Csinta Samut azok a kérdések foglalkoztatták, hogyan élték túl ezek az emberek a kényszerlakhelyes éveket, miként maradtak talpon, egyenes gerinccel az elszigeteltségben. Hogyan történhetett, hogy a legelvetemültebb üldöztetés közepette is felbukkant a porcelán teáscsészék és csokornyakkendők iránti igény?
Miként volt képes felülírni a nyugati polgári jólétben született és nevelkedett fiatalok komfortérzetét a szülőföld, az örökség csak általuk meghallott hívása? A kőröspataki gróf Kálnoky, altorjai báró Apor, zabolai gróf Mikes, hallerkői gróf Haller, bethleni gróf Bethlen és széki gróf Teleki család néhány tagjának történetén keresztül a szerző arra a meggyőződésre jutott: valahogyan hozzá kell segíteni a mai arisztokratákat ahhoz, hogy ne csak a visszakapott kastélyokat, udvarházakat népesítsék be. Egyértelműsíteni kell bennük, hogy a hazatérés a közösség tudati és tényleges tereinek belakását is jelenti. Hogy a rendelkezésükre álló, rokoni és szakmai szálakból szőtt háló olyan erőt jelent, amelynek a közösség szolgálatába állítása sokat segíthet az egymásra találásban, s ennek a kapcsolatrendszernek a fontosságát a politikumnak is fel kellene fedeznie, ki kellene használnia – vélekedett.
