„Ott, ahol zúg az a négy folyó, ott, ahol szenvedni jó,
Ott, ahol kiömlött annyi drága vér, ezredévről mond mesét a szél...”
Érzem, mint ölel át a szél, hallom szüntelenül halk szavát, suttogását, amint csendesen, édes anyanyelvemen elismerő szavakat susog e vidék, e föld hőseiről, és közben arra int, róluk se feledkezzél meg. Csak szemük, lelkük szenderült örök álomra, emlékük tovább él, és élni fog, míg dobog mellünkben a szív.
Aczél Éva
Nagyenyeden született 1929. november 3-án. Édesapja, Béla kereskedő, édesanyja, Kovács Rozália háztartásbeli. Az érettségi után felvételizik a fővárosi Testnevelési Főiskolára, melyet 1953-ban el is végez, és 1954-től testnevelő tanárként dolgozik a bukaresti Kereskedelmi Középiskolában. Közben férjhez megy Ferencz Zsigmond testnevelő tanárhoz és kosárlabdaedzőhöz. Ezzel szinte jeleztük is, hogy Aczél Éva már korábban eljegyezte magát a kosárlabdával. 1947–48-ban a Marosvásárhelyi Egyetemi Atlétika Club játékosa, majd ahogy bekerül a főiskolára (1949), a Bukaresti TF (ICF) együttesét erősíti. Az egyetem elvégzése után a Bukaresti CFR, majd Rapid kosárlabdázójaként aratja sikereit.
Sportolóként az alábbi eredményeket érte el: 1950-ben a TF kézilabdázójaként országos bajnoki címet szerez, e remek kezdés után kosárlabdázóként szerzi tovább érmeit, aratja sikereit. 1952-ben országos bajnoki ezüstérmes, 1953-ban bajnoki bronzérmes, 1956-ban újra bronzéremért állhat dobogóra csapattársaival, majd 1958-ban az ezüstből bronzérem lesz. 1960 és 1961 két országos bajnoki címet hoz Évának, 1962-ben pedig részt vesz a mulhouse-i Európa-bajnokságon, ahol dobogóközelben, az igen előkelő 4. helyen zárja a kontinensviadalt, még ebben az évben BEK-győztes lesz a Rapiddal. Két ezüstérmes év következik – 1963 és 1964 –, majd 1965-ben még egy bajnoki aranyérem kerül a vitrinjébe, 1969-ben pedig még egy azzal a kiegészítéssel, hogy Román Kupát is nyer együttesével. A hetvenes évek ezüstérmekkel indulnak: újabb Európa-bajnoksági részvétellel, az ehhez kapcsolódó 5. helyezéssel és végül 1972-ben az utolsó bajnoki. Mindent összegezve: Aczél Éva részt vett öt Európa-bajnokságon – Prága (1956), Łódź (1958), Szófia (1960), Mulhouse (1962), Budapest (1964) –, két Világifjúsági Találkozón (1953, Bukarest és 1959, Moszkva), három Balkán-bajnokságon. Érdemes sportmesterként vonult vissza, és ma is a fővárosban él.
Kotormányi Rudolf
1911. január 23-án született Temesváron. A Mihala negyed grundján kezdte el kergetni a focilabdát, s jól, mert alig tizenegy éves korában leigazolja a Fortuna. Nyolc évet tölt a szerencse istenasszonya együttesében, mert 1930-ban a Temesvári Kinizsi átviszi csapatának soraiba, egy évvel később pedig már a Ripensia játékosaként aratja sikereit. Fakír becenéven emlegeti a hazai sportsajtó, minden bizonnyal nem alaptalanul... Tény, hogy a Ripensia soraiban négy országos bajnoki címet szerez – 1932–1933, 1934–1935, 1935–1936 és 1937–1938 –, kétszer nyer Román Kupát (1933–1934 és 1935–1936), és kilencszer szerepel a válogatottban; ebbe a kilenc válogatottságba belefér az 1934-es olaszországi világbajnokság is.
1934. május 27-én Triesztben lépett pályára a nyolcaddöntő keretében a román válogatottal: Csehszlovákia–Románia 2:1 (0:1). Vezette: J. Langenus (belga). Csehszlovákia: Planicka–Zenisek, Ctiroky–Kostalek, Cambal, Krcil–Junek, Silny, Sobotka, Nejedly, Puc. Románia: Zombori–Vogl, Albu–Moravetz, Kotormányi, Deheleanu–Bindea, Kovács M., Sepsi II., Bodola, Dobay. Góllövők: Dobay, Nejedly, Puc. A román válogatott elégtételéül szolgált, hogy ezen a világbajnokságon Csehszlovákia ezüstérmet szerzett.
1945-ben Rudolf átigazolt a Temesvári CFR-hez. Egy évet töltött még aktív játékkal, aztán az edzői kispad vendége lett.
Edzői pályafutása: Craiovai CFR (1946), Temesvári CFR (1946–1947), Romitex (1948–1953), Vajdahunyadi Korvin (1953, amikor feljutnak az A-osztályba), Kudzsiri Vasas (1954–1956), Nándorhegyi (Oţelul Roşu) Vasas (1956–1957). Betegsége miatt megszakad edzői karrierje, 1963-ban aztán újra a Nándorhegyi Vasas edzője lesz 1967-ig.
Fia, György mérnöki diplomával a tarsolyában a Temesvári Politechnika (1965–1967) és a Petrozsényi Zsil (1968–1974) együtteseivel a romániai labdarúgás felsőházában futballozott. És jól, méltóan édesapja hírnevéhez.
1983. augusztus 3-án hunyt el.
Kiss György
A feldobolyi születésű sportember Sepsiszentgyörgyön kezdett el sportolni, majd Kolozsváron vonult vissza az aktív sportéletből. Na de indulása éveiről hadd meséljen ő maga: „Én is, mint a legtöbb gyerek – kezdte mondandóját Vajda András újságíróval folytatott beszélgetésében –, a focival kezdtem. Ifiként nagy jövőt jósoltak nekem, mégis atléta lettem. 1934-ben a Sepsiszentgyörgyi SMTE fennállásának 25. évfordulója alkalmával, Klein Sándor, az egyesület akkori vezetője rábírt arra, hogy induljak el az ünnepség tiszteletére kiírt 5000 méteres versenyen. Bár még sohasem futottam egyszerre ennyit, nekivágtam. És nagy meglepetésre megvertem az akkori országos második helyezettet, Szurd Benjamint. Rá két hétre meghívtak Temesvárra egy mezei futóversenyre, és ott is győztem. Hát így lettem atléta...
De nem is egyszer környékeztek meg a futballisták. A negyvenes évek elején én is beszálltam a KAC (szerk. megjegyzés: Kolozsvári Atlétikai Club) második csapatába. Mozgásom, labdakezelésem és főleg gyorsaságom annyira megtetszett Opata Zoli bácsinak, hogy komolyan tárgyalni kezdett velem. Amikor dr. Somodi István (az 1908-as olimpia ezüstérmese magasugrásban – szerk. megjegyzés), az atlétikai szakosztály elnöke ezt megtudta, kisebbfajta botrány kerekedett az ügyből, és én az atlétikánál maradtam.
Nem bántam meg... Középtávfutó voltam, igazi számaim: a 400, a 800 és az 1500 méter. Huszonháromszor nyertem országos bajnokságot, negyvenhatszor voltam román, illetve magyar válogatott, és hat országos rekordot tartottam 500-tól 3000-ig. Az utolsó országos csúcsomat csak tizenkét év múlva döntötték meg...
Hogy melyik volt a legszebb emlékem? Az 1943. évi stockholmi 1500-as verseny. Két héttel azelőtt Gunder Hägg 3 perc 44 másodperccel szédületes világcsúcsot szaladt. És most ott volt a rajtnál Arne Andersson is. Bár edzőnk figyelmeztetett arra, hogy ne ragadjunk rá a két svédre, ezúttal – életemben először – nem fogadtam meg a tanácsát. Átvillant az agyamon, hogy itt a nagy lehetőség, most kipróbálhatom, hogy mire vagyok képes. Tartottam velük a lépést, és a célegyenesbe együtt fordultunk… Végül csak harmadik lettem, de addigi legjobb időmből több mint két és fél másodpercet lefaragtam. Amikor az edzőnk meghallotta, hogy 3:52.2-es idővel értem célba, megbocsátotta a »vétkemet«...”
1945-ben kezdett el edzősködni. Elmondása szerint a szükség vitte rá, hiszen lábra kellett állítani a megbicsaklott atlétikát is. A nagy feladatot rá bízták, pedig akkor még versenyzett is... Összegyűjtötte mindazokat, akikre számíthatott, és munkához láttak. Nemegyszer tizennyolcan hat pár szeges cipővel indultak versenyre. És tették ezt szívesen, hiszen hajtotta őket a lelkesedés, az atlétika iránti szeretet.
Munkájának eredménye?... Nos, tanítványainak sorában olimpiai versenyzők, országos csúcstartók voltak. Hogy neveket is említsünk: Taifas-Sicoe, Konrád Emma, Miklós Ilona, Marx Zsuzsa, Brassai Sándor, Ilarie Măgdaş, Mircea Pop, Szarukán László... Csupa olyan egyéniségek, akik túl az atlétikai pályán is megállták helyüket, sikert sikerre halmoztak hétköznapi életükben is. Elismeréssel, tiszteletadással beszél ma is mindenki róluk. Csak a sportéletben atlétái (kb. 73-an) száztizenkilenc bajnoki címet szereztek, hatvankilenc országos csúcsot állítottak fel. Igyekeztek tehát követni mesterüket, aki mint atléta nyolc országos bajnoki címet szerzett a Kolozsvári AC sportolójaként – 400 m: 1939 és 1940, 800 m: 1939 és 1940, 1500 m: 1939 és 1940, korábban mint a Resicabányai Közüzemek atlétája 1937-ben bajnok lett 1500 méteren, majd 1938-ban mint egyesületen kívüli, magáninduló nyert 1500-on –, túl az országos bajnokságokon indult két Balkán-bajnokságon is, 1937-ben negyedik lett 1500 méteren, 1938-ban pedig ezüstérmet szerzett 800 és 1500 méteren. Országos csúcsai:
800 m: 1:56.4 – Kagenfurt, 1938. július 29., majd 1:55.8 – Bukarest, 1940. augusztus 24.
1500 m: 3:59.9 – Klagenfurt, 1939. július 30. (ő volt az első romániai atléta, aki 4 percen belül teljesítette a távot)
3000 m: 8:57.4 – Kolozsvár, 1940. június 2.
Rossz időszakot fogott ki, a második világháború zajában sorra elmaradtak az olimpiai játékok, világ- és Európa-bajnokságok, amelyeken bizonyíthatta volna rendkívüli adottságait. Pályafutása nagyon hasonlít a Miklós Ilonáéhoz. Nem vitás, mindketten a Székely Sportcsillagok közé tartoznak, és ott a helyük a „Hadak útján”.
Az idő rohanását nem tudta megállítani. Előbb-utóbb búcsúznia kellett az aktív sportélettől. Nem volt könnyű feladat... S az csak természetes, hogy nem tudott végleg szakítani az atlétikával. 63 évesen is társadalmi munkájával segítette a sportágat.
