Férfi és nő. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar – a Karinthy-féle szállóige végét azonban most ne idézzük, nem hiányzik, hogy a fogyasztóvédők hadjárata után diszkriminációért is vizsgálatot indítsanak ellenünk.
Tehát most nőnap. Mit kívánhat a nő? A mellettem lévő óhajáról még csak-csak lenne némi sejtelmem, de vajon a közvetlen környezetemben élőknél mi lehet az, mire hőn áhítanak? Nosza, elő papirost, írószert, kutassunk közvéleményt. Íme a válaszok:
„Legalább egyórányi csendet egy forró kávéval, napsütéssel és egy ölelést.” „Svájci kirándulást tartalmazó ajándékutalványt, egy különleges, ínyenc vacsorát.” „Utazást, egy szép hétvégét egy szép helyen.” „Szabadnapot a nőknek március 8-án! (S a párjaiknak is.) Jókedvet. Ingyenes síbérletet egy napra.” „Figyelmességet, kedvességet és egy gyertyafényes vacsorát, amelyet nem nekem kell megfőznöm.” „Egy wellness-napot.” „Szabad munkanapot, persze, ha hétköznapra esik :))”, „Egyetértést.” „Amit minden napra: képmutatásmentes magatartást. Na lám!” „Értékelni a nőt!!! Kényeztetni legalább aznap!!!” „Virágot.” „Egy csokor virágot.” „Virág, pénz.” „Virág.”
Lám csak, lám csak! Nem is oly mások a nők, tulajdonképpen ugyanazt kívánják, amit mi, férfiak. Csendre mi is áhítunk, kirándulásra, finom étkekre szintúgy, a szabadnapot nagyon szeretjük, a főzést kevésbé, a figyelmesség, kedvesség, egyetértés éppúgy kell, a képmutatás emberfüggő, a kényeztetés, na igen, az nagyon-nagyon. Minden stimmel hát, épp csak Karinthynak nincs igaza: megértjük mi egymást, hisz mindketten ugyanazt akarjuk. Csak mi mindennap. És ami a virágot illeti, azt jobban szeretjük sör formájában.
De hát holnap nőnap. Hadd kapják a lányok, asszonyok, ami szívük legrejtettebb vágya: hagyjuk őket, vagy – még inkább – segítsünk nekik kitörni a hétköznapokból.
