A Muraszombaton született szerző, Jozé Hradil – író, fordító, szótárszerkesztő, a magyar–szlovén kulturális és irodalmi kapcsolatok legfőbb éltetője – olyan távoli vidék követe, amelynek lakói fölött az utóbbi száz évben több háború és országhatár is átment, és ezt a zűrzavaros korszakot örökíti meg a nehezen besorolható, de annál jobban élvezhető krónika.
Kár, hogy a nyolc magyarországi nagynénivel, -bácsival rendelkező, de magyarul csak felnőttkorában megtanuló Hradil kedvéért kevesen tudták rászánni magukat arra, hogy a virágillatú szombat délután beüljenek a megyei könyvtárba: a derűs hangulatú beszélgetés során kicsit a Gábor Áron Terem is kivilágosodott, és határozottan jobb kedvvel lépett ki mindenki az ajtón. Erdély Judit magyartanár pályájáról, írói, fordítói, szótárkészítői munkájáról faggatta a vendéget, aki színesen, könnyed humorral mesélt gyer­mekkori élményeiről, a fordítás nehézségeiről (hosszú sora van az általa szlovénra átültetett szerzőknek, Jókaitól a kortárs írókig), a magyar pályatársakról – Hradil szerint a magyar irodalom minden szempontból kitűnő, Weöres Sándor pedig megérdemelte volna a Nobel-díjat –, illetve azokról a nehéz helyzetekről, amelyekbe a kisember kerül az éppen uralkodó hatalommal szemben. A könyvből – amelyet arra gondolva kezdett írni az inkább rövid prózával foglalkozó szerző, hogy gyermekeinek átadja a közelmúlt azon történéseit, amelyekről a fiataloknak sokszor fogalmuk sincs – Nagy Alfréd színművész olvasott fel részleteket, végül pedig dedikáltatni lehetett az ötven éve fordító Hra­dillal, aki még nagyon sok ma­gyar könyvet szeretne a szlovén olvasók asztalára tenni.