Az állattenyésztés jövője nem kérdőjelezhető meg egy olyan megyében, ahol a természetes gyepterületek aránya meghaladja a szántókét. Sok évszázados hagyománya van a gyepre alapozott állattartásnak, a kérődző állatok takarmányellátását nagy mértékben ez biztosította.
A legeltetési idényben a kihajtástól, Szent György napjától a behajtásig, Szent Mihály napjáig kedvező időjárás esetén csak a legelőről fedezték a szarvasmarhák és a juhok napi takarmányigényét. Ezen túl a lehetőségekhez képest a téli félév tömegtakarmányának nagy részét is a természetes gyepeken termelték meg. A legelők és a rétek adják a kérődző állatok legtermészetesebb és bizonyítottan legolcsóbb takarmányát.
A természetes gyepeken 30–40 növényfajta van, amelyek takarmányértéke ásványi anyag és ízanyag szempontjából igen gazdag. Az ebből a fűből termelt tej, hús biominősítésű.
A legelő volt az a terület, amelyet a múltban egyáltalán nem, vagy kismértékben műtrágyáztak, illetve nem végeztek rajta vegyszeres gyomirtást. Jövőben a tápanyag-gazdálkodással és műveléssel jelentősen növelni lehet a biogyepek termését.
A terület nagysága alapján a természetes gyep a jelenlegi állatállomány többszörösét képes volna eltartani – sőt, nemcsak eltartaná, hanem a termelői szintet is biztosítaná. Ehhez azonban a legelőket is mezőgazdasági kultúraként kell kezelni. Körülnézve Ausztria vagy Svájc hegyi legelőin, szembetűnő a pozitív különbség, ami nemcsak az éghajlatnak, hanem a gondozásnak és a megszervezett hasznosításnak is tulajdonítható.
Nálunk a legelők nagy részén jelenleg még a tavalyi bogáncsokat kergeti a szél, a növények pedig „éheznek”, amit összetételük is tükröz.
A legtöbb természetes gyepterületen talajelemzés nélkül, a növényösszetételből jól megállapítható a talaj vegyhatása és főbb elemekkel való ellátottsága vagy ezek hiánya. A munkálatok közül a tisztító kaszálások mellett az egyik legfontosabb a tápanyag-utánpótlás, a trágyázás. A szerves trágya tápanyag-összetétele komplex, beleértve a hígtrágyát is, az alap ásványi sók mellett nyomelemeket, mikroorganizmusokat tartalmaz. A növénytömegen kívül a növényösszetételt is képes megváltoztatni, még a savas, nedves talajokon is, ami a legelőkön elég gyakori.
A szerves trágya szállítása, kiszórása munkaigényesebb a műtrágyához viszonyítva, mivel nagyobb tömeget jelent. A termésmennyiség meg elmarad a vetett füvek maximális műtrágyaadaggal kezelt parcelláihoz viszonyítva. A hátrányból előnyt kellene kovácsolni, megszerezve a biominősítést a természetes gyepek lehető legnagyobb százalékára. Ezeken a gyepeken termelt hús és tej árának éppen ezt a hátrányos különbözetet kell tartalmaznia.
A biotermékek iránt az igény szemlátomást nő. A kérdés, hogy a termelők meg tudják-e oldani ezen termékek értékesítését úgy, hogy ez a többletjövedelem helyben maradjon, vagy a „fölét” majd más szedi le.
Szakács-Nagy Magdolna
