Kézdikővári hímes tojások
Ezelőtt jó negyven évvel Balázs Márton könyvét lapozgatva (Adatok Háromszék vármegye néprajzához) az a kérdés motoszkált bennünk, hogy vajon az anyaggyűjtés óta eltelt több mint fél évszázad — tarkítva két világégéssel — mit hagyott meg a húsvét művészetéből. Azok a gyerekek, akik lopva locsolni járnak — hiszen igen ritkán esett húsvéthétfő vakációra —, csak piros tojást kapnak-e, vagy itt-ott akad még egy-egy tojásíró asszony, aki háza népének, de talán még a szomszédságnak is megírja nagyhéten a régiektől tanult szép mintákat?
Amíg a tojásokat, az akkori gyűjtésből megmaradottakat nézegetjük, idézzünk fel az íróasszonyokkal folytatott beszélgetésekből.
A hilibi Hajdú Jánosné Balogh Ilona 54 éves volt, amikor 1963-ban felkerestük. Mintáit több rendben is megírattuk, az 1970-es évek elején a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteménye számára is.
Hosszú évek alatt kialakult szép mintákat írt. Kérdésünkre, hogy melyiket honnan tanulta, meglepő válaszokat kaptunk. Bár édesanyja is tojásíró asszony volt, lett volna, honnan tanulnia, a legtöbb mintát — amelyeket szívesen írt —, maga találta ki. Így a gombást, a fenyőágast, a háromlevelűt, az eperlapist.
Hilibi tojások — Hajdú Jánosné Balogh Ilona munkái (alul ökörhúgyos-csillagos, valamint a két, kalendáriumból tanult mintával)
— Az ökörhúgyost egy képeslapon is láttam, de már azelőtt írtam. Magára is, de szépen mutatott a csillagossal társítva. Egy sor csillag, három sor ökörhúgy.
Gyerekkorában látta valakinél a német kalapost. Értelmezni is tudta, hiszen Felső-Háromszéken német kalaposnak mondják ma is a szántóföldek, erdők sarkos, háromszegeletű parcelláit az egykori német tisztségviselők által hordott háromszegeletű kalapokra való tréfás vagy éppen gúnyos utalásként.
Tövises-virágos mintáját is maga alkotta. Az Úr Jézus megkoronázására utaló tövisek mellett van rajta apró vadvirág is.
Igen szépen írta, és minden húsvétban nagy sikere volt azoknak a mintáknak, melyeket egy régi kalendáriumban látott. A rajzokat később megtaláltuk Dsida Jenő A húsvét művészete című írásának illusztrációiként. Ezeket több változatban is alkalmazta a tojások felületén. Egyiknek nevet is adott: rózsás.
Írta még az édesanyjától látott cseremakkost és cserelapist, ezeket együtt és külön-külön is alkalmazva, valamint a gereblyéset és kalászosat. Ez utóbbi a mindennapi kenyér, az eucharisztia jelképeként is igen gyakori, szinte elmaradhatatlan eleme a népművészetnek.
Kézdiszárazpatakon 1974-ben találtunk rá a patakiak tojásíró asszonyára, György Albertné Marti Rózára. Az akkor 74 éves Róza nénit nem kellett sokat unszolnunk, hogy megírja az édesanyjától kislánykorában tanult mintákat. Azokat a hímeket, melyeket pár évvel azelőtt százával is írt, nemcsak patakiaknak, de a szomszéd kőváriaknak, szentlélekieknek is.
— Aki szerette a szépet, de nem volt kézügyessége, vagy ha lett volna is, de számára ez így kényelmesebb volt, az inkább velem íratta meg, és így szépen megírt tojásokat adhatott az öntözőknek — mondta Róza néni.
Kézdiszárazpataki írott tojások (fent két rózsáskert, búzafejes, lent berekvirág, tenyeres és láncos)
Ezret is írt egy-egy húsvétra. Így alakulhatott ki, hogy azt a 12—14 mintát, amire még emlékezett, úgy alkalmazhatta a tojások felületén, hogy a mindig más-más pontozással vagy a minták összetársításával nagy változatosságot eredményeztek.
Így írta, és a legszebb, de szabályossága révén nehezebben megírható mintának tartotta a rózsáskertet. Szerette írni a barackmagosat, a lepkést. Különös gonddal írta az ugorkást, ami a kalotaszegi vagy széki varrottasok ugorkás vagy uborkás mintáihoz hasonló. A láncosról azt tartotta, hogy az összetartozást jelképezi.
— Azért tesszük — mesélte — a juhok tavaszi első, legelőre hajtásakor a láncot a kapu közé, hogy a rajta átmenő állatok együtt tartsanak, ne kóboroljanak el egymástól.
Elmaradhatatlan mintája volt, és a kora tavaszi erdők, berkek szép virágára, a berki szellőrózsára utalt a berek vagy verkes.
Róza néni a patakiaknak nem csak tojásírója, de a környék számon tartott füves asszonya is volt. Nyaranta húsz-harmincféle gyógynövényt gyűjtött, szárított, amivel nagyjából azokon segített, akik nem ismerték sem a növényeket, sem azok gyógyhatását. Ezért is szeretett növényi mintákat írogatni a tojásokra. A felsoroltak mellett a tulipános, a búzafejes, a fenyőágas, a pillangóvirágos, a csipkerózsás minták voltak a gyakoriak. És a tenyeres. Ez utóbbiról már hiába faggattam. Tenyeres, és kész — mondta. Ez a tojáshím már csak elnevezésében utal tenyeresre. Az ősi mágikus jel, a tenyér, a kézábrázolás Róza néni mintáján virágszirmokká szelídült. Ládavéseteken, hímzésmintákon, de másutt is alkalmazva, a tenyér-, a kézábrázolás távol tartotta a gonoszt, rontást hárított. Ősi barlangfestmények kézábrázolásai is erre utalnak, de ma is magunk elé tartott tenyerünkkel nyomatékosítjuk a nem-et, a nem kell-et. Így tiltakozunk, ha valamit távol akarunk tartani magunktól.
Kézdiszentkereszti írott tojások. Kovács Andrásné Hadi Terézia írta 1963-ban.
Gelencén több tojásíró asszonnyal ismerkedtünk meg. Szalay Istvánné Pap Lujza (1970-ben 48 éves) mögött már huszonöt éves gyakorlat állt ebben a ,,mesterségben". Minden tojáshímet megírt gyűjteményünk számára. A szegfűt, széklábat, többfajta tulipánost, papkiszuromot — ez egyébként a margaréta ismert felső-háromszéki megnevezése —, de improvizált minták is akadtak, a kiflis például.
Gelencei írott tojások — Szalay Istvánné Pap Lujza munkái
Kérésemre szépen megírogatta a Balázs Márton könyvében közölt régi gelencei mintákat. És egy érdekes, váratlan dologgal lepett meg. Padlásukról előkerített egy régi cserépedényt, benne több összetört, már értéktelenné vált, de néhány szépen megmaradt régi tojással. Szerinte ezek Szalay Vince munkái lehettek, 1930 előttiek, 1928—29-ből. A bizonytalan adatolás ellenére is itt álltak a régi gelencei tojáshímek a maguk valóságában, a régiesebb ornamentika azonnal feltűnt rajtuk. Mint ahogyan feltűnt a kézdiszentkereszti Kovács Andrásné Hadi Terézia által írott tojásokon is, őt azonban személyesen már nem ismerhettük meg. Kis lábaskáját, amelyben a viaszt melegítette, és egy kandért (kandér = tojásíró szerszám, Gyimesen kesice), amivel több ezer tojást írhatott meg, rokonai ajándékozták gyűjteményünk számára.
Kép és szöveg: Kakas Zoltán
