Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere nemrég benyújtotta a fejlesztési minisztériumhoz a műjégpálya felújított tervét, amelyet a szaktárca kérésére lényegesen át kellett alakítani, ugyanis a terv elkészítése, 2006 óta több építkezési szabályzó megváltozott.
A szaktárcának alárendelt fejlesztési ügynökség úgy döntött, nem hosszabbítja meg a szerződést a sepsiszentgyörgyi építőcéggel, hanem új versenytárgyalást ír ki. Miután ez felkerül a fejlesztési ügynökség honlapjára, a jelentkező cégeknek tizenöt nap áll rendelkezésükre, hogy árajánlatot tegyenek.
A beruházás összértéke 26 millió lej. Eddig 3,5 milliót költöttek a pályára, melynek elkészülte utáni területrendezése az önkormányzat önrésze lesz. Mivel a műjégpályát nemcsak befedik, hanem korszerű felszereléssel is ellátják, a beruházás értéke mintegy 13 millió lejjel nőtt, így lett 26 millió.
A műjégpálya korszerű megvilágítást kap, légkondicionáló és páraelszívó berendezéssel, jégborotvával, elektronikus eredményjelző táblával, valamint 550 székkel szerelik fel. Ugyanakkor kicserélik a palánkokat és a hűtőberendezést. Az eredeti tervben mindez nem szerepelt, de szükséges ahhoz, hogy a pályán nemzetközi jégkorongmérkőzéseket is lehessen játszani. „Jó úton haladunk, hogy a közeljövőben folytatódjanak a munkálatok a műjégpályánál” – összegzett a polgármester.