ezeket európai normákon felüli színvonalon megoldotta.
Az autonómiakérdésről Johannis sajnos nem hallhatott, mert miként Kelemen Hunor nyilatkozta, az elnökkel sok mindenről tárgyaltak, de az autonómiáról, arról nem. Az is kiderült, hogy az államfő semmit sem tehetne például a marosvásárhelyi március 10-ei, székely szabadság napjára tervezett tiltakozó felvonulás engedélyezéséért, mert ez nem az ő feladata, nem engedélyez és nem tilt be hasonló megnyilvánulásokat.
Gondolom, lesznek még olyan megoldásra váró gondok, melyek sajnos szintén nem az elnöki hatáskörbe tartoznak. Ő is mondhatja, mint a pincér, akit megkérdeztek, hogy odakinn esik-e az eső.
– Nem tudom, nem az én asztalom.
