Farcádi Botond
Akarva-akaratlan, pártpolitikai érdekből vagy gazdaságpolitikai megfontolásokból – tény viszont, hogy legújabb intézkedésével, az élelmiszerek általános forgalmi adójának nagy arányú, 15 százalékpontos csökkentésével a Ponta-kormány újfent szembekerült az Európai Bizottsággal.
Nem ez az első ilyen „csata” a baloldali kabinet és a nemzetközi pénzügyi szervezetek között: hasonló feszültségek terhelték a sok éven át Románia fölött gyámkodó trojka – a Világbank, az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap – és Victor Pontáék viszonyát, amikor a szocialisták a társadalombiztosítási járulékot csökkentették tavaly ősszel, de az idei költségvetés kidolgozása sem volt feszültségmentes: az IMF szakértői európai összevetésben is majdhogynem példátlanul alacsony, 0,9, majd 1,4 százalékos államháztartási hiányt engedélyeztek volna. S bár igaz, hogy elődjeikhez képest a szocialisták már jóval stabilabb gazdaságot örököltek, kedvezőbbre fordult az európai helyzet is, ráadásul a „jóléti” intézkedéseket mindig követték olyanok, amelyek viszont újabb terheket jelentettek – az oszlopadó, az üzemanyagra kivetett illeték vagy éppen az állami beruházások leállítása kétségkívül fékezte a gazdaságot –, ennek ellenére változás tapasztalható a román fél magatartásában. Szemben a korábbi gyakorlattal, az Emil Boc vezette jobboldali kormányok hajbókoló engedelmességével, Pontáék többé-kevésbé érvényesítették saját elképzeléseiket – és nem biztos, hogy ez rossz az ország gazdaságára nézve. Annál is inkább, mert az Európai Bizottság álláspontja például meglehetősen ellentmondásos: a társadalombiztosítási járulék tavaly ősszel történt csökkentésekor azzal érveltek, nem fenntartható az intézkedés, most pedig az áfacsökkentés hírére azt javasolják, inkább a munkát terhelő adókat, járulékokat kellene csökkenteni. Vagyis éppen azt, amit korábban maguk kifogásoltak.
Persze, egyelőre nem lehet pontosan felmérni, hová vezet majd Pontáék kényszeredett, óvatos szabadságharca, van-e hosszú távú stratégia a gazdaságpolitikai lépések mögött, vagy csupán megtépázott népszerűségüket akarják ily módon helyreállítani. Azt viszont a válság első éveiben, a kemény megszorítások idején a magunk bőrén tapasztaltuk meg, milyen az, amikor a hitelezők akadálytalanul diktálhatnak a kormánynak. És azt is láthattuk – például Magyarország esetében –, hogy van élet és gazdasági fejlődés a nemzetközi pénzügyi szervezetek szakértőinek látókörén túl is.
