Mindössze öten kérték a baróti polgármesteri hivatalt, hogy ingatlanjukon tavaly elvégzett felújítási munkálatok miatt adókedvezményben részesüljenek.
Az igénylők száma meglehetősen alacsony, hiszen homlokzatfelújításra, nyílászárók cseréjére, külső, illetve pinceszigetelésre is lehetett kérni a legtöbb hét esztendőre szóló engedményt. László Sándor városi főépítész szerint a kért feltételeknek többen eleget tehetnének, ha a kivitelezést törvényesen végeznék és építési engedélyt kérnének, vagy a tömbháztulajdonosok közösen lépve kezdenének a munkához.
A tanácstagokból és a polgármesteri hivatal alkalmazottjaiból álló bizottság hétfőn bírálta el a kérvényeket: az öt kérésből mindössze egy teljesítette a feltételeket. Akad, akit azért utasítottak el, mert a felújított ház udvaron, az utcától távolabb volt, azaz a városképet nem rontotta rozoga homlokzata, de azon tömbháztulajdonosok folyamodványa sem nyert támogatást, akik egyedül vágtak bele a munkába. „Tömbházban és magánházakban lakók számára is megérné, ha a törvény által kérteket betartva újítanák meg otthonukat, hiszen a hétévnyi adókedvezmény és a lényegesen kisebb gázszámlák okán elég gyorsan megtérülnének a kiadásokat. Számoljunk csak: a beruházás 2500–3000 lejt tehet ki, de az adófelmentéssel – esettől függően – akár ezerötszáz lej is megtérül, a téli fűtésszámlák pedig bő száz lejjel csökkennek havonta. Azt javaslom, aki teheti, vágjon bele, mi készek vagyunk minden felvilágosítást megadni, ami a sikeres elbíráláshoz szükséges” – mondotta László Sándor.