„Éji magányban, rejtve működik – tíztől circiter (körülbelül, P. A.) ötig –, feláldozza szende nyugalmát – nem is üt semmi lármát –, virrasztja az emberiség álmát” – írja Arany János A poloska című makámában (rímes próza), megemlítve többek közt, hogy „szúnyog, csimaz (poloska, P. A.) – egymásnak vérrokonai”, s „Virgil az elsőt már megénekelte”.
Persze, még Vergilius koránál is visszább mehetett volna az emberiség történetében az ágyi poloskáról (Cimex lectularius) szólva. Ma már azonban nem annyira gyakori, mint a bolha. Nincs is gondunk vele mindaddig, amíg petéző példány nem kerül a lakásunkba. Ugyanis a rejtőzés „nagymestere”, s ha már szaporodni kezdett, nehéz lesz tőle megszabadulni. „Csípésének” (azaz szúrásának) a helye kiterjedtebb pirosságú és tartósabb, mint a bolháé.
A mintegy hetven, szúró-szívó szájszervvel rendelkező poloskafaj közül emberi vérrel (igen nagy rákényszerülés esetén más emlősével vagy madáréval) csak az említett faj táplálkozik. Több más, lakásunkban kellemetlenkedő faj mellett az ágyi poloska meleg- és szárazságkedvelő, előnyben részesíti a lakás felsőbb szintjén lévő tárgyakat (képkeret, fali szőnyeg, rögzített dísztárgyak, könyvek sarkai vagy az ágy illesztékei). Nyálának szaga jellegzetes, egyértelműen jelzi, hogy számolnunk kell vele. A legszűkebb résekben is rejtőzhet villanyoltásig, sőt itt párosodni is képes. A panellakások fűtőrendszerének rései a szintek közötti terjedését teszik lehetővé. Megnyugtató (?) közlésünk, hogy a poloska nem betegségterjesztő rovar.
A felnőtt poloska 4–6 mm, a nőstény nagyobb, szélesebb, mint a hím, színe aszerint sötétebb vörös vagy halványabb, hogy táplálkozott-e. A lárvák is vérrel táplálkoznak. A lárva (nimfa) négy-ötszöri vedlése után kialakult nemző vért szív, miután a megtalált hajszálérbe alvadásgátló nyálat (ez ingerli vakarózásra az embert) bocsát, ezután párosodik, majd a peték lerakása előtt újra vért szív, és ezt követően 4–5 nap múlva megkezdi a peték lerakását (naponta 1–5-öt), míg lerakja a kb. 200 – felülethez ragasztott – petét. Teljes átalakulásukat (a petétől nemzőig) az optimális 23 Celsius-fok hőmérsékletű lakásban 61 nap alatt, 28 Celsius-fokon 34 nap alatt, 15 fokon 236 nap alatt fejezik be, mindhárom esetben akkor, ha rendelkezésükre áll a véradó.
Rejtett életmódjuk miatt elpusztításuk nem egyszerű feladat. A felnőtt egyedek ugyan 5–6 hónap után elpusztulnak táplálék hiányában, de a már lerakott peték évekig is életképesek. Egyedüli biztos módszer a gázosítás szakvállalat megbízásával, de ehhez a többi lakónak is ki kell költöznie egy-két napra, viszont ezzel valamennyi lakásbeli „kellemetlentől” megszabadulnak.
