Emlékbeszédében Kovács István elődjét a népét, közösségét szolgáló lelkésznek nevezte, aki gyülekezete szürke eminenciásaként nem a nagy, látványos szerepvállalások, a minden megvalósítást magára vállaló ember pózában díszelgett, hanem mindvégig megmaradt szerénynek. Ezért is fogadta el a család kérését, hogy az egy éve elhunyt Török Áron emlékére Balázs Antal által faragott kopjafát ne a templom oldalára rögzítsék, miként az eredeti elképzelésük volt, hanem a lelkészi hivatal bejáratával átellenben, hiszen ez volt az a hely, ahol őrködött közössége felett. Balázs Antal kiemelte: Török Áron számára kopjafát faragni nem bizonyult egyszerűnek, mert bár az egykori tiszteletes egyszerű ember volt, őt mégis több illeti. A faragott fa motívumait is elmagyarázta a gyülekezetnek: a tulipán a neki életet adó jó székely asszony édesanyját jelképezi; a kenyér, hogy jó homoródmenti búzakenyéren nőtt fel, amelyet Ő később, mint Jézusra emlékeztető falatkát, adott megannyiak kezébe; a hosszú kehely, amiből oly sokszor a bort is kiosztotta; a buzogány, mely ténykedésének igazi jelképe: harca templomromboló, majd templomépítő korban; a csipkézés arra utal, a mi népünk nótavilága sem elhanyagolható; és végezetül a torony, az unitáriusok jelmondatával: egy az Isten. A torony, melynek faragásakor Balázs Antal nagyon-nagyon vigyázott, hogy meg ne sérüljön, hiszen ott van Török Áron lelke.