Oktatás: iskolapadon túl, nagy terhek közt 
A három éve indult Iskola másként program a tanintézményeken kívül zajló oktatásra összpontosít, és gyakorlatilag kö­telezővé teszi, hogy a diákok évente egyszer ellátogassanak például galériákba, múzeumokba, különböző intézményekbe. A korábbi nemzedékek saját döntésük alapján jutottak el hasonló helyekre, míg ma múzeumba járni nem divatos a diákok körében – vetette fel vitaindítóként a műsor házigaz­dája. 
Némethi Katalin: Jó, hogy a gyermekek egyáltalán továbbmozdulnak az iskolánál – az én lányom imádja ezt a he­tet, készül rá –, nagyon sok helyre eljutnak, és ott tanulnak is. Nem igaz, hogy csak az iskolapadban lehet tanulni – egy kiránduláson például olyan információkkal gazdagodnak, amit nem biztos, hogy egy történelemórán megjegyeznek. Ez hasznos, véleményem szerint nem kellene egy hétre korlátozni, e tevékenységeknek az egész tanévet végig kellene kísérniük.
Fekete Réka: Kár, hogy egy felülről irányított programnak kell megszületnie ahhoz, hogy kilépjenek az iskola falai közül, és itt nem csak múzeumokról, kiállítóterekről van szó. Óriási hiátus van a helyismeretben, nem tudják, az intézményekben milyen tevé­kenység folyik. Gondolom, ez tanárfüggő is. Sokan azzal érvelnek, hogy tanév közben nincs idő, mert jönnek a vizsgák, dolgozatok, teljesíteni kell, és ezért nem mozdulnak ki. Én ezt cáfolom, mert azok a diákok, akik számára a földrajzórát nem csak a tanteremben tartják, hanem a környéken is irányítottan néznek körül, a térképen is jobban eligazodnak. Gyakor­latilag az órák legtöbbször unalmasak, a tananyagnak nincs köze az élethez, nincs eszköz igazán interaktívvá tenni – bár most van némi próbálkozás –, holott lehetne. Az élethez, a gyakorlathoz kellene közelíteni, és a tantárgyakat, az ismereteket egymáshoz is. Ugyanakkor az oktatási minisztérium a programhoz nem rendelt anyagiakat, az iskolák költségvetésében nincsen keret erre, úgyhogy maradnak a szülők, jobb esetben az iskolák alapítványai. Azt tapasztaltam, hogy kreatívak a gyermekek, kezdeményeznek, sok jó programot találtak ki, a diáktanácsok segítenek a szervezésben, de azt is láttam, sajnos, hogy a tanárok körében megoszlik a vélemény arról, jó-e ez az Iskola másként hét, mert egyesek szerint felfordulással jár,  lógásra ad lehetőséget, a gyermekek nem figyelnek oda a prog­ramokra.
N. K.: Pedagógustól olyan véleményt is hallottam erről a hétről, hogy elpocsékolt idő, hiszen a gyermek nem könyv-füzet társaságában tanul az iskolapadban.
Willmann Walter: Az egyik legnagyobb gond, hogy az iskola működtetői, beleértve a tanügyminisztert, a hozzá tartozó összes igazgatóságot és le végig, megfeledkezni látszottak arról, hogy a gyermek és a benne lévő tudás valahol kikerül a társadalomba, és nem ártana megkérdezni a társadalmat arról, hogy milyennek kellene lennie. Egy 2014-ben kiadott statisztika szerint az I–XII. osztályosokra átlagosan 570 eurót költenek. Felelősökként mi adjuk a pénzt erre, ki kellene állítanunk ugyebár a négyszög elé elsősorban a minisztert és az egész társaságot, meg kellene kérdezni időnként egyértelműen, hogy komolyan gondolták-e, hogy reformálni akarják a tan­ügyet, miközben több mint egy évtizede egyre nő a diákokra rótt teher, és a túlsó végén egyre gyengébb eredményeket látunk. Tehát ez a munka nem hatékony. A mi felelősségünk is, hogy milyen társaságot engedtünk a tanügyminisztériumba hu­szonöt éven keresztül. Egy géplakatos a képviselőház elnöke, ami nem baj, Ro­mániában hihetetlenül nagy szükség van géplakatosokra, csak nem feltétlenül támogatnám, hogy a képviselőház elnöke legyen. Aki 2012 júniusában, amikor szóltak neki – és az egész pártjának – Brüsszelből, hogy nem kellene szétverni a jogállamot Romániában, azt mondta: mi az az al­kot­mány­bíróság meg ombudsman, teszek erre… Ilyet még egy géplakatos sem mond, és ilyesmik miatt az egy diákra eső 570 eurónkat eltékozolják. A mi tanügyi rend­szerünkben nem tanítják meg az aritmetikát, a mértant, az anyanyelvet, az állam nyelvét, az alapvető biológiai ismereteket gyermekeinknek. Aki az alapdolgokat nem ismeri, akinek nem tanítják meg az első 14 év alatt az iskolában, hogy az eredményért dolgozni kell naponta, rendszeresen, kíméletlenül néhány órát, az soha, semmilyen szakmában nem fog érvényesülni.
F. R.: A diák szívesen tanulna, dolgoz­na, csak látná hasznát. Amíg nem hasznosítható az a tudás, mert nagyon elméleti, addig nem köti semmihez, nem érti, hogy azt neki miért kell megtanulni, hol fog ő még az életben találkozni azzal az ismeretanyaggal. És akkor természetes, hogy gyengék az eredmények, természetes, hogy nem szereti az iskolát.
N. K.: Hatalmas a tananyag, az a gond. Nincs arra idő, hogy a diák megeméssze, amit neki leadnak órán.

Kétes adópolitika
Amennyiben életbe léptetik az adó­törvénykönyv tervezett változtatásait, 220 ezer engedélyezett természetes személy (magánvállalkozó) és független vállalkozó, valamint 80 ezer kisvállalat szűnik meg – erről az időközben előzetes letartóztatásba került Darius Vâlcov volt pénz­ügyminiszter nyilatkozott korábban. A tárca javaslatára többek közt újabb illetéket rónának ki a mikrovállalkozásokra (melyek lebonyolított forgalmuk után 3 százalék adót fizetnek). Az intézkedés következményeit, illetve a héten bejelentett áfacsökkentést a Korzó Klub második témájaként vitatták.
W. W.: Közelítsünk kicsit más irányból: a román költségvetésben hihetetlen nagy a munkát érintő adók, illetékek részaránya. Az idénre tervezett 226 milliárd lejes büdzséből a társadalombiztosítási rész 24 és fél százalék – a költségvetés egynegyede –, ehhez jön még a fizetésekre eső adó, 11 százalék, tehát már 35 százalék fölött járunk, és a vagyonadó, ami 2,8 százalék. Ha vásárolsz, fogyasztasz, még ott van a 24 százalékos áfa – és ezzel már 60 százaléknál tartunk. Tehát a munka terhe óriási. Példaként: tavaly 93 ezer informatikus 41 milliárd lej hozzáadott értéket termelt, többet, mint két és fél millió mezőgazdász Romániában. Egy informatikus Romániában átlagosan 700–4000 euró közötti összeget keres, egy kétéves gyakorlattal rendelkező programozó ezerötszáz eurót. Erre a hétezer lejre az alkalmazó összesen 8600 lejt fizet, ebből a prog­ramozó kap 4900 lejt, az állam pedig 3700 lejt.
G. L.: Tehát kap egy adagot a cégtől, egy adagot az alkalmazottól…
W. W.: Ha nem utalod azonnal a fizetés után járó adót, maximum egy hét múlva zárolják a számládat, fenyegetnek, hogy megkötnek stb. Azt hiszem, ez jól mutatja, miként viszonyul az állam az aktív lakossághoz, amikor óriási szükség lenne új munkaerőre, hiszen Romániában a mun­kaképes lakosság fele gyakorlatilag nem dolgozik.
F. R.: Azt gondolom, a társadalom, a gazdasági előrelépés motorja a kis- és középvállalkozók kategóriája, az egyéni vállalkozók. Ezekben a kis közösségekben gördülékenyebb a munka, nagyon sok eset­ben családtagok, ismerősök, régi barátok dolgoznak együtt. Ha a munkakedv jó egy közösségben, akkor a termelékenység egészen biztosan nagyobb, jobb minőségű. Egy kisközösségben könnyebben ellen­őrizhető a munka, és ami nagyon-nagyon fontos: az állandóság. Egy nagy vállalkozásban, például a könnyűiparban, ahol rendkívül alacsonyak a fizetések, folyamatos a fluktuáció. Egy egyéni engedéllyel működő vállalkozásban követhető, mi történik, a munkás közvetlenebbül vesz részt a munkában, jobban megbecsü­lik, látja az eredményét. Ha egy gépsor elején, közepén vagy végén dolgozik, sok esetben azt sem tudja, mi a végtermék. Amennyiben a kisvállalkozásokat vagy ezek nagy részét felszámolják, leromlik tulajdonképpen az a fajta, legalább­is Erdélyben hagyományosan élő, a mun­káért való és a munkánkból való élésnek a szokása, amit évszázadokon keresztül itt a szászokkal együtt az erdélyi nép és a székelység felépített. Ha ezt rombolják le azáltal, hogy éljenek csak a nagy mogulok, akkor a kisember kiesik ebből a hagyomá­nyos erkölcsi körből, meg­élhetősége megkér­dője­leződik… Ezek a kis- és köze­pes vállalkozók nem élnek túl jól, de megteremtik maguknak saját fizetésüket.
W. W.: Mindenkori baloldali kor­mányoknak a kisvállalkozó ellensége, mert önálló, öntudatos ember, aki vállalja, hogy eltartja önmagát. Minden egyéni vállalkozót szakmától függetlenül egy dolog köt össze: ha lebetegszik, nem tarthatja senkinek a markát. Ebben a világban ilyen nincs, néha szombat-vasárnap, néha ünnep sincs, mert a szabály az, hogy amikor munka adódik, akkor kell dolgozni.

Áfacsökkentés – kampányhúzás?
W. W.: Ponta most nagyon kétségbeesett helyzetben van, a pártja szorítja, hogy népszerűsége zuhanását megállítsa. Nem véletlenül dobta be a hírt az ortodox nagyhéten, pontosan kiszámították, hogy az alap­élelmiszerek áfacsökkentése a legszegényebbeket érinti, azokat, akik a Szociál­demokrata Pártot kihúzhatják a szakadékból, amibe nagyon bele­csúszott.
F. R.: Az a tapasztalat, hogy minden népszerűségi intézkedést megszorítások követnek, várható, hogy ezután valami szigorítás jön, arról nem beszélve, hogy az áfacsökkentés a hétköznapokban alig lesz érzékelhető. Én nem hiszek abban, hogy mi ettől jobban járunk. Én abban hinnék, hogy ha engednék azokat a vállalkozásokat, amelyek – ahogyan te is említetted – értéket teremtenek, újat hoznak, termelnek, engednék azokat működni, és őket segítenék, mert az rajtunk is segít. Abban a pillanatban, ahogy milliók dolgoznak biz­tonságos munkahelye­ken, ha jobb az életbiztonságunk, a jövőbe vetett hitünk, akkor jobban élünk ugyan­ennyi pénzből is, mert kiszámítha­tó. Arról nem beszélve, hogy az elvándorlás sem volna ilyen mértékű. 
W. W.: Amiről évtizedekig szemérmesen hallgattak az egymást követő kormányok. Románia kormánya nem volt hajlandó tudomást szerezni arról, hogy közel 3 millió munkaképes állampolgár külföldön adózik, ott fizet társadalombiztosítást, egészen addig, amíg az SZDP legerősebb emberét le nem bukfenceztették az elnökválasztáson.

Lejegyezte: Demeter Virág Katalin

(A Sepsi Rádió április 9-i Korzó Klub műsorának rövidített, szerkesztett változata. A műsort vasárnap 11 órától megismétlik.)