Lényeges, hogy az elemzők új szemléletmód meghonosítása mellett foglalnak állást: fontosnak tartják, hogy a helyi közösség magáénak érezze törődésüket, odafigyelésüket, hogy az ott élők belássák: nekik jelentene nyereséget, ha javaslataikat megszívlelnék. Vagyis nem azért érdemes óvni értékeiket, mert ezt írja elő a törvény, hanem mert vigyázva az archaikus faluképre, gazdálkodási módjukra, olyasmit menthetnek meg, ami máshol már elveszett.
A székely vidék emberét kellene tehát meggyőzni arról, hogy az egykori, rendtartó székely faluban élők gondolkodásmódja jó kiindulópont lehet. Hogy a maiak elfogadják, a közösségnek jó lehet az, amit néhányan megrögzötten, kissé talán idealista módon hangoztatnak: csak meglévő értékekre alapozva lehet vállalható jövőt építeni. Mert ha a kommunizmus faluromboló hadjárata nem járt sikerrel, a tudatlanságból és közönyből fakadó újkori székelyföldi rombolás végzetes lehet.
Új szemléletmód, tanult, erős emberek kellenek, s valahogyan felejteni az elmúlt felemás huszonöt évet, illetve az azt megelőző fél évszázadot. Persze, székely falvainkat nehéz újraéleszteni, hogy ott élőnek s oda érkezőnek egyaránt otthona legyen. De legalább érdemes megpróbálni: jó gazdáknak, művelt és felvilágosult önkormányzati képviselőknek, politikusoknak, építészeknek, lel­készeknek kellene összefogniuk, s keresni a helyi emberek jó szövetségét.
Az erdélyi falvakra jellemző kilátástalanságérzettel kapcsolatosan Már István vi­dékfejlesztési szakember, a Székelygyümölcs Egyesület elnöke megállapította: nagy gond, hogy falvaink lakói soha nem gondolnak arra, nekik is van egy kis erejük, tehetnek, mozdíthatnak valamit, mert sokkal könnyebb rálegyinteni valamire, elfogadni, hogy nem tudnak változtatni, ám Zalánpatakon is kiderült: az ott élők nyitottak az újításra...
Mert változtatni lehet és kell: csakis élő, lélegző székely falu jelenthet jövőt. Építkezni kellene, és immár csak abból lehet, ami maradt.