A KEVE körlevelében olvastam minap azt a gondolatébresztő írást, melyből többször idézek, s melyet parafrazálok most. Érdekes, ha valami régóta motoszkál az ember fejében, akkor előbb-utóbb találkozik vele valahol, és rácsodálkozik, hogy más is hasonlóan vagy ugyanúgy látja a dolgokat.
Lássuk a történetet: Egy reggel a gazda kiengedte a birkákat a pajtából. Ahogy az első birka a kapuhoz közeledett, kapanyelet tartott keresztbe, és várta, hogyan reagál az állat. A birka könnyedén átugrotta, és elindult a legelő felé. Ezután elvette az útból a kapanyelet, de ahogy a birkák jöttek kifelé a pajtából, mindegyik megtorpant előtte, és nagyot ugrott ugyanúgy, ahogy az első birka tette. Nyilvánvaló, hogy a birkák követik vezetőik példáját – attól függetlenül, hogy van-e értelme vagy nincs.
Mi köze ennek „modern” világunkhoz? Hihetetlenül sok. Hiszen jól bevett szokás a vezető vak követése, attól függetlenül, hogy értelmesnek tűnik-e vagy sem, amit ő tesz. Vagy elkezdjük használni a legfrissebb technológiai kütyüket csupán azért, mert másnak is van. Sőt, az üzletben szinte automatikusan, gondolkodás nélkül vásároljuk meg azt, ami után mások is kapkodnak. Hát nem vagyunk eme viselkedésünkkel nagyon is hasonlatosak gyapjas barátainkhoz? A Biblia ki is mondja: „mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok”.
De azt is írja, hogy az emberek és a bárányok igen hasonlatosak: mindkettőnek alapvető szüksége van jó pásztorra. Mély megfontolásra és gondos mérlegelésre van (volna) szükségünk akkor, amikor arról döntünk, hogy kiket követünk. Mert tévútra is vezethetnek, vagy vesztünkbe is rohanhatunk a botor, vak követésükkel. Ugyanakkor fordítva is igaz a dolog. Ha mi vagyunk a vezetők, akkor mérhetetlen józansággal kell mérlegelnünk és felelősen kell cselekednünk, hisz csak így tudjuk a legjobban tenni azt, amire szegődtünk, vagy amire választottak: hogy megfelelően a jó, a helyes irányba vezethessük a ránk bízott embereket.
Borzasztó nagy „szabadságunkban” – talán a szabadosság szó jobban illene ide – szeretjük azt hinni, hogy ebben a rettentő függetlenségünkben mások segítsége vagy iránymutatása nélkül is jól működünk a mindennapokban. De a birkákhoz hasonlóan mindenki félrevezethető helytelen eszmékkel, késztetéssel vagy célokkal. Sokszor egy rossz jelszó is elég. Vigyázzunk tehát, hogy mikor melyik pásztort követjük. Bizonyos emberek, ha felmásznak az uborkafára – értsd: vezetői pozícióba jutnak –, nagyon meggyőzőek tudnak lenni, amikor arról biztosítanak, hogy ők képviselik érdekeinket a legjobban. Nézzünk utána igen gondosan tehát, hogy valóban arra kell-e mennünk, amerre ők vezetnek. „Pusztuló nyáj volt népem: pásztorai félrevezették, a hegyeken tévútra terelték, elfeledték legelőjüket.”
A jó pásztor tehát az, akiben bármikor megbízhatunk. Aki kiáll embereiért, közösséget vállal velük és vezet a legnehezebb, legfenyegetőbb időkben is. Aki nem hagyja el népét akkor sem, amikor zord idők járnak. Akinek van véleménye, és ki is meri azt mondani, sommás gondolata nem változik a politika, az önös érdek széljárása szerint. „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. Én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem.” Igen, ez lehet a jó vezető választásának az alapja.
Olvasom egyik, az erdélyi magyarság vezetőjének számító vezír „véleményét” a márciusi marosvásárhelyi felvonulás betiltásáról. Belegondolok a helyi politikai életünk vezérszónokai hangadónak szánt szavaiba… Hát mit mondjak. Beszéljenek. De kolomp nem kéne tán a nyakukba. Vagy legalább a nyelvet akasszuk ki belőle, míg nem késő.
Pálmai Tamás
