Az epigramma költői műfaj, görög eredetű szó, rávésést, feliratot jelent. A halottat jellemző és varázsige gyanánt használt mondásból alakult ki, sajátossága görög-római fejlődése során mindvégig megmaradt. Ezzel a varázsigével ellenségek vagy jóakarók a halott túlvilági megítélését és sorsát akarták befolyásolni, s a halott titokzatos erőit kívánták a maguk számára kedvezően befolyásolni. A halottjellemző varázsigének azonban nemcsak pártosnak és tartós hatásúnak kellett lennie, hanem rövidnek is: jól megjegyezhetőnek, gyorsan kimondhatónak, biztosan felhasználhatónak...
Egy sepsiszentgyörgyi temetésen az elhunyt egykori játszótársa sokunkat megríkató búcsúztatót mondott. Csakhogy – jegyezte meg később az egyik jelenlévő, a magyar irodalomban és történelemben nagyon járatos, politikai börtönt is szenvedett B. G. – az idézett epigrammai ,,varázsige” nem Csokonai s nem Vörösmarty verseiből vett ,,nemzeti bátorítás”... Suttogva kezdett Kölcsey dicséretébe, akinek ,közéleti tapasztalatai ihlették 1830-tól újra kibontakozó költészetét, mindenekelőtt Zrínyi dalát (1830). A nagy erejű párbeszédben a költő azzal vádolta a nemesi politika irányítóit, hogy eltékozolták az ősök dicsőségét. Huszt című epigrammájában a reformkor legfontosabb gondolatát hirdeti: ,,Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül!” A pozsonyi országgyűlésben a polgári nemzetté válásért s ennek föltételeként a nemzetből kirekesztett nép egyenjogúságáért küzdött...
Idő teltével ismét találkoztam B. G.-vel. Kérdi, olvastad-e a Háromszék egy régebbi számában Szőts Dani bácsi méltatását? Mert eszerint dr. Szőts Dániel a ,,Hass, alkoss, gyarapíts” Berzsenyi-verssor szellemében él, alkot és cselekszik. A mundér becsületét védve megállapodtunk abban, hogy az téved, aki dolgozik. De megfogadtuk: gyermekeinket, cseperedő unokáinkat a Himnusz költője, Kölcsey már szállóigévé váló epigrammájával arra okítjuk, hogy hassanak, alkossanak, gyarapítsanak a magyar haza fényre derülése érdekében!
