Marosvásárhely fekete márciusa

2015. március 20., péntek, Élő múlt

Szép, meleg napokat hozott 1990-ben március második fele. Szinte izzott az aszfalt a délutáni verőfényben, amikor a házfalon megpillantottam a frissen mázolt feliratot: románok – és egy horogkereszt.

Március 19. – Marosvásárhelyen ez a hétfő a már napok óta zajló tüntetések, fenyegetőzések és kisebb atrocitások miatt bizony nem a megszokott módon kezdődik. A munkába sietők letépett magyar plakátokkal, megtiport magyar feliratokkal, izgatottan kiabáló, kötözködő román csoportokkal találkozhatnak. A felhevült románok nem érik be azzal, hogy már délelőtt lemondatják a Nemzeti Megmentési Front megyei alelnöki posztjáról a gyűlölt magyar ügyvédet, Tőkés László védőjét, Kincses Elődöt: már minden magyarnak csak románul kell beszélnie, különben elzavarják.


„Erdély a miénk!”
Többezres román tömeg – a nem túl távoli Görgényi-havasokból: Hodákról, Libánfalváról, Déda­bisztráról buszokon, teherautókon érkeztek –, összekeveredve a helybéliekkel, ordítozva, rombolva űz, hajt, tombolva akar megsemmisíteni mindent, ami magyar. Néhány az utcán végigüvöltözött jelmondatokból: „Mi itthon vagyunk, ti albérletben!”, „Te, bozgor, ne feledd, ez nem a te országod!” „Erdély a miénk!”, „Ki a hunokkal!” A helyzet óráról órára feszültebb.
Kora délután több száz magyar gyülekezik az RMDSZ Bolyai téri székháza előtt. Tüntetni akarnak a románok garázdálkodásai miatt. Az odaérkező Sütő András közli velük: a magyarság nem nyugszik bele Kincses Előd erőszakos eltávolításába, de a kérdéseket nem az utcán kell megoldani. Felszólítására a magyarok nagy nehezen szétoszlanak. Alig ötven-hatvanan maradnak a székház körül, amikor megérkeznek a románok – a magyarok bemenekülnek a székházba és elreteszelik az ajtót. A felizgatott román tömeg betör az épületbe, tör-zúz, a magyarok felszorulnak a padlásra, a feljárót eltorlaszolják. A támadók ostrom alá veszik és kis híján elpusztítják az épületet. Este nyolc körül Sütőék az időközben odaérkező román tisztek (Judea ezredes és Scrieciu tábornok) többszöri felszólítására végül úgy döntenek: a kérésükre előállt teherautókhoz mennek, amelyek elszállítják őket a székházból.
A távozni akarókat román katonai asszisztencia mellett kis híján agyonverik, a teherautót is megrohanják. Az egyik helyszíni beszámoló szerint „a láncok, csövek, levágott gumicsövek kegyetlen csattogását messziről lehetett hallani”. Ekkor ütik ki Sütő András bal szemét, és a padláson levő 79 emberből jó néhányat súlyosan megsebesítenek. (Több beszámoló szerint, amikor a jeles író kilépett a kapun, a biztosítást végző katonák parancsnoka, bizonyos Vasile Tira őrnagy azt kiáltotta: „Vegyétek kezelésbe!” S amíg az őket úgy-ahogy oltalmazó katonák sorfala között a magyarok záporozó ütések között, pokoli zsivajban, nagy üggyel-bajjal a teherautó felé igyekeztek, Judea derűsen odaszólt az őrjöngőknek: „Ejnye, ejnye, fiacskáim, mit csináltok!”)
Sütő Andrást még 19-én éjjel katonai helikopterrel előbb Bu­karestbe, majd Budapestre szállítják. Szeme világát nem lehetett megmenteni. Súlyos fejsérüléseket szenvedett, eltört több bordája, bal karja teljesen összezúzódott.


Ne féljetek, magyarok!
Éjszaka alighanem nagyon kevés magyar aludt Marosvásárhelyt. La­kások százaiban ekkor alakul ki a gya­korlat, ami a következő hetekben mindennapos rutinná válik: a konyhákban nagy fazekakban állandóan forr a víz – ha betörnék az ajtót, máris kéznél a legősibb népi fegyverek egyike. Istennek hála, sokan olvasták az Egri csillagokat. A bejárati ajtó mellett, a falhoz támasztva vasrúd, egy-két nagyobb léc, fejsze.
Kedden, vagyis 20-án a magyar lakosság legnagyobb része a városháza elé vonul, és követeli, hogy Ion Iliescu, a front elnöke és Király Károly alelnök azonnal jöjjön Vásárhelyre. Zeng, zúg a tér a magyar kórustól: „Most vagy soha! Most vagy soha!” A magyar munkások sztrájkolnak a gyárakban. Szónoklatok egymás után, Illyés Kinga verseket mond. A városháza erkélyéről délután Kincses Előd is beszél. A nyugtalanság nőttön-nő. Bejelentik, hogy Bu­karestben összeül a kormány az itt történtek megbeszélésére. „Meg­várjuk!” Rendőrsorfal a szaporodó magyar és román oldal között, végig a főtéren. A Grand Hoteltől, a kultúrpalotától fel az ortodox katedrálisig és tovább hullámzik a tömeg. Zúg, morajlik a már nagyjából fele-fele arányban magyar- és románlakta város, Székelyföld fővárosa.
Fél hat tájban kitört a verekedés, amely többórás, késő estig tartó, őrült csatározássá fajult. Adjuk át a szót két szemtanúnak: a korán elhunyt nagyszerű kolléga, Oltyán László így örökítette meg a történteket: „Fejszék, villák, dorongok erdejét látom magam mögött, majd elhangzik az első jajkiáltás: – Ne üss! – Miért ütsz, az anyád úristenit! Milyen velőt rázó, különös hangja van a dorongnak, amikor valakinek a hátán nagyot csattan. Vagy inkább döng, mint a koporsó fedelére dobott föld?!”
A kezdetben megrémült, megfutamodott magyarok nemsokára visszavágnak. A hadsereg úgy dönt: végre beavatkozik. Hat óra után harckocsik jelennek meg a főtéren, ahol közben barikádok emelkednek, üvegtörmelék, lécdarabok, kövek, szemét borít mindent. A csatatéren folyamatos, hol lanyhuló, hol fölerősödő közelharc, üvegekkel, fadarabokkal, szétfeszített padok léceivel, kövekkel, közlekedési táblákkal, felszedett aszfaltdarabokkal.
Mentőautók folyamatos szirénázása, ordítozás, zűrzavaros rohangálás, motorzaj, füst. Nemess László sorai: „Az igazi utcai ütközet este nyolc és tizenegy között zajlik. Ehhez fogható látványt filmen ha láttam. Túlfelől elkezdődik a komoly bombázás, bevetik a Molotov-koktélt. A benzinesüvegek dugója mellé szorított rongy tüzes csíkot húz maga után a levegőben, az üveg csattanva, lángoló tartalmát szertefröccsentve ér földet, aszfaltot, falat, harckocsit, embert. Ezen az estén három felgyújtott embert láttam. A mieink legvakmerőbbjei áttörnek az ellentáborba, foglyokat ejtenek. Amint értesülök, legalább egytucatnyit.”
Oltyán László: „Puha léptekkel, csöndesen egyszerre csak nagy tömeg jelenik meg mögöttünk. Va­laki elkiáltja: »Ne féljetek, magyarok, itt vannak a cigányok!« A hodákiak, libánfalviak nemsokára eltűnnek, aztán égni kezdenek a buszok, a kocsik, amelyekkel a leitatott, lefizetett »legényeket« behozták.”
A Marosvásárhely környéki cigányok megjelenése végérvényesen eldönti a csatát. Éjfél felé, ha nem is néptelen, de csöndes a tér. Kísérteties kép: őrtüzek égnek mindenfelé, körülöttük elcsigázott magyarok, sokan sebesülten. Kö­rös-körül romhalmaz a félhomályban. A krónikás megáll a fiatal fiúk, lányok mellett, „kávéval kínálnak, óvatosan kortyolok, soha nem esett jobban. Középkorú férfi halad el mellettünk, ökölbe szorított kezét felemelve vidáman odaszól: »Szép volt, fiúk!«” Senki sem válaszol. Azután a krónikáshoz fordulnak: „Mondd, Laci, mi lesz velünk?”


A Securitate újjáalakul és tovább dolgozik
A tanácstalan és kétségbeesett kér­dés több mint indokolt. A vérengzés következményei beláthatatlannak tűn­tek már azon a lidérces éjszakán is. Az Iliescu által három hónapra fizetéses szabadságra küldött Securita­te csaknem napra készen alakul újjá SRI néven, s máris elérte célját: a decemberi, forradalmasnak hitt események után megbátorodott, fejét fel­emelni kezdő magyarságot a szó szoros értelmében sokkolta a ma­rosvásár­helyi pogrom, felgyorsult egy újabb kivándorlási hullám – még egy évvel az események után is érkeztek erdélyi, főleg marosvásárhelyi magyarok az anyaországba, és nem is titkolták, hogy kitelepedésükben 1990. március 19–20. játszotta a döntő szerepet.
Az időzítés ördögien körmönfontnak nevezhető: maximálisan kihasználták, hogy Magyarorszá­gon teljes exlex állapot uralkodott, alig egy héttel az első szabad választások március 25-ei első fordulója előtt, a Németh-kormány gyakorlatilag már szinte nem is létezett, új kabinetről természetesen még szó sem lehetett. A zavargásoknak öt halálos áldozata (három magyar, két román) és majdnem háromszáz sebesültje volt.
A pogromot koncepciós perek sora követte. Az igazi bűnösöket azóta sem vonták felelősségre, ugyanakkor például a magyar Cseresnyés Pál kálváriája közismert: a szerencsétlen ember hat évet töltött börtönben embertelen körülmények között, és úgy tönkretették, hogy azután kénytelen volt elhagyni szülőföldjét – mindezt azért, mert ő (is) vissza merészelt ütni. Nem jártak jobban a szegény környékbeli cigányok sem, falvaikat felgyújtották, tömeges meg­torlásban volt részük.
Kezdetben az RMDSZ még bátran és következetesen kiállt értük – később már más lett fontosabb.

(Forrás: Magyar Hírlap)

 

Román támadás harangszóval
„Végül mégis a megtámadott magyarok győztek. Megőrizték a főteret, és ezzel útját állták egy marosvásárhelyi és talán egy erdélyi tömegmészárlásnak is. És mégsem a magyarok győztek! Mert az előre eltervezett taktika bevált: a városban évekig ellenségnek nézték egymást a románok és magyarok. A lépcsőházakban a régi román lakótársak sok helyen nem köszöntek többé a magyaroknak. (És lehet, hogy fordítva is.) A magyarok pedig ezentúl fizikailag is veszélyeztetve érezték magukat, hiszen a hatóságok nem vizsgálták ki és nem büntették meg a bujtogatókat. (…) A rádióban beolvasott lemondásom után mégis meghívtak a városi tanács gyűlésére, ahol elítélték a történteket, és közös nyilatkozatban hívták fel a város lakosságát a megbékélésre. A gyűlésen én is felszólaltam: – Én nem értem, hogy ez miként történhetett meg. Hol voltak a hodáki ortodox papok – kérdeztem –, miért nem akadályozták meg híveiket, hogy bejöjjenek gyilkolni Marosvásárhelyre? – Néma csend volt a válasz. Az ortodox kollégák megdöbbenve néztek rám. Amikor kimentünk, akkor súgta meg valaki: Hát nem tudod? Hodákon a papok gyűjtötték össze harangszóval az embereket, hogy induljanak Marosvásárhely ellen. Végül is így a románok győztek. Mert Marosvásárhelyen sokan leszámoltak azzal, hogy valamikor is egyenlő állampolgárnak nézzenek bennünket.” (Néhai Csiha Kálmán erdélyi református püspök visszaemlékezése)

 

Holnapi lapszámunkban Tófalvi Zoltán: Marosvásárhely márciusa


 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 510
szavazógép
2015-03-20: Magazin - :

Eltávolították Tito mellszobrát

A nemrég hivatalba lépett horvát államfő, Kolinda Grabar-Kitarovic eltávolíttatta Josip Broz Tito egykori jugoszláv elnök mellszobrát az elnöki hivatalból, indoklása szerint azért, mert Tito diktátor volt.
2015-03-20: Nyílttér - :

Az utca hangja

N. KÁNYÁDI MIHÁLY, Szentivánlaborfalva. A 11-es országút ideális terepe az átvonuló ragadozóknak, akik fényes nappal és sötét éjjel is meg-megállnak lenyúlni ezt-azt. Településünkön már sokszor  sok mindent loptak, főleg az út menti árusoktól: kürtőskalácsot, burgonyát, zöldségféléket ládástul, és pénzt (becsapós módszerekkel) – március 15-én éjjel pedig székely zászlót is, a jól kivilágított utcán.