Valamikor, nem is olyan régen a közép- és hosszú táv, valamit a mezei futás jelentette Sepsiszentgyörgy atlétikájának erejét. A műanyag borítású pálya megépítése után is... Igen, mert hiába voltak ugró- és dobószektorok, ezeket következetesen sértetlenül hagyták szakembereink.
Inkább az erdő alatti dombokat, az Előpatak felé vezető utat választották edzéseik lebonyolítására. Nem tapsoltunk, de „ha nincs más, ezt kell elfogadnunk” jeligével elkönyveltük a tényállást, mert titokban arra számítottunk, hogy előbb-utóbb „felébrednek”. Három-négy tehetséges atléta vitte, vonszolta maga után ezt a sportágat, aztán ezek száma is kettőre fogyott... Ráadásul eltűntek a mezei futók is, mondom ezt most, a Félixfürdőn megrendezett junior III-as és gyerek korosztályú atléták mezei futó országos bajnoksága után, ahol nem szerepelt egyetlen sepsiszentgyörgyi atléta sem.
Hová, hová, atlétikánk? (nagymohai)
