Az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége arra hívta fel a figyelmet: a demokrácia egyik alapelve, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő. Az Európai Bizottság közelről követi a fejleményeket. Végre ránk figyel a Nyugat, Brüsszel és Washington, végre mi, Romániában élő magyarok is a nemzetközi fórumok érdeklődésének középpontjába kerültünk! – kiálthatnák fel örömmel.
Csakhogy inkább pironkodnunk kell: Amerika és az Európai Unió kitüntetett figyelme ugyanis nem legfőbb közösségi célkitűzéseinknek, napról napra fokozódó jogfosztásunknak szól – hanem annak, hogy a parlament nem szavazta meg a korrupció gyanújába keveredett Borbély László mentelmi jogának megvonását.
Arra pedig igazán nem lehetünk büszkék, hogy miután az államfőválasztást követően néhány hétig a törvényhozó testület sorra hagyta jóvá ügyészségi vizsgálat beindítását számos képviselő és szenátor esetében, éppen egy magyar honatya esete bizonyítja: korai volt azt remélni, a parlament nem akadályozza többé az igazságszolgáltatás munkáját. A Borbély László mentelmi jogáról szóló szavazás előtt néhány héttel Varujan Vosganiant sem adta ki a parlament az ügyészeknek, az RMDSZ-es politikus ügyében történt szavazás tehát megerősíteni látszik azt az irányt, hogy visszaáll minden a régi kerékvágásba. Abba, amelyben a törvény előtt mindenki egyenlő, de Romániában azért vannak egyenlőbbek. Abba, amelyben a honatyák pártokon átívelő szolidaritása mindennél fontosabb, az sem számít, ha a lakosság parlamentbe vetett bizalma már-már a demokráciát is veszélyeztető, kritikus szintre süllyedt. És visszatérni látszik ama régi rend is, amelyben a törvényhozó testület maga igyekszik betölteni az igazságszolgáltatás szerepét, dönteni kíván arról, hogy bűnös, avagy ártatlan-e valamely tagja. Holott a mentelmi jogról szóló szavazás nem szentencia, egyszerűen arról szól: elkezdhetik-e az ügyészek a kivizsgálást. Ha erre nemet mondanak a képviselők, szenátorok, annak a lehetőségét is elvetik, hogy a vizsgált politikus ártatlanságát bizonyíthassa. A jelek szerint azonban ez annyira nem fontos az érintetteknek – Borbély Lászlónak sem –, hogy például – horribile dictu – maguk kérjék kollégáiktól a mentelmi jog megvonását.
Így aztán marad minden a régi homályban, mindenki mondhatja a magáét, mi meg csak álmodozhatunk tovább: milyen jó is volna, ha nem az igazságszolgáltatás gáncsolása miatt kerülnénk Európa és Amerika figyelmének középpontjába, hanem például alapvető demokratikus jogaink csorbulása okán.