Forgatom régi papírjaimat, iskolai értesítők után kutakodom. Az utóbbi időben több mindent olvastam a Székelyföld s talán egész Erdély magyar tannyelvű oktatása elleni, főként a legkisebbeket, elemistáinkat érintő lélektani terrorról. A szülők és a velük együtt érző pedagógusok véleményét tolmácsoló írások szerzői szégyenkeznek, mert itthon, szülőföldünkön a betűvetést tanuló iskolások ellenőrző füzetébe románul, idegen nyelven írják be a minősítést. Nincs kitűnő, csak „foarte bine”.
A sepsiszentgyörgyi Római Katolikus Leánygimnázium egyik I. osztályos magántanulója az 1946/47-es iskolai évben, a zágoni Szász Mária megőrizte magyar nyelvű értesítőjét. Ennek első oldalán kis betűkkel írja: „Csak a szülők tájékoztatására szolgál, bizonyítvány jellege nincsen.” Alább azt olvashatjuk: „A tanuló köteles értesítőjét atyjának vagy gyámjának bemutatni, aki saját kezű aláírásával tanúsítja, hogy tudomásul vette az eredményt.” Legalul részletes tájékoztatás az érdemjegyek fokozatairól négy oszlopban: előmenetel (10 = kitűnő, 9 = jeles, 8–7 = jó, 6–5 = elégséges, 4–1 = elégtelen), magaviselet (10 = kitűnő, 9 = jeles, 8–7 = jó, 6–5 = megfelelő, 4–1 = rossz), óralátogatás (1 = nagyon pontos, 2 = pontos, 3 = kevésbé pontos, 4 = pontatlan), írásbeli dolgozatok külső alakja (1 = nagyon gondos, 2 = gondos, 3 = kevésbé gondos, 4 = gondatlan). A második oldalon a tantárgyak táblázata látható a kislány jegyeivel (a mai ellenőrzőkhöz hasonló módon, de magyarul), végül az év végi általános és alatta a következtetés: „Felsőbb osztályba léphet.” A harmadik oldal a megjegyzéseké, ez nagyrészt üres, annyit tudunk meg belőle, hogy tandíjjal sem az első, sem a második félévben nem tartozik a diák. A keltezés alatt az osztályvezető tanár és végül a szülő vagy gyám aláírása. A következő évben hasonló értesítőt osztanak, de erre a nyomtatványra legfelül téglalap alakú pecsétet ütnek, amelyen az iskola elnevezése előbb románul, alatta magyarul szerepel, Sepsiszentgyörgy neve pedig csak románul. Lennebb az iskola kerek pecsétje is kétnyelvű, de abban a városnév is.
Szász Marika későbbi életútját nem ismerjük, de e két megőrzött iskolai értesítő kitűnően szemléleti a magyar elemistákkal való bánásmódot 1946-tól a szocialista-kommunista-nacionalista államhatalom magyarellenes dühöngéseinek kibontakozásáig. Az azóta eltelt 69 évben elvesztettük magyar egyetemeinket, és még a színmagyar osztályokban sem adhatunk ki anyanyelvű szülői tájékoztatót, csak ,,Carnet de elev” van! Ahol tanító nénikben és bácsikban elegendő nemzeti önérzet és büszkeség van, beírják magyarul is a tantárgyakat, de már az ,,anyanyelv” után is csak bine, foarte bine vagy suficient minősítés dukál, nem pedig a jeles, jó vagy elégséges.
Nem túlságosan tisztelt RMDSZ-vezető urak! Mostanság ünnepelt negyedszázados tevékenységeteket jómagam ,,insuficienttel” értékelem, mert elégtelen az a munka, amelyet az erdélyi magyar gyermekek érdekében tettetek, az elemitől kezdve a főiskolai, egyetemi oktatás befejeztéig! Fő, hogy maradjatok hatalmon!
Ferenczy L. Tibor
