Mészöly Miklós: Vakarocska

2015. március 21., szombat, Kiscimbora

Reggel volt, korán volt, kenyérsütés ideje volt.
Még a kakas sem kukorékolt, csak egy ébren alvó pacsirta hívogatta a napot a kert végében: 
Dicső, dicső, dicső
kikelet, kikelet, kikelet,
kinyílik, kinyílik, kinyílik
a virág, a virág!

  • Zsigmond Katalin, Árkos
    Zsigmond Katalin, Árkos

De lám, nemcsak virág nyílt ki, hanem egy kicsi ablak is. Az ablakban pedig ott mosolygott édesanyám. Ő mindig pacsirtaszóra ébredt, én mindig kakaskukorékolásra. Ő mindig dalolt, én mindig káráltam. Legtöbbet azon kakaskodtam, hogy süssön nekem egy ropogós cipót, amit majd tarisznyába teszek, s ha járom a világot, abból eszegetek. Most éppen azért kelt föl, hogy megsüsse ezt a cipót.
De nem egyet sütött ám, hanem hármat!
„Majd a legszebbiket adom a mákomnak – gondolta –, ha megéhezik az úton, azt ropogtassa.”
És kisietett a konyhába. A foszlós kenyértészta már javában dagadozott a kemencepárkányon, egy jókora teknőben. Mindjárt munkához látott. Gyorsan feltűrte a rékli ujját, és elkezdte a kenyereket kiszaggatni szép egyformára.
Hát gyönyörűek voltak! Egyik rangosabban gömbölyödött, mint a másik. Legvégül a teknőt is kikaparta, hogy ami beléragadt, az se vesszen kárba. Abból épp egy kicsi cipó kerekedett, akkora, mint a két öklöm. Édesanyám nevetve paskolta meg ezt a legkisebbet.
– Ne búsulj, Vakarocska, nem leszel mostoha. Ha nem is a mákom, de majd a madarak csipegetnek belőled.
És máris perdült a sütőkemencéhez, hogy megnézze, melegedik-e. Melegedett bizony! Éppen ideje volt, hogy kapja a harizsálófát, és szép simára szétkotorja a tüzet.
– Úgy! Úgy! – mondogatta közben. – Bükkfaparázs jó parázs, azon sül a jó kenyér.
De mit ér a parázs, ha nincs káposztalevél?
S szaladt szaporán a kertbe illatos káposztalevelet szedni, hogy legyen mit a kenyerek alá rakni; úgy aztán majd nem lesz hamus az aljuk. Hát alighogy kilépett az ajtón, az egyik kenyér nagy kevélyen így szólt:
– Én növök a legnagyobbra, én sülök majd ropogósra, éngem raknak tarisznyába. Úgy ám!
S hogy szavát komolyítsa, még egy hólyagot is kipukkantott büszkén. A két másik kenyér dühösen püffögött rá: – Szégyelld magad, te littylotty! Úgy bugyogsz, mint a kása! Hősködj inkább a kemence lukjában! S már majdnem összeverekedtek. Csupán Vakarocska nem szólt semmit. De mit is mondhatott volna? Amolyan vakarék volt, vakarocska, semmi más. Nagyok dolgába ő nem kotyog bele.
Egyszer aztán nyílt az ajtó – s jött édesanyám. Akkor mindjárt csönd lett. Majd azt lesték izgatottan, ki kapja a legszebb káposztalevelet. De bizony egyik se, mert mindegyiknek a legeslegszebb jutott. Akkora levelek voltak azok, mint három fodros szoknya. Még a hajnali harmat is rajtuk gyöngyözött. Egyedül Vakarocskának kellett beérnie egy kecskerágta csücsökkel.
– Megférsz te ezen is – vigasztalta édesanyám. – Icurka cipónak picurka levél jár.
És zsupsz! – bevetette a kenyereket a sötét kemencelyukba. A három nagyot jó mélyre, hadd süljenek kedvükre. Vakarocskát meg az ajtó mellé rakta, egy kicsi fészekbe – ott talán majd nem sül feketére. És megnyugodva magukra hagyta őket.
Hát nagy csend volt a kemencében, rettentő nagy meleg. Vö­röslött a bükkfaparázs, dagadoztak a kenyerek, majd kidurrantak az igyekezettől. Különösen a kevélykedő cipó nem fért a bőrében.
– Látjátok, ki vagyok? Látjátok, hogy növök? Mindjárt a fejetekre ülök.
És fújta, fújta magát fölfelé, mintha a kemence búbját akarná elnyelni. No de a többi se volt rest! Csak úgy fortyogtak a dühtől meg irigységtől. Már azt se nézték, hova-merre, ahol hely volt, ahol melegebb volt, oda tülekedtek. És közben így sziszegtek:
– Félre az útból, te mászkos! Takarodj innét, te rücskös!
De takarodni egyik sem takarodott, hanem csak annál jobban össze­gabalyodtak. Tiporták egymást – mindegyik a legnagyobb akart lenni. S már nem is a káposztalevélen hemperegtek, hanem a fekete hamuban.
Vakarocska rémülten kucorgott a fészkében, még szusszanni se mert, nemhogy megmozdulni. Hisz amilyen kicsike volt, egyből szétlapították volna.
Hát amint ott kucorgott – egyszer csak egy rettentő rottyanás hallatszott! Vakarocska borzongva rázkódott össze – azt hitte, hogy itt a világ vége. Pedig csak a kevélykedő kenyérnek lett vége. A nagy versengésben olyan gyorsan fújódott magasra, hogy menten szétrepedt, s a lágy tészta mind-mind kibuggyant belőle, még az irigykedő szomszédait is telefröcskölte. Az egyik a hátára kapott egy púpot, a másik az oldalára – mintha ragya verte volna őket, úgy éktelenkedtek. Mikor édesanyám rájuk talált, nem akart hinni a szemének.
– Teremtő atyám! – kiáltotta. – Hát ezekkel mi történt? Csúfabb kenyereket sose láttam! Ilyet csak nem adhatok a mákomnak!
Végül aztán Vakarocskát is kezébe vette – s akkor egyszeribe földerült az arca. Az bizony olyan ropogósra sült a kecskerágta káposztalevélen hogy öröm volt ránézni. Még egy formás gyürkét is dudorintott a háta közepén. Édesanyám azon melegen megcsókolta a kis cipót, és kendőbe csavarta.
– Vakarocska szép cipó, te leszel az útravaló!
És úgy lett. Vakarocskát raktam tarisznyába, avval vágtam neki a világnak, s ha megéhezem, azóta is abból eszegetek ebédre, vacsorára. Ha eljöttök hozzám vendégségbe, titeket is megkínállak belőle!

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 511
szavazógép
2015-03-21: Kiscimbora - :

Csukás István: Róka Ricsi

Az erdei rókalyukban,
ahol az út nagyot huppan,
éldegélt öt róka ottan:
rókapapa, rókamama,
két nagy testvér s egy kicsi,
a neve:
Róka Ricsi!
2015-03-21: Kiscimbora - :

Benedek Elek: Stánci néni névnapja (Öcsike nadselű gondolatai és csínytevései)

Öcsike már Kisbaconban is megtréfálta Stánci nénit, aki akkor olyan mélyen megsértődött, hogy még aznap visszautazott Pestre. De hiába utazott el, Öcsike nem feledkezett el Stánci néniről, s szüntelen törte a fejét, hogy mivel kedveskedhetnék neki. Addig törte a buksiját, amíg megint nadselű gondolata támadt. S mert nadselű gondolata támadt, szólt is Andrisnak, mondván: van nekem egy nadselű gondolatom.