Pálmay József szerint a Bibó család Barátosról származik. Onnan rajzottak szét a későbbi utódok Erdély különböző vidékeire vagy túl ezen, még Kiskunhalasra is. A család egyik késői leszármazottja, dr. Bibó Zoltán Udvarhelyen élő nyugalmazott orvos ugyancsak így tudja, nyomatékosan hangsúlyozza azonban, hogy az ő ága a barátosi előnevet akkor sem használta, amikor az divat volt.
Nem is kellett nekik a nemesi előnév, hiszen a Háromszéken maradt ágban lévő árapataki Bibó László (1820–1903) énekvezérnek, iskolamesternek hét igen-igen jófejű gyermeke született. Nem volt hát ilyesmire szükségük. Köztük találjuk Bibó Lajos csombordi, majd hódmezővásárhelyi tanítót, későbbi újságírót, Bibó László alsórákosi, Bibó Samu szászugrai jegyzőt, Bibó Jenő árapataki kereskedőt. Leszármazottjaik nagy része is értelmiségi pályán helyezkedett el. Így Bibó Lajos tanító lánya, Bibó Erzsébet tanár, múzeumőr, iskolaigazgató, ifj. Bibó Lajos pedig író, lapszerkesztő lett.
A Bibó Samu ugrai körjegyző és a szentgyörgyi Kósa Róza házasságából 1905. február 10-én született Bibó Samuból általános, később fogorvos lett.
Életútjának fontosabb állomásait próbáljuk felvázolni.
*
Nagyon szép gyermekkora lehetett a Homoród menti, Olthoz közeli – egykor magyar, de már elszászosodott – szép kis faluban, Ugrán, hiszen nyári vakációi egy részét itt töltő unokatestvére, a későbbi drámaíró, lapszerkesztő Bibó Lajos elragadtatással ír a „jó kedélyű” Samu nagybácsiról, a Homoród „marti” flóbertpuskás madárvadászatokról. Samunak volt még három lánytestvére is. Az egész család református vallást követett.
Elemi iskoláit szülőfalujában és a közeli Ürmösön – ahol a nagynénje férje volt a jegyző – járta. Középiskoláit az első világháború éveiben és az után Hódmezővásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön végezte. 1922-ben a Székely Mikó Kollégiumban érettségizett.
Kor- és sorstársaihoz hasonlóan egyetemre Magyarországra kellett mennie. 1928-ban a kolozsvári egyetem jogutódján, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Karán szerzett diplomát. Ezután hazatért, vállalva a bizonytalan jövőt Erdélyben, ami azzal kezdődött, hogy Romániában nem ismerték el diplomáját, így az utolsó évet és az államvizsgát meg kellett ismételnie. A jászvásári egyetemre iratkozott be, ami azért is fájó emlék maradt, mert ottléte alatt halt meg édesanyja. Az akkori rossz távközlési viszonyok miatt nem értesült erről, így nem lehetett ott a nagyon szeretett anya temetésén, ezt haláláig nem tudta lelkileg feldolgozni.
Diplomája honosítása után magánorvosi rendelőt nyitott Baróton. Nemsokára tudomására jutott, hogy megüresedett a Brassó közeli Keresztváron a körzeti orvosi állás. A jobb megélhetés reményében állami állást vállalt és átköltözött Keresztvárra.
Itt ismerkedett meg Bálint Irmával, 1933-ban összeházasodtak. 1940 június 17-én megszületett Zoltán nevű fiuk. Időközben Kolozsváron fogorvosi szakképesítést is szerzett.
A második bécsi döntés után áttelepedtek Sepsiszentgyörgyre, ahol fogorvosi rendelőt nyitott. Sajnos, ez a békés polgári munkálkodás nem volt hosszú életű, mert 1943-ban behívták katonai szolgálatra, s mint katonaorvos vonult vissza csapattestével Gyergyótölgyestől az ausztriai Grazig, ahol orosz fogságba esett. Szovjetunióba vitték, és a Donyec-medencében tartották fogságban közel négy évig, 1948. augusztus 23-ára érkezett haza.
Fogsága ideje alatt a család megint visszaköltözött a keresztvári szülőkhöz, illetve nagyszülőkhöz. Hazatérte után Sepsiszentgyörgyön kellett újból lakást és állást szerezniük.
Magánrendelőt nyitott, de nemsokára az 1949-ben létrehozott sepsiszentgyörgyi Egyesített Kórház fogorvosi rendelőjét foglalhatta el. Ez kezdetben az Iskola utcában lévő Bene-házban kezdte működését dr. Nagy Károly igazgatásával, majd nemsokára átköltözött a Csíki utca sarkán lévő épületbe, ahol már több más szakrendelő és patika is volt. Aztán az ötvenes évek elején az egész intézet a régi kórház épületébe költözött, ahol a fogászatnak több rendelőt, a fogtechnikusoknak két nagy szobát biztosítottak.
Kezdettől fogva dr. Bibó Samu vezette a fogászati rendelőintézetet jó szervezőkészséggel, szigorúan, de igazságosan, így Sepsiszentgyörgy és a környék lakossága nagyon jó és gyors fogászati ellátásban részesült. Közben mellékállásként ellátta a Román Vasutak sepsiszentgyörgyi kirendeltségén lévő fogászati rendelőben jelentkező vasutasokat és hozzátartozóikat is.
Szakmai munkája mellett szívesen végzett „kötelező társadalmi munkát”: az akkori vezetékes rádión keresztül egészségügyi előadásokat tartott az úgynevezett „fogas” kérdésekről. A kórházi egészségügyi szakszervezet turisztikai osztályának elnökeként kirándulásokat szervezett elérhető tájakra, üdülőtelepekre.
Talán itt kell megemlítenünk azt is, hogy fiatal korában bekapcsolódott az akkor oly divatos szentgyörgyi amatőr kulturális mozgalomba. Ezt tanúsítja egy korabeli fénykép, amelyen hat pár fényképezteti magát gyönyörű díszmagyarban azon a nőegyleti bálon, amelyet 1930. április 26-án tartottak.
1961-ben meghalt a felesége. Pár év múlva újranősült, Lőrincz Margit gyógyszerész asszisztensnőt vette feleségül. Közben átvészelt egy szívinfarktust is. A tanulási nehézségek, a négy év fogság, a nehéz – olykor túlhajtott – fogorvosi munka megtette a magáét. Aztán jött a második 1965. május elsején, éppen akkor, amikor Zoltán fia hazajött látogatóba. Ebéd után ledőlt, kedélyesen beszélgettek, és ekkor támadt a második infarktus. A kezelőorvosa percek alatt ott volt, bevitték a kórházba, ahol néhány óra múlva a kollégák minden erőfeszítése ellenére meghalt. A református „ótemetőben” nyugszik.
*
Zoltán fia 1962-ben végzett a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben. A tüdőgyógyászszakmát választotta, és székelyudvarhelyi tüdőbeteg gondozónál lett szakorvos 1969-ig. Azért csak addig, mert az egészségügyi minisztériumban kisütötték, hogy a tébécét már felszámolták, és országszerte kezdték megszüntetni az állásokat. Mivel felesége munkahelye, lakása ehhez a városhoz kötötte, maradt, elvállalta a munkaképesség-megállapító bizottság elnöki tisztségét. „A családi hagyományhoz híven én is kétgyermekes elvált asszonyt vettem feleségül. A két aranyos kislányt és a közös fiút felneveltük, kettő mérnökit, egy tervező technikumot végzett. Sajnos, mindhárman kitelepedtek, de szerencsére csak Magyarországra” – zárja adatközlő levelét dr. Bibó Zoltán.
